Országgyűlési napló - 1993. évi őszi ülésszak
1993. november 23. kedd, őszi ülésszak 27. nap (345.) - A Magyar Köztársaság 1994. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat részletes vitájának folytatása 31765 - KINCSES GYULA, DR. (MDF)
2040 KINCSES GYULA, DR. (MDF) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Talá n nem teljesen meglepő, hogy szokásomhoz híven a költségvetést az egészségügy szempontjából vizsgáltam, és ennek fényében tettem meg javaslataimat is. Alapvetően nagy örömmel töltött el az a tény, hogy az idei költségvetésben volt némi pozitív elmozdulás a z eddigi évekhez képest az ügyben, hogy végre a prevencióra is egy komoly összeg megjelent — legalábbis az eddigiekhez képest jelentős — , ugyanakkor azt az aggályomat nem tudom elhallgatni, hogy az a szervezet, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szo lgálat, amely ennek a prevenciónak a szervezéséért igazán felelős lesz, és a legnagyobb munka őrájuk hárul, folyamatosan egyre kevesebb pénzből kénytelen gazdálkodni. Ha egy kormány egy szervezetet létrehoz, akkor én örülnék annak, ha ennél nagyobb támogat ást tudtunk volna nekik szerezni. Mindezek ellenére módosító javaslataimmal a gyógyító szolgálatokon és ennek reformján kívántam elsősorban segíteni. Javaslataim több csokorba szedhetők. Az egészségügyi reform célját képviselőtársaim többen ismerik, a kórh ázi ellátást szeretnénk aktívabbá tenni, a nemzetközi viszonylatban rendkívül hosszú ápolási időket rövidíteni, és ez lehet az a belső tartalék, ami a kórházak számára mentőövet nyújt a gazdaság szorításában, hiszen az egészségügy fajlagos inflációja lénye gesen magasabb, mint az átlagos inflációs ráta. Nagyon helyes az a szemlélet, amikor a rászorultnak hal helyett hálót adunk, csak félek, hogy a reformmal nagyon picit úgy jártunk, hogy elsősorban horgászjegyet adtunk, tehát a gazdálkodás kényszerét és azt a lehetőséget, hogy saját magukat jobb szervezéssel a kórházak megmenthessék. De ehhez célszerű lenne a központi költségvetésből olyan segítséget adni, amit az intézmények egyszeri támogatásként megkapnak, hogy meg tudják venni azokat a korszerű eszközöket — mint a lézerterápiás eszközök, az endoszkópos eszközök, a mikrosebészeti laparoszkópiás eszközök — , amivel részint lerövidíthető az ápolási idő, tehát a kórházak költsége sokkal kevesebb lesz, a maradék pénzt jobban fel tudják használni. Másrészt ezek n em csak és nem elsősorban költségcsökkentő eljárások, hanem arra szolgálnak, hogy ha a beteg nem tíz napig fekszik egy kórházban, és egy nagy seb gyógyulása után megy haza, vagy akár be sem kell feküdnie, vagy egy nap után egy pici seb után megy haza gyógy ultan, ez nem elsősorban gazdasági kérdés, hanem az állampolgár, a beteg látja ennek elsődlegesen hasznát. A második csomagba tartozó javaslatom gazdasági hatásain kívül filozófiai problémákat is érint, hiszen Magyarországon egészségügyi rendszerünk államp olgári jogból biztosítotti joggá alakult át. A teljes körű, magas színvonalú és ingyenes ellátás mítoszának tarthatatlanságát mindnyájan ismerjük. A biztosítás egy korrekt szerződésre alapul, amiben lehet tudni, hogy a biztosító mit ígér, és a biztosított mit kap. Ebben a helyzetben bizonyos ellátások ma nem megoldhatóak széleskörűen, gondolok itt például a szívátültetésre, veseátültetésre, csontvelőátültetésre vagy a belsőfülprotézisre. Ilyen értelemben fel lehet tenni azt a kérdést, ha ez biztosítási jog on jár, akkor miért csak keveseknek, ha viszont azt kívánjuk, hogy ezek az eljárások biztosítási jogon járjanak, akkor olyan költségnövekedésre köteleznénk a biztosítót, amit a gazdaság nem bír elviselni. Ebben a helyzetben viszont teljesen helytelen lenne annak a kimondása, hogy ma a magyar gazdaság nem képes arra, hogy minden rászorultnak szívátültetést adjon, akkor ne is legyen egyáltalán szívátültetés Magyarországon, ne kezdődjenek meg ezek a rendkívül nagy szaktudást igénylő műtétek Magyarországon. Ezé rt javaslatomnak a lényege az, hogy ezeket az ellátásokat, amelyeket ma még nem tud rutinszerűen a társadalombiztosítás nyújtani az állampolgárnak, alkalmazott kutatásnak kell minősíteni, és nem a társadalombiztosítás feladata ezeknek a finanszírozása, han em a költségvetésének, hiszen ez nem a biztosított- nak járó jog, hanem a tudomány szolgálatában ma még nem rutinszerűen végzett ellátás. Szintén az orvostudomány fejlődését célozza egy másik javaslatom, amivel a magyar PET Alapítvány támogatását kérem. Ez a javaslat már túlmutat az egészségügy keretén, hiszen nem kizárólag a legmagasabb technikát és nemzetközi szinten is kiemelkedő diagnosztikus lehetőséget
