Országgyűlési napló - 1993. évi őszi ülésszak
1993. november 16. kedd, őszi ülésszak 25. nap (343.) - Az egyes fontos tisztségeket betöltő személyek ellenőrzéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Szabad György): - MÉCS IMRE (SZDSZ)
1744 Németországban is nagyon komoly a helyzet, hiszen még tartományi miniszterelnök is, volt miniszterelnök, jelenlegi Bundestagképviselő és így tovább, van gyanúsítás alatt, ott is fertőzi a társadalmat ez a kérdés. Ugyanakkor nem lehet a szőnyeg alá söpörni, mert az elmúlt hatalmi rendszernek az egyik legsötétebb, ha nem a legsötétebb képződménye volt nálunk a IIIas ügyosztály, és bár a legutóbbi vezetői, akik már tévésztárokká léptek elő úgyszólván, és akik szintén szemérmetlenül , belenézve több millió tévénéző szemébe, kioktatják, rendreutasítják, helyreigazítják azokat, akikre dolgoztak, és akikkel szemben ezeket az aljas eszközöket használták; tehát ha ennyire elzüllöttek a közviszonyaink, akkor vajon mit remélhetünk. Mi volt e nnek az ügyosztálynak a célja? Én úgy gondolom, azon túl, hogy konkrét információkat szerezzenek, sokkal inkább az volt a célja, hogy az egész társadalmat rettegésben tartsák. Nem árulok el államtitkot, hogy a telefonlehallgatások száma műszakilag korlátoz ott volt. Százas nagyságrendű telefont tudtak az elmúlt évtizedekben lehallgatni; a pontos számot nem mondom meg, de ilyen nagyságrendről van szó. Ezzel szemben a mai napig él a társadalom nagy részében az a gyanakvás, hogy a telefonokat lehallgatják. Ha k attan a telefon, azt mondják az emberek: megint lehallgatnak… Ez szörnyű dolog. Hiszen a sok millió telefonbeszélgetéshez képest az a 100200 lehallgatott beszélgetés elenyészően kicsi. Tehát szinte nincs valószínűsége annak, hogy valakinek, aki nem tartoz ott a célszemélyek közé, lehallgatták a telefonját, mégis, az egész társadalomban kialakult a szorongás és a félelem, hogy a hatalom mindent lehallgat, a hatalom fölbontja a leveleket. Valóban, megtudjuk, hogy '72ig totális levélellenőrzés volt, minden kü lföldre menő és onnan jövő levelet fölbontottak, ellenőrizték, földolgozták, és csak utána, nagy késéssel juttatták el az illetékesekhez. Ez átszivárgott a társadalomba, és a társadalomban kialakult egy félelemérzet; kialakult a hatalommal szemben egy kise bbségi érzet, hogy a hatalom mindent tud, a hatalom mindennek utána tud nézni; tartsuk a szánkat, a gondolatainkat még a fejünkben se forgassuk meg, nehogy éjszaka kibeszéljük, nehogy véletlenül kimondjuk. Ez volt ennek az egésznek a célja… S ugyanakkor, b ár sokat szelídült az utóbbi időben, a 80as évek vége felé valójában rengeteg mocskos eszközt használtak föl. A szerencsétlen ügynökök jelentős részét presszióval szervezték be. Hadd mondjam el, hogy 1953tól '89ig 16 ember vallotta be nekem — a tágabb é s szűkebb környezetemből — , hogy beszervezték. És ezekben a beszervezésekben voltak szörnyű pressziók is, tehát amikor valaki büntetőeljárás alatt volt, sőt, amikor valaki halálra volt ítélve. Engem két alkalommal próbáltak beszervezni: 1957 őszén, amikor a Fő utcai vizsgálati fogságban voltam, egy Gerő nevű őrnagy, aki ott főosztályvezető volt, leültetett, és igen kulturált, értelmiségi hangon kezdett rávenni arra, hogy mi közöm nekem ezekhez a proli csőcselékből származó fiúkhoz, mi közöm nekem a felkelők höz, mi közöm nekem az egészhez… (11.10) Miért nem szabadulok ki onnan, hiszen egyszerűen csak alá kell írni ezt a papírt. Ezt megtagadtam. Hála istennek, amikor halálra voltam ítélve, nem kísértettek meg, mert már minden nap elmondtam a miatyánkot, amiben ott van az a nagyon nehéz mondat, hogy "Ne vigy minket a kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól". Nem így volt Steiner Lajos, akinek nemes emlékét hadd idézzem fel. Steiner Lajos a Royal Szálló környéki felkelőknek volt a parancsnoka — nem jó szó ez a " parancsnok"… — volt a vezetője, és kivégzése előtt két héttel megpróbálták beszervezni. Azt ígérték neki, hogy megmentheti az életét, ha aláír, és ha tanúvallomást tesz más ügyekben szereplők ellen. Sőt — és itt jön az ördögi dolog — Steiner Lajost a kisfo gházból, a piszkos, szűk, fénytelen zárkából kivitték, beültették egy kocsiba, és végigvitték Budapesten. Megmutatták neki az esti Budapestet, megmutatták neki az akkor már felépült Royal Szállót, és megkérdezték: nem akar élni, nem akarja mindezt élvezni. Steiner Lajos nemet mondott, és 1958. augusztus 5én kivégezték.
