Országgyűlési napló - 1993. évi őszi ülésszak
1993. november 29. hétfő, őszi ülésszak 29. nap (347.) - Az ülés megnyitása - Napirend előtti - ELNÖK (Szabad György): - FUTAKI GÉZA, DR. (SZDSZ)
2132 Nem firtatom, hogy a Matáv az 51,5 milliárd forint eredménytartaléka mellett miért használja ki maximálisan mono polhelyzetét, és fizetteti meg a távközlés fejlesztését az állami területfejlesztési alaptól kezdve a legszegényebb igénylőig és önkormányzatig. Nem firtatom az így létrejött vagyon nyilvántartásának, elszámolásának és az adózást érintő hatásának kérdéseit sem. E problémák szintén más kérdéskörbe tartoznak. Csupán itt is megemlítem, hogy a távközlési szolgáltató ezeket a befizetéseket beruházásként nem számolhatja el, ebből következően tulajdonjoga sem származhat ezekből a befizetésekből. Bevételként sem sz ámolhatja el, ebből következően ezek az összegek a befizetők adóalapját nem csökkenthetik. Tehát képviselőtársaim, mindezek a kérdések nagyon fontosak és megoldásra várnak. De én ezek előtt is megoldandó feladatnak olyan törvény meghozatalát tartom, amely visszamenőleges hatállyal és igazságosan rendezi az önerős telefonfejlesztések tulajdonosi jogait. Olyan törvényre tettem javaslatot a 14312es számú önálló indítványomban, amely a Matáv privatizációja során igazságos tulajdonosi részesedést biztosít minda zon állampolgároknak és önkormányzatoknak, akiknek és amelyeknek annyira fontos volt a telefon, hogy nem kérdezve jogosságát, vállalták az áldozatot. Ezeket a befizetéseket nagyon sokan csak OTPkölcsönből tudták és tudják teljesíteni ma is. Javaslatom kon krétan a következő, képviselőtársaim. A beruházási hozzájárulást megfizető természetes vagy jogi személy a befizetése arányában váljék a szolgáltató társtulajdonosává. Egyszerűen ennyi. Tisztelt képviselőtá rsaim! Gyakran halljuk, de többször itt is elhangzott a jogos kritika, hogy amíg a politikai rendszerváltás megtörtént, addig másutt az előző rendszer tovább él és működik. Igen, az előző rendszer alapelemeinek lebontása és átépítése hosszúhosszú folyamat . Most olyan rendszerépítő elem cseréjére tettem javaslatot az Országgyűlésnek, amelynek jogtalansága az előző rendszerben fel sem tűnhetett, most azonban igazságtalansága és tarthatatlansága nyilvánvaló és sértő. Kérem képviselőtársaimat, támogassák törvé nyjavaslatom sürgős napirendre tűzését. (Taps.) Határozathozatal ELNÖK (Szabad György) : Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! A házbizottság korábban hozott általános érvényű állásfoglalása alapján javasolom az önálló indítvány napirendre tűzését. Határozathoza tal következik. Most kérem szavazatukat. (Szavazás.) Köszönöm. Az Országgyűlés 115 igen szavazatot adott, 77en nemmel szavaztak, 40en tartózkodtak. Az önálló indítvány nem kapta meg a szükséges többséget. Tisztelt Országgyűlés! Juhász Pál, Pelcsinszki Bo leszláv és Futaki Géza képviselőtársaink a Szabad Demokraták Szövetsége részéről sürgős tárgyalást kérve önálló indítványt nyújtottak be a tulajdonviszonyok rendezése érdekében, az állam által az állampolgárok tulajdonában igazságtalanul okozott károk rész leges kárpótlásáról szóló 1991. évi XXV. törvény módosítására 14608as számon. Az előterjesztést kézhez kapták képviselőtársaim. Futaki Géza képviselőtársunk kíván rövid indokolással élni. Képviselő urat illeti a szó. Felszólaló: Dr. Futaki Géza (SZDSZ) FU TAKI GÉZA, DR. (SZDSZ) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az elnök úr által említett számon benyújtott önálló képviselői indítványunkat közösen Juhász Pállal és Pelcsinszki Boleszlávval tettük meg. Ha visszatekintünk az elmúlt négy évre, akkor megállapíthat juk, hogy a Házban ülő pártok legtöbbje támogatta azt, hogy az önkormányzatok, a községek, a települések földterülethez jussanak. Csak utalni szeretnék arra, hogy a Parlamentben ülő pártok szerepeltették választási programjukban az önkormányzatok tulajdonh oz jutását, amelybe beletartozik a földtulajdon is. Erre a mai napig nem került sor, és úgy látszik, a késedelem miatt nem is fog minderre sor kerülni.