Országgyűlési napló - 1993. évi őszi ülésszak
1993. november 1. hétfő, őszi ülésszak 20. nap (338.) - A nemzeti környezet- és természetpolitikai koncepció kidolgozásáról szóló országgyűlési határozati javaslat vitája - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - TÓTH SÁNDOR (KDNP)
1407 úr utalt arra, hogy bizonybizony, nem is olyan régen, ha az a közlekedéspolitikai koncepció megszületik, akkor talán ez a vasúttörvény is most sokkal jobban hangzanék országvilág előtt. Képvise lőtársaim! Rövid bevezető után most csak néhány gondolatot szeretnék fölvetni e koncepció és így a környezetvédelmi törvény — ami készülőben van — mintegy előbevezetéseképpen, mégpedig etikai és ökotörténeti vonatkozásokat szeretnék elmondani, éreztetvén a fontosságát, hogy mielőbb szükség van egy ilyen koncepcióra és természetesen egy környezetvédelmi törvényre. Újfajta szolidaritásról kell beszélnünk, ha a nemzeti környezet- és természetpolitikai koncepció kidolgozásának immár nélkülözhetetlen, sürgős kid olgozásáról gondolkodunk, hiszen nem csupán a jelen, hanem a jövő, gyermekeink, unokáink életfeltételeinek biztosításáról is gondoskodnunk kell. Vagyis a nemzet biológiai létéről is akkor, amikor Magyarországon a környezetkárosodás értéke immár elérte a GD P 10%át. Az újfajta szolidaritás az én szemléletemben a régi: a személyiség tiszteletéből, megbecsüléséből fakadó etikai erény, amely ma már kétségtelenül elválaszthatatlan a nemzetközi normáktól. S hogy mit jelent a környezeti etika, engedjék meg, hogy k ét mondatban érzékeltessem az Ökotáj legutóbbi nyári számából: "Környezeti etika — erkölcs: Alapja az a bizonyosság, hogy minden létezőnek önmagában vett értéke van, és ezek az értékek nem kijátszhatók egymás ellen. Célja az ember és környezete között fesz ülő ellentmondások feloldása, olyan etikai értékek felmutatása, amelyek elősegítik és megkönynyítik az együttélést. (Az együttélés nem egymás kárára történő élés.) Az újfajta szolidaritást 49 esztendővel ezelőtt — március idusán éppen — Tamási Áron a koloz svári főiskolásoknak ekként fogalmazta meg: "Az egészséges és termékeny világnézetnek három örök tényezője van az emberi lélek számára: az Isten, a természet és a társadalom. Emberhez méltó élet csak akkor képzelhető el, ha a lélek e három tényezőhöz való kapcsolatát megnyugató módon rendezni tudja." Valamiféle harmóniára van szükség a természet, a környezet esetében is, miként a művelődésműveltség területén, ha azt akarjuk, a rendezettség vegye át birodalmát, a norma a törvény — és nem az önkény. Hogy tör ténelmi példával éljek — hiszen régiekről emlékezve a máról is beszélünk — , fölemlítem Hesiodos görög pásztorköltő, a "Munkák és napok" jeles szerzőjének iménti gondolatomhoz vágó sorát, megtoldva a XVIII. századi erdélyi kilyéniek szentenciájával: "Nem pu sztítja a törvénytartó népet az ínség., mind a közönséges társaságnak, mind a falubeli lakosoknak megmaradása az jó rendtartásoktól függ." S hogy a népi írástudás, a deákosság 1717ben még Gaius Sallustius Crispus Jugurtháját is előveszi, arra a történeti ökológiára, ezen belül ember és természet évezredes együttélésének történetére utal ösztönösen is, amely napjainkban kikerülhetetlen feladatokat ró a társadalomra, az egyénre, e vén kontinensre, de az egész ipari jellegű civilizációra. A crispusi figyelmez tetés pedig a nép nyelvén ez: "A szép harmónia és concordia megtartassék, mellyel a kicsiny dolog is nagyra nevelkedik." A hajdan székely falutörvények világa ezt sugallta, amelyben közösségi követelmény volt a szép összhang és egyetértés feltételének bizt osítása, a rendtartó normagazdagság, hogy a kommunitás, a közjavak oltalmazása fönnálljon. Ez pedig ökológiai elveket is paranccsá tett. Persze, egykét évszázad alatt nagyot változott a világ, de akár néhány évtized elteltével is, és az ökológiát fölváltj a az ökonómia; mi több, egészen háttérbe szorítja. Kezdetben ez a folyamat lassúbb volt; s hogy újra a természet iránt rendkívül érzékeny székelyekre utaljak, nos, amikor a múlt század derekán az ökológiai értékrendet, annak pusztulását előidéző cselekvése k ritmusát figyeljük, úgy tűnik, még akkor is lassú a romlás, lelefékeződő, amikor a közjó, a természeti környezet védelmére szabályt őrként állító, rendtartó életforma gyökeresen megváltozik. (19.30) "Gábor Áron rézágyúinak a kötöttségek erődjeit is szét kell robbantaniuk, hogy szabadon fejlődhessen, szinte lehetetlen eredményeket érhessen el mind a székelység, mind az emberiség" — írja jeles tanulmányában Imreh István.
