Országgyűlési napló - 1993. évi őszi ülésszak
1993. október 5. kedd, őszi ülésszak 10. nap (328.) - A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló, többszörösen módosított 1949. évi XX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat, valamint az országgyűlési képviselők választásáról szóló 1989. évi XXXIV. törvény módosításáról és kiegészítéséről szóló törvé... - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - SZÉL PÉTER, DR. (független)
647 azt mondom, hogy végül is semmi olyan kivetnivalót nem tudok benne találni, ami miatt ennek elfogadását ne javasolnám a tisztelt Háznak. Van azonban két olyan része e nnek a törvénymódosítási tervezetnek, amit igen furcsállva nézek. Az egyik a szűrőrendszer szigorítása, a másik pedig a nemzetiségi képviselet. És itt mondtam vagy reméltem, hogy ez a törvénytervezet, módosítási tervezet már egy stabil demokrácia törvénymó dosítási tervezete, mert egy stabil demokráciában a parlamenti pártok, a parlamentbe bejutott pártok nem félnek a megmérettetéstől. Nem félnek a parlamenten kívül rekedt erőktől. Tehát gyakorlatilag ez a fajta kopogtatócédulagyűjtés, ajánlócédulagyűjtés, ami benne maradt a törvényben, így a stabil fejlett demokráciákban nincs benne. Én természetesen ezt szükségesnek tartom, sőt valahol a szigorítását is szükségesnek tartom, ha valaki kívülről akar bekerülni. Magyarul, a parlamenti pártok saját jogon, azon a jogon, hogy ők bekerültek a Parlamentbe, állíthassanak minden egyéni képviselői kerületbe jelöltet, majd megméri őket a közvélemény, majd megméri őket az állampolgár, és ennek a hatására vagy bekerül vagy nem kerül. A Parlamenten kívüli pártoknál tenném csak kötelezővé az ajánlócédula gyűjtését, és a függetleneknél természetesen, akik nem parlamenti párt támogatásával indulnak. Itt akár egy megemelt, akár egy jelentősen megemelt számmal, tehát nem a 750, hanem 1500, 2000 ajánlócédula gyűjtését az adott v álasztókerületben, mert ha ezt eléri egy választókerületben az adott jelölt, akkor ez azt jelenti, hogy a pártra tulajdonképpen van társadalmi szükség, tehát jogosult arra, hogy ebben az össztársadalmi politikai versenyfutásban részt vegyen. Akik korábban elnyerték ezt a jogot, ők a helyezés jogán, a korábbi helyezés jogán jogosultak erre az indulásra. A másik tényező, ami ellentmond megítélésem szerint egyrészt a demokráciának, másrészt a szűrőrendszer szigorítása igényének, ez a bizonyos 4% és 5% igény. E z is, végül is ha úgy veszem, csak politikai kérdés, hiszen a 4%, 5%, gyakorlatilag majdnem mindegy. (13.10) Azonban maga a politikai akarat egyértelműen — legalábbis nekem — azt mutatja, hogy az a cél, hogy a jelenlegi pártstruktúra konzerválása kö vetkezzék be, hogy a jelenlegi parlamenti pártok — bár nyilván más arányokban, de — a lehetőség szerint ismét minél inkább egymás között osszák fel a létező mandátumokat, és minél kevesebb teret adjanak azoknak a pártoknak, amelyek jelenleg mandátummal nem rendelkeznek. Emellett egy gyakorlati érv is szól az ellen, hogy szigorítsuk ezt a bizonyos 4%os határt, hiszen mi történik azokkal, akik kint rekednek. Két lehetőségük biztos kínálkozik, s mind a kettőt már valahol volt alkalma tapasztalni ez alatt a há rom év alatt is a magyar demokráciának. Az egyik az utca — mert hova menjen, megy az utcára — , a másik viszont, és ez sokkal veszélyesebb: a jelenlegi pártrendszernek a bomlásához, illetőleg szétfeszítéséhez vezethet. Mert azok a szélsőségek, kisebbségek v agy nevezzem őket bárhogy, akik nem jutottak a küszöbérték miatt be a Parlamentbe, azok ha nem az utcára, akkor nyilván a parlamenti pártok soraiba fognak betörekedni, hogy a parlamenti pártok soraiban valamilyen hangot, hangulatot, erőt árasztva pozícióka t szerezzenek, és a már bejutott pártok arculatát a saját képükre próbálják meg formálni. Természetes ellenérv és ismert ellenérv ez ellen, hogy a kormányozhatóság követelménye azt kívánja, hogy minél kevesebb parlamenti párt — jól megválasztott arányban — vegyen részt. Ezzel kapcsolatosan csak két nagyon rövid megjegyzésem van. Az egyik, a történelem bebizonyította, hogy az egypártrendszer nem a legtökéletesebb kormányzati formát eredményezte. A másik pedig jelenleg a lengyelországi választások eredményeib ől — amire már többen hivatkoztak — számosan láthatják és mondják, hogy nincs egy tényleges társadalmi reprezentáció, tehát számos olyan erő maradt kívül a parlamenten, amely nélkül most igen nagy gondban van a győztes erő, hogy hogyan lesz tovább. És a ha rmadik, holott csak kettőről szóltam előzőleg, a bizonyos konstruktív bizalmatlanság intézménye, amely gyakorlatilag a jelenlegi kormányzati hatalmat bebetonozottá teszi, hiszen aligha létezik olyan erő, amely ténylegesen alkalmas arra, hogy ezt kimozdítsa , hiszen a
