Országgyűlési napló - 1993. évi őszi ülésszak
1993. november 22. hétfő, őszi ülésszak 26. nap (344.) - Az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - MÉSZÁROS ISTVÁN LÁSZLÓ, DR. (SZDSZ)
1886 ez a megoldás is kielégítően szolgálhatná anélkül , hogy további bürokratikus terheket okozna az állampolgároknak. Szerintünk az államnak törekednie kellene arra, hogy az állampolgári kötelezettségek teljesítését lehetőség szerint olyan módszerekkel mozdítsa elő, amelyek a polgároknak minél kevesebb bossz úságot okoznak. Ezért érthetetlen számunkra, hogy miért ennyire érzéketlen erre a szempontra a Kormány. Ez a javaslata a Kormánynak, amiről szó van, azt mutatja, hogy a szolgáló állam filozófiája meglehetősen idegen ettől a Kormánytól. Ezért a plénumhoz fo rdulok most, hogy szíveskedjék a Kormány javaslatával szemben a mi módosító indítványunkat támogatni. Az elkövetkezendőkben a szankciórendszer szerintünk eltúlzó elemeinek megsemmisítését szolgáló indítványainkkal szeretnék foglalkozni. Tisztelt Ház! Örülö k annak, hogy ebben a körben a Kormány elfogadta néhány javaslatunkat. Így azt, amely a kettős büntetés elkerülése érdekében továbbra is megakadályozná, hogy a mulasztási bírság kiszabása mellett késedelmi pótlékot is megállapítsanak, ha az adózó a bevallá si kötelezettségének csak késedelmesen tett eleget. Azt az indítványunkat is támogatja a Kormány, bár változtatott formában, de a lényegét tekintve támogatja azt az indítványunkat, amelyik azt szolgálja, hogy ne szakadjon meg az elévülési idő akkor, ha az adózó önellenőrzés kapcsán tett bevallást. Ezenkívül támogatja a Kormány azt az indítványunkat is, amely a gazdasági társasággal szemben kiszabott bírsággal kapcsolatosan azt fejezi ki, hogy ez a tény még önmagában ne eredményezze azt, hogy a gazdasági tár saság vezetője ne vállalhasson két évig vezető tisztséget. Tisztelt Ház! Továbbra is ragaszkodik azonban a Kormány a boltbezáráshoz mint szankcióhoz, ha az adózó két éven belül többedik alkalommal mulasztja el a nyugtaadási kötelezettséget. A boltbezárást mi azért ellenezzük, mert az egyébként jócskán megemelt bírságok szerintünk kellő garanciát nyújtanak. A boltbezárás mint további jogkövetkezmény azért nem szerencsés, mert eltérő következményekre vezet, attól függően, hogy a boltos milyen termékeket árusí t. Annak ugyanis, aki romlandó termékeket vagy élő állatokat forgalmaz, a bezárásból eredő kárai nagyobbak, mint másoknak. Szerintünk pedig nem indokolt, hogy kereskedőcsoportonként ténylegesen súlyosabb szankcióval sújtsunk valakiket, mint egy másikat. A törvényjavaslat pedig — tisztelt képviselőtársaim — ezt az eltérést nem veszi figyelembe, ezért mi a bezárást nem tudjuk támogatni. Itt jegyzem meg, hogy az SZDSZfrakció nincs egyedül ezekkel a kifogásokkal. Úgy emlékszem, hogy kormányoldalról is érkezett be módosító indítvány ehhez a körhöz. Tisztelt Ház! A Kormány meg kívánja változtatni továbbá az adóhatóságok illetékességi szabályait. Ebben a körben a javaslat 9. §a szerint az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal fővárosi, valamint megyei szerve az AP EH elnökének engedélyével ellenőrzést az illetékességi területén kívül is végezhetne. Ezzel a rendelkezéssel mi nem tudunk egyetérteni, mert ez az illetékességi rend feloldását jelentheti. Egy jogállamban az állami hatáskör és az illetékesség szigorúan sza bályozva van. Ettől eltérés csak összeférhetetlenség vagy elfogultság esetén lehetséges. Ha tehát van olyan ok, amely miatt valamelyik megyei ellenőrzési hivatal a konkrét ügyben nem járhat el, akkor ezt összeférhetetlenségi szabályként kéne megfogalmazni, de nem kéne korlátlan felhatalmazást adni az illetékességi szabályok figyelmen kívül hagyására. Ezenkívül megjegyezném azt is, hogy általános szabály, hogy ha valamelyik szerv vizsgálódni kíván az illetékességi területén kívül, megkeresi az arra illetékes szervet, esetünkben a területileg illetékes adóhatóságot, amelyik aztán elvégzi a megkeresésben foglalt vizsgálatot. Tisztelt Ház! Van még egy olyan indítvány, amire feltétlenül ki kell térjek, bár ezt nem az SZDSZ adta be, tehát eredetileg nem a Szabad D emokraták Szövetsége piszkálta ezt a kérdést, de a kérdés felvetése teljesen jogos. A pénzügyminiszter ugyanis korlátlan felhatalmazást kapna a törvényjavaslat értelmében arra, hogy egyedi adatokat magához kéressen: adózással kapcsolatos