Országgyűlési napló - 1993. évi őszi ülésszak
1993. december 7. kedd, őszi ülésszak 33. nap (351.) - A Magyar Köztársaság 1994. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat újra megnyitott részletes vitája - ELNÖK (Szabad György): - SOÓS KÁROLY ATTILA (SZDSZ)
2436 főöszszege, de semmi esetre se emelkedik 80 milliárd forintra, amennyiről a törvényjavaslat és a Becker — Siklósféle javaslat s zól. Én egyébként lélektanilag meg tudom érteni azt, hogyha magyar nemzeti banki finanszírozásból próbáljuk megteremteni a hiány fedezetét, mert az annyira egyszerűnek látszik, hogy szinte a semmiből lehet pénzt teremteni, és mennyire szép dolog is az, ami kor egy problémát a semmiből meg lehet oldani. De kérem, legyünk tisztában azzal, hogy ezt mind a nyugdíjasok fogják megfizetni, mind a gyerekek fogják megfizetni, ennek mindnek inflációs hatása van, mindenfajta ilyen finanszírozásnak elkerülhetetlenül inf lációs hatása van, ha csak nem az van, hogy ez is a külföldi fizetési mérleget rontja, amelyik aztán később jelent majd ugyancsak inflációs hatást. Tehát ez a dolog így azt hiszem, nem kezelhető, és megfontolandó lenne, hogy itt egy olyan megoldást alkalma zzunk, amelyik a másik törvénnyel is összhangban van, vagy ha a Pénzügyminisztérium mégsem így gondolja, akkor — gondolom — indokolt lett volna olyan törvényjavaslatot benyújtania a Magyar Nemzeti Bankra, amelyik összhangban van az ugyancsak őáltala benyúj tott költségvetési törvényjavaslattal, mert nem lehet különböző törvények ellentmondásosságával zűrzavart teremteni. Szeretnék még szólni néhány olyan módosító javaslatunkról — az SZDSZfrakció néhány olyan módosító javaslatáról — , amelyet fenntartunk, ill etve újra benyújtunk. Az előbb említett okból a módosító javaslataink nagy része — már azok, amelyeket a Ház nem szavazott meg — elesett, mert nem fejezeteken belüli átcsoportosítást tartalmazott. Az egyik dr. Török Ferenc 13568as számon benyújtott módosí tó javaslata, amely arról szól, hogy központi költségvetési szerv használatában, illetve kezelésében lévő ingatlan ingyenes elidegenítéséhez, vagy használatának bármilyen más címen való átengedéséhez az Országgyűlés jóváhagyása szükséges. Én azt hiszem, ho gyha önök, tisztelt kormánypárti képviselőtársaim el akarják kerülni azt, hogy ilyenfajta ügyekből botrányok legyenek, vagy akár még olyan ügyekből is, amelyek tulajdonképpen nem is kifogásolhatók, mert azért ilyenek is vannak, mindenféle szóbeszéd és ilye smi legyen, akkor a legegyszerűbb megoldás az, ha ezt a javaslatot elfogadják, az Országgyűlés meg fogja vitatni, az érvek és az ellenérvek el fognak hangzani, nem lesz a dolog titkos, és akkor jobban megvédhetők ezek az akciók. Azt hiszem, hogy — legalább a választások előtt — jobb az ilyen ügyekben egyszerűen a tisztaságra törekedni. A javaslat csak erre irányul, és én igazán remélem, hogy a tisztelt Ház ezt a javaslatot méltányolni fogja és meg fogja szavazni. Egy másik módosító javaslatunk a településüz emeltetési hozzájárulás normatíváját kívánja felemelni. Ezt már az előző határozathozatali menetben is javasoltuk, de az akkori forrást a Ház nem szavazta meg. (9.50) Most már ez a belügyminisztériumi fejezeten belüli normatíva, illetve a pénz fedezete eze n a fejezeten belül van. 1,5 milliárd forint értékű a javaslatunk. Ezt most már csak a belügyminisztériumi fejezeten belül javasolhatjuk. Mi a magunk részéről mindig kifogásoltuk az úgynevezett határőr akciószázadok létrehozatalát. A határőrség feladatát n agyon fontosnak tartja a Szabad Demokraták Szövetsége. Nagyon fontos, hogy a határokon ne lehessen összevissza kibe járni. Ez fontos a bűnözés elleni föllépés szempontjából, fontos annak a szempontjából, hogy illegális munkavállalás ne történhessen olyan külföldiek részéről, akiknek nincs engedélyük Magyarországon. Fontos a csempészet akadályozása szempontjából, fontos a fegyvercsempészet akadályozása szempontjából stb. Tehát a Szabad Demokraták Szövetsége nagyon határozottan támogatja a határőrség normáli s működését. Ezzel szemben kezdettől fogva úgy véltük, hogy ezek az úgynevezett határőr akciószázadok olyan feladatokat látnak el, amelyeket az Alkotmány értelmében a honvédségnek kell ellátnia. Ennek a fedezetét tehát a honvédségnél kell megteremteni. Enn ek megfelelően, ahogy tavaly javasoltuk, úgy idén is javasoljuk a határőr akciószázadok működtetésére fordított kiadások elvonását a határőrségtől. De hangsúlyozom, csak ezeknek az elvonását, és nem a normális határőrizet gyöngítését. És ennek a terhére ja vasoljuk a településüzemeltetési normatíva fölemelését arra a