Országgyűlési napló - 1993. évi tavaszi ülésszak
1993. június 8. kedd, a tavaszi ülésszak 38. napja - A Duna egyoldalú elterelése következtében szükséges cselekvési programról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (Szabad György): - JÁVOR KÁROLY (MDF)
2909 önkormányzatokat terheli úgy, hogy a pedagógusok bérét leszámítva ehhez semmilyen költségvetési hozzájárulást nem kapnak. Véleményünk szerint tehát nem pusztán arra van szükség, hogy ezen a közoktatá si törvényjavaslatban leírt és elképzelt finanszírozási rendszeren változtassunk, hanem arra, amit tegnap Varga Mihály képviselőtársam a hozzászólásában el is mondott, hogy világosan lehessen látni, hogy mi is lesz a közoktatás finanszírozásának az új rend szere, honnan teremti elő a központi költségvetés az ehhez szükséges anyagi feltételeket, nehogy ahhoz hasonló helyzet álljon elő, mint ami most a közalkalmazotti törvény bértáblázatának a bevezetésével kapcsolatban tapasztalható. Összefoglalva tehát, azt szeretnénk elmondani, hogy a módosító indítványaink épp folyamatban lévő beadásával alapvetően ezekre a - vezérszónoklatban, illetve az általános vitában elhangzott hozzászólásokban érintett - gócpontokra irányítjuk a figyelmünket. Mi nagy reményekkel ford ulunk a különböző bizottságokban az elkövetkező napokban vagy hetekben lezajló módosító indítványok feletti vitára. Reméljük, hogy a hosszú egyeztetés után, amelyikkel kapcsolatban megoszlanak ugyan a vélemények - és én semmifajta reakciót nem szeretnék ki váltani, tehát valóban csak hírt közlök ezzel, hogy hosszú egyeztetés volt, és ezzel nem szeretném minősíteni az egyeztetést semmilyen körülmények között sem , alkotó és valóban a különböző, eltérő koncepciókra nyitott viták tapasztalhatóak majd valamenny i bizottságban. Mi úgy ítéljük meg, hogy a mai helyzetben - amikor mindegy, még egyszer mondom, milyen okból, de több évet vett igénybe ennek a törvényjavaslatnak az előkészítése - természetesen fontos szempont lehet az, hogy minél hamarabb és minél gyorsa bban fogadja el a közoktatási törvényjavaslatot a Magyar Köztársaság Parlamentje, de mindenek előtt - és különösen ez előtt a szempont előtt - az a szempont áll, hogy egy jó, stabil és a közoktatás számára biztos kereteket nyújtó közoktatási törvényjavasla tot tudjunk megalkotni. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.) Elnök úr, módosító indítványaink egy részét éppen most adjuk be. ELNÖK (Szabad György) : Köszönöm szépen. A megállapodás szerint a mai ülés végéig, értelemszerűen. Kérdezem, ki kíván még az álta lános vitában felszólalni. (Senki nem jelentkezik.) - Köszönöm. A Duna egyoldalú elterelése következtében szükséges cselekvési programról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája ELNÖK (Szabad György) : Akkor most soron kö vetkezik a Duna egyoldalú elterelése következtében szükséges cselekvési programról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája. Felszólalásra jelentkezett Székelyhidi László a Magyar Demokrata Fórum részéről. (Dr. Ilkei Csaba közbeszólása: Jáv or Károly…) Elnézést kérek, előbb megadom Jávor Károlynak - mint a Dunavízlépcsőrendszer kérdéseivel foglalkozó ideiglenes bizottság tagjának és a napirendi pont előadójának - a szót. Elnézést, azt hittem, hogy ez egy korábbi ülésen, ahol nem voltam jelen , már elhangzott. Jávor Károlyt illeti a szó. Jávor Károly, a Dunavízlépcsőrendszer kérdéseivel foglalkozó ideiglenes bizottság tagja, a napirendi pont előadója JÁVOR KÁROLY (MDF) Köszönöm, Elnök Úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt időszakban a bősnagymarosi vízlépcsőrendszer ügyével és a Duna jogsértő elterelésével összefüggő magyar kormányzati