Országgyűlési napló - 1993. évi őszi ülésszak
1993. október 19. kedd, őszi ülésszak 15. nap (333.) - Kérdések - ELNÖK (Vörös Vince): - PETRONYÁK LÁSZLÓ (MDF) - ELNÖK (Vörös Vince): - LATORCAI JÁNOS, DR. ipari és kereskedelmi miniszter:
1050 ahelyett, hogy kiadná a birtokba adáshoz szükséges nyilatkozatot, a földet ismét beveti. Az ilyen magatartás már nem nevezhető jogszerűnek. A gazdálkodószervezet a jogszerűtlenül bevetett földet sem kö teles az új tulajdonos kérésére birtokba adni, viszont az év utolsó napjáig mindenképpen megtörténik a föld birtokba adása, függetlenül attól, hogy volte lehetőség a termény betakarítására vagy sem. Ez azt jelenti, hogy a gazdálkodószervezet a birtokba ad ást követően követelheti az új tulajdonostól a vetés költségét, és azt meg is kell fizetni. A terményt és annak hasznait azonban már az új tulajdonos szedheti be. Azt hiszem, mindenki számára nyilvánvaló, hogy ez egyik gazdálkodószervezetnek sem éri meg. K érem képviselő urat és az Országgyűlést válaszom elfogadására. (Taps.) ELNÖK (Vörös Vince) : Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Hogy a határozatképesség összejöjjön, még kérdésekkel folytatjuk. Petronyák László, a Magyar Demokrata Fórum képviselője kér dést kíván feltenni az ipari és kereskedelmi miniszterhez és a népjóléti miniszterhez Füstölgés címmel. Petronyák László képviselőtársamat illeti a szó. Kérdés: Petronyák László (MDF) — az ipari és kereskedelmi miniszterhez, valamint a népjóléti miniszterh ez — Füstölgés címmel PETRONYÁK LÁSZLÓ (MDF) Tisztelt Miniszter Urak! Kérdésem elhangzásakor szívesen megkínálnám egy cigarettával bármelyik kormánytagot, de egyrészt nem dohányzom, másrészt attól tartok, jogszabályt sértenék már azzal is, hogyha a nyilvá nosság előtt előveszek egy cigarettásdobozt. A belföldi reklám- és hirdetési tevékenységet illetően ma is hatályban van a belkereskedelmi miniszter 12/72es számú rendelete, amelyet egy későbbi, '86os rendelet módosított. E rendelet 6. §ának (3) bekezdés e szerint a kereskedelmi miniszter a szociális és egészségügyi miniszter véleményének meghallgatásával indokolt kérelemre egyes nemzetközi rendezvényeken engedélyezheti a szeszes italok és dohányipari termékek reklámozását. A (4) bekezdés ezt az engedményt tovább bővíti, miszerint a nemzetközi televíziós láncon közvetített rendezvényeken, valamint idegen nyelvű kiadványokban, ideértve a rádió és a televízió idegen nyelvű adásait is, szeszes italok és dohányipari termékek is reklámozhatók. Egyébként tehát ne m. Kérdéseim a fentiekből következnek: 1. Miféle nemzetközi rendezvény zajlik hónapok óta hazánk közterein, ahol többméteres cigarettareklámok díszelegnek? 2. Miért tekinthető idegen nyelvű kiadványnak a Kurír és néhány más napi- és hetilap, amely a reklám okat közli? 3. Engedélyeztee dohányipari termékek reklámozását '92 — 93ban a kereskedelmi miniszter? Ha igen, az eljárás során mi volt erről a népjóléti miniszter úr véleménye? 4. A hatályos rendeletből megtudható az is, hogy egészségügyi szempontból kifog ásolható vagy megtévesztő reklám esetén az intézkedés a felelős szerv székhelye szerint illetékes egészségügyi szakigazgatási szerv hatáskörébe tartozik. 5. Nem lennee célszerű a reklámokra vonatkozó jogszabályokat módosítani? Köszönöm. (Szórványos taps.) ELNÖK (Vörös Vince) : Köszönöm. A választ dr. Latorcai János ipari és kereskedelmi miniszter úr adja meg. Dr. Latorcai János ipari és kereskedelmi miniszter válasza LATORCAI JÁNOS, DR. ipari és kereskedelmi miniszter: