Országgyűlési napló - 1993. évi őszi ülésszak
1993. november 2. kedd, őszi ülésszak 21. nap (339.) - Az 1993. és 1994. évi Vagyonpolitikai Irányelvekről szóló országgyűlési határozati javaslatok együttes általános vitája - ELNÖK (Dornbach Alajos): - LUKÁCS TAMÁS, DR. a Kereszténydemokrata Néppárt vezérszónoka:
1447 Mindenesetre azokat a módosító indítványokat, amelyek a Vagyonpolitikai Irányelvek törvényes kötelezettségeit próbálják orvosolni, mindenképpen beterjesztjük. Köszönöm a szót. (Taps a FIDESZ soraiban.) ELNÖK (Dornbach Alajos) : Köszönöm szé pen. Következik Lukács Tamás képviselő úr, a Kereszténydemokrata Néppárt vezérszónoka. Felszólaló: Dr. Lukács Tamás a KDNPképviselőcsoport nevében LUKÁCS TAMÁS, DR. a Kereszténydemokrata Néppárt vezérszónoka: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Jogász lévén, rendkívül nehéz a '93as Vagyonpolitikai Irányelvekről szólni, mert nemcsak jogi, hanem morális kérdés is, hogy a törvények által alávetve a köztársasági elnök, a Parlament, a Kormány és minden állampolgár miképpen tartja be a törvényeket. És ez azért mor ális kérdés is, mert én úgy gondolom, hogy a kormányzat a Parlament ellenőrzése alatt működik. És úgy gondolom, hogy a Parlament azt a következményt és azt a felelősséget nem vállalhatja át, amit az 1993as Vagyonpolitikai Irányelvek novemberi tárgyalása j elent. Kérdés, hogy ilyen helyzetben mi a tisztességes, a jó megoldás? Lehetségese olyan megoldást találni, amely ezt a helyzetet orvosolhatja? Mindenekelőtt egy módon látom ennek lehetőségét, ha az 1993as Vagyonpolitikai Irányelvek mellé a folyamatokat elemezve beemeljük a tényszámokat, és mint megtörtént dolgot, mint egy folyamatot fogadja el, mint egy jelentést fogadja el a Parlament. Tekintettel arra, hogy az irányelv mint jogi műfaj erre lehetőséget biztosít, ebben az egy esetben látom elfogadhatónak azt, hogy '93. november végén a '93as Vagyonpolitikai Irányelveket a Parlament elfogadja. És azért sajnálatos, hogy ez a '93as Vagyonpolitikai Irányelv most kerül a Parlament elé, mert tartalmaz olyan elemeket, amelyek egyértelműen a gyakorlat hibáinak a következményeit és a következtetéseit levonva jobbító, az egész privatizációs folyamatot elfogadhatóbbá teszi már az 1993as irányelv kapcsán is. Szükséges, de nem elegendő változtatásokat hajt végre a privatizációs stratégián. Ezután áttérnék az 1994es Vagyonpolitikai Irányelvekre. Azt hiszem, az ország közvéleménye és a Parlament pártjai előtt is ismert, hogy 1992 áprilisában a Kereszténydemokrata Néppárt kongresszusa gazdaságpolitikai fordulatot követelt, amelynek lényege a reálgazdasági folyamatok fö lgyorsítása, az egyoldalú financiális szempontok elvetése, és a privatizációs folyamatokban a reorganizációs elem megerősítése. Tehát amikor az országban arról folyik a vita, hogy a privatizációs folyamat, a magánosítás folyamata gyors vagy lassú, akkor én úgy érzem, egy kicsit a kérdésfeltevés laikus, mert gazdaságilag indokoltnak kell lenni a folyamatnak, nem pedig szubjektív megítélés folyamán gyorsnak vagy lassúnak. Megfelelő tőke hiányában — és a tőkeszegénység az országunkra és az egész térségre jelle mző — a gyorsított privatizáció értékvesztést jelent a privatizáció folyamán, míg a lassítás csak mesterségesen lenne megvalósítható. Ahhoz azonban, hogy tisztességesen ítéljük meg a magyar privatizációs folyamatokat, én úgy gondolom, hogy tisztességes öss zehasonlítási pontokat kell választani. Ahhoz, hogy tisztességes összehasonlítási pontokat válasszunk, vissza kell térni egy korábbi, az úgynevezett spontán privatizációs időszakra, és megállapítható, hogy a spontán privatizációt követő időszak alapvető fo rdulatot vesz a jog és a gazdasági biztonság szempontjából is. Még akkor is, ha ez a fordulat szükséges volt, de lehet — és szükségképpen felvetem — , hogy nem elégséges. Ezt egyébként a '94es Vagyonpolitikai Irányelvek tartalmazzák elég szűkszavúan, amiko r az ellenőrzés megerősítéséről beszélnek, elsősorban a belső ellenőrzés megerősítéséről.
