Országgyűlési napló - 1993. évi őszi ülésszak
1993. november 15. hétfő, őszi ülésszak 24. nap (342.) - A Magyar Köztársaság 1994. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - BALÁS ISTVÁN, DR. (Magyar Piacpárt)
1711 törvényjavaslat 3. § (1) és (2) bekezdéseihez képest a (4) bekezdésben, a 37. § (3) bekezdésében írt szabályt lerontó 3 8. §ban és így tovább. A normaszöveg második része — amint azt megszokhattuk — más törvények módosításával foglalkozik. Itt találjuk az 50. §ban azt a rendelkezést, amely például a kárpótlási jegyek életjáradékra váltásánál az életjáradék összegét a nyug díjemelkedés mértékének egyharmadával javasolja emelni. Gondolhatnánk, hogy ez egy kiváló, pozitív rendelkezés, ennek csak örülni lehet, gondolhatnánk, ha nem ismernénk a mögötte lévő számsorokat. Az életjáradéki feltételek megismerése után az érdeklődőkne k csak egy pici kis töredéke élt ezzel a lehetőséggel, melyet valójában — a tapasztalatok szerint — lehetőségnek csak csúfolni lehet. Van olyan életjáradék, amelynek összege a havi 100 forintot sem éri el. Van olyan életjáradék, ahol annak postázása többe kerül, mint az életjáradék összege. A probléma — megítélésünk szerint — nem az, hogy a nyugdíjemelés átlagának egyharmadával, tehát például a 100 forintos életjáradékot 10 forinttal megemeljüke, és lesz belőle 110, a probléma az egész konstrukció átgondol atlansága, illetőleg — ami ebből következik — az egészet újra kellene gondolni. A normaszöveg második részében találjuk például a közalkalmazottak illetményének rendezését egy évvel elhalasztó 64. §t is, a figyelmes szemlélő azonban rájön arra, hogy ez ne m általános; a javaslat elején a 4. §ba rejtett, eldugott félmondatból ugyanis kitűnik, hogy a központi költségvetési szerveknél esetleg foglalkoztatott közalkalmazottak fizetésrendezése az általános tartalék terhére megoldandó feladat. Úgy tűnik, hogy il yen viszonyok mellett nem lehet maradéktalanul tapsolni azoknak a pozitív rendelkezéseknek sem, amelyeket egyébként — vitán felül — tartalmaz a javaslat. A törvényjavaslat mellékletei tartalmazzák a részleteket, különféle kiadások számadatai előtt megjelöl ve a kiadás jogcímét. A Magyar Piacpárt tisztában van azzal, hogy a költségvetés bevételi és kiadási oldalának nagyjából összhangban kell lenni, a különbözetre fedezetet kell teremteni. A kérdést ezért nem is úgy tettük fel, hogy azok a célok, amelyre kiad ni tervez a Kormány, maradéktalanul minden igényt kielégíte, hiszen ilyen költségvetési javaslat nyilván nem terjeszthető be. Inkább arra igyekeztünk ügyelni, hogy egyrészt a tervezett kiadások reálisake vagy pazarlóak, másrészt az eddig egyébként beszed hető bevételek beszedései érdekében mit tett meg a kormányzat, illetve mit tesz meg ez a javaslat. E két oldal viszonyát vizsgálva a következőkre lehet rámutatni. Sajnálatos módon kell leszögeznünk, hogy a javaslatból nem derül ki, hogy annak beterjesztője miként kívánja megakadályozni a pazarló állami költekezési példákat, amelyekből most tisztelettel elmondanék néhányat. Valamennyiünk előtt ismert, hogy az Állami Vagyonügynökségnél milyen kifizetésekre került sor az elmúlt időben végkielégítés címén. Mini szter úr elmondta, leírta, hogy ez őszerinte jogos. Ezt mi sem vonjuk kétségbe ezek után. A probléma az, hogy egy ilyen nehéz helyzetben levő ország költségvetéséért felelős szervek köthetneke ilyen szerződéseket, amelyek ilyen — néhány személy esetén 62 millióba kerülő — végkielégítést tesznek lehetővé. Utalok itt arra, hogy bizonyos rossz nyelvek szerint ezt a végkielégítési ötletet nem az ÁVÜnél, az ÁV Rt.nél fedezték fel, másutt, a közigazgatási szervekben is élő gyakorlat ez. Utalok arra, hogy a köl tségvetési javaslatból nem tűnik ki, miként kívánnak gátat vetni az ÁVÜnél, az ÁV Rt.nél egyes, úgynevezett szakértői cégeknek számolatlanul, felelőtlen mértékben folyósított pénzek kiáramlása ellen. Ebben a Házban nem is olyan rég hangzott el ebben a tá rgyban interpelláció; mintha a költségvetésben ennek nyoma nem lenne. Emlékeztetünk arra, hogy miközben a privatizációs miniszter úr nem lát kivetnivalót abban, hogy egy miskolci szálloda 4 millióért külföldi kézbe kerüljön, ugyanezen idő alatt bizonyos kö zponti költségvetési szervek elhelyezésére milliárdokat állítunk be a költségvetésbe. Ez a kétirányú
