Országgyűlési napló - 1993. évi őszi ülésszak
1993. december 8. szerda, őszi ülésszak 34. nap (352.) - A mezőgazdaság helyzetéről szóló politikai vitanap folytatása - ELNÖK (Dornbach Alajos): - KÁNYA GÁBOR (MDF)
2609 Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Sokunk számára nyilvánvaló, hogy a magyar mezőgazdaság és élelmiszergazdaság a belső szükségletnek a kár a kétszeresét is képes megtermelni, előállítani. A kérdés tehát az, amit feszegetni szeretnék, hogy egy jövőbeni, remélhető: ilyen állapotban mit is lehetne kezdeni ezzel a termékmennyiséggel? Nem vitatva azt, hogy a termelés, mint alapvető mezőgazdasá gi tevékenység, rendkívül fontos marad és annak különösen a minőségi szintje lesz lényeges. De egy mondatot hadd szóljak arról, hogy például — megítélésem szerint — a sertéstartóknál a tenyészállomány cseréje elodázhatatlan, a kistermelőknél és másutt is, mert e nélkül hiába lépünk előre, akár a belső fogyasztásban, akár a külső értékesítésben, ezek a mai minőségi termékek nem felelnek meg a piaci követelményeknek. Tehát van itt is mit tennünk. De nézzük azt, hogy — egy helyzetmegállapítással sommázva — mit mondhatunk az értékesítésről. Azt mondhatjuk, hogy azok a keleti piacok, amelyeket — néhány képviselőtársam itt úgy gondolja — vissza lehetne szerezni, azok egyszerűen nincsenek, azok egyszerűen elvesztek, nincs meg az az intézményrendszer — sem nálunk, s em ott — , amely fogadókész volna ennek a kereskedelmi tevékenységnek a lebonyolítására. Persze hogy új utakat kell keresni és új lehetőségeket itt is, de szeretném felerősíteni azokat a ma még tulajdonképpen folyamatban lévő dolgokat, amelyek a nyugateuró pai vagy — ha tetszik — a világkereskedelem felé való orientálásunkat jelentik. Ezek tárgyalások és egyezségek és itt mi nem érzünk belőle semmit. De nagyon téved az, aki azt hiszi, hogy azok ellen, akik hozzánk akarnak jönni, egy protekcionista gazdaságpo litikával védekezhetünk, ugyanakkor nekünk pedig mindenütt biztosítsák a piacokat. Ez olyan kettőség, amit egyszerre nem lehet a külpiaci kereskedelemben megengedni magunknak. Nos, tehát a mezőgazdasági ágazatban meglévő termelési potenciál 1991ben és 199 2ben a mai állapotnak megfelelően közel 2 milliárd dollár aktívumot jelentett a külkereskedelemben, annak ellenére, hogy a támogatás fokozatosan csökkent és a gazdálkodószervezetek pénzügyi gondokkal küszködtek, de az agrárkülpiacaink strukturálisan átren deződtek. Tavaly az élelmiszeripar csökkenő teljesítményét a mezőgazdaság növekvő kivitele még ellensúlyozta. A FÁK országaiba irányuló export ugyanebben az évben az összes mezőgazdasági kivitel 24%át képviselte. Ez utóbbi adat arra utal, hogy az egykori KGST csak nevében létezett. Ma egyszerűen — ahogy említettem — nincs meg az az évtizedes kereskedelmi kapcsolati rendszer ezekkel az országokkal, amelyek a közvetlen áruszállítást lehetővé teszik. Ezért — és ez ebből következik — megítélésem szerint kényte len vagyunk — tehát kénytelenek vagyunk — támaszkodni a nyugateurópai közvetítői kereskedelmi láncolatra és az oda tartozó szervezeti rendszerre. Ezt a gazdaságdiplomácia eszközeivel igyekszünk megtenni. Ennek keretében ismert, hogy a Magyar — Európa Közöss égi Társulási Megállapodás reményeink szerint 1994. január 1jével hatályba lép, és több más ilyen szerződést is kötöttünk, illetve kötni fogunk. Konkrét termékek vonatkozásában szeretnék röviden arról beszélni, hogy a piacra jutás esélyei és a támogatás h ogyan függnek össze. A mezőgazdaság általános támogatási szintje, az úgynevezett nettő PSE mutató, ami a közvetlen és közvetett költségeket tartalmazza, az Európai Közösségben 49%, Magyarország esetében 8% — óriási a különbség. Példaként néhány termék. Mar hahús esetében az Európai Közösségben 56%, Magyarországon 34% a támogatottsági szint. Sertésnél: Európai Közösség 9%, Magyarország mínusz 19%. Tej: 72% és 33%. Ha egy támogatási versenybe bele akarunk menni, arra nagyon komolyan fel kell készülnünk, mivel ismeretes, hogy ma Szentpéterváron egy nyugatnémet márka áron forgalmaznak nyugateurópaiak sertéshúst. Vagy 0,9 dollár szinten forgalmaznak Kijevben borjúhúst. Ezzel mi nem tudunk versenyezni. Ugyanakkor én magam is fontosnak tartom, hogy a mezőgazdaság t ámogatottsági szintjét növelni kell, de ezt szelektíven kell megtenni. Ezt a szelektivitást kell tudatosan alkalmazni. Azt a tévhitet, hogy a magyar élelmiszergazdaságban minden terméket támogatni kell és támogatni lehet és nem kell mást csinálnunk, csak visszahozni a kistermelőket, a szövetkezetek korábbi támogatottsági színvonalát megadni, ezt el kell felejteni. Közbevető kérdésem
