Országgyűlési napló - 1993. évi őszi ülésszak
1993. december 7. kedd, őszi ülésszak 33. nap (351.) - A Magyar Köztársaság 1994. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat újra megnyitott részletes vitája - EKE KÁROLY, DR. (KDNP)
2444 EKE KÁROLY, DR. (KDNP) Tisztelt Elnök Úr! Igen tisztelt Képviselőtársaim! Egy vadonatúj módszer, ötlet érdekében szólok önökhöz, kérve figyelmüket és támogatásukat. Egy olyan módszerről van szó, ami a Világbank ügyrendjébe is beilleszthető dolog, tehát nem pénzeket kérek, amit kiosztunk az embereknek, szétosztunk az emberek között, hanem olyan tőkét kérek — és javaslatom támogatását ebből a szempontból — , amelyet forgatunk, és tulajdonképpen a tő ke révén biztosítunk egy olyan lehetőséget a legrászorultabb magyar rétegek számára, hogy hozzájuthassanak a legalapvetőbb élelmiszerekhez, a legszükségesebb ruházathoz. Miről van szó? Módosító indítványt nyújtok be, csatlakozó módosító indítványt az alapi ndítványomhoz, amelyet a Parlament szociális bizottsága még nem tárgyalt meg — és kérem elnök urat, legyen szíves, segítsen abban, hogy ez a bizottság majd megtárgyalja. Képviselői körzetemben egészen véletlenül értesültem valamiről. Én magam úgy tudtam, i gaz és való dolog az, hogy van egy minimális nyugdíj, és ezt a minimális nyugdíjat minden nyugdíjas élvezi. Csengele községben merült föl az eset, amikor egy illető behozta a nyugdíjszelvényét, megmutatta: 2500 forint nyugdíjat kap. Ez hogy létezik? Kérem, elkezdtem kutatni a dolgot, és pillanatok alatt 300 ilyen nyugdíjast toboroztak össze, akik bemutatták a cédulájukat, hogy igenis, nem kapják meg a minimális nyugdíjat, hanem annak csak töredékét. Nem azt mondom, hogy állami részről egy rossz szándék idéz te elő ezt a helyzetet, hiszen a tönkremenő téeszekben nem kaptak ezek az emberek munkát, és tulajdonképpen a teljes fizetésüket adta oda a társadalombiztosítás nyugdíjként az ő számukra. De kérdezem önöket: ha egyedül él is valaki, 2500 forintból vagy 270 0 forintból meg lehete élni egy hónapban? Biztosan nem. Itt a tél, hosszúnak ígérkezik, és ezért, ezt a helyzetet felmérve és tudva — a körzetemben közel 10000 ilyen ember van, akit ez az állapot sújt — tettem meg az indítványomat. Miképpen akarjuk megold ani a helyzetet? Egy, a bíróság által bejegyzett országos alapítvány hajlandó magára vállalni azt a nagyon nehéz, súlyos terhet jelentő munkát, hogy közvetlenül a termelőhelyekről, és lehetőleg minimális termelői áron szerezze be a legszükségesebb élelmi c ikkeket és ruházati cikkeket, és ezeket oda juttassa, ahol a rászorulók vannak — de ezért fizetnek a rászorulók ebből a kicsi pénzükből. Ezáltal meg tudjuk duplázni azt az összeget, amiből meg kell élniük, létezniük kell. Hogyan biztosítjuk azt, hogy vélet lenül se kerüljön a listára mondjuk a nyugdíjnélküliek, a minimális nyugdíjnál alacsonyabb ellátással rendelkezők, a különösen nagycsaládosok, a munkanélküliséggel sújtott családok, a szociális hálóból kiesők közül olyan, aki méltatlan arra, hogy igénybe v ehesse ezt a szolgáltatást? (10.30) Így biztosítjuk, hogy az önkormányzatok szociális részlegei ellenőrzik és sajátos ellenőrzési módszerük, környezésük alapján döntik el, hogy a listára kik kerülhetnek fel. Tehát egy ellenőrzött lista és egy minden szempo ntból rendben lévő… (Zaj a KDNP soraiban.) …Ne tessenek már itt beszélni, tessék megtisztelni azzal, hogy … zavar nagyon, hogyha itt a hátam mögött beszélnek! Köszönöm szépen. Tehát biztosítják azt ezekkel a módszerekkel, hogy biztosan a legrászorultabbhoz jusson ez a bizonyos összeg. Úgy gondolom, hogy a Pénzügyminisztériumnak és a magyar Parlamentnek méltányos és jogos döntése lehet, hogyha ezt úgy támogatja, hogy nem pénzosztogatásról van szó, hanem a pénz megtöbbszörözéséről van szó. Felmértem a helyzet et, nagyon sok áldozatkész ember csatlakozott hozzám, ehhez a bizonyos karitatív dologhoz és általuk is felkerestünk termelőhelyeket, és a termelőhelyek még a legminimálisabb árnál is olcsóbban hajlandók adni, sőt felajánlják azt, hogy a szállítást végzik ezzel kapcsolatban. Tehát ez egy ötlet, amelyik pénzt hoz, ugyanakkor nagyon sok emberen segít.