Országgyűlési napló - 1993. évi tavaszi ülésszak
1993. február 2. kedd, a tavaszi ülésszak 2. napja - Kérdések: - ELNÖK (Vörös Vince): - KERESZTES K. SÁNDOR környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter:
99 Ez a tervezési munka elkészült, befejeződött, a tervek az engedélyezési eljárás folyamatában vannak. A 100 millió forint úgy tűnik, elég lesz azokra az ideiglenes intézkedésekre, amelyek egyrészt azokat a medermunk ákat célozzák, amelyek mind a mentett oldalon - tehát a töltésen kívül , mind az ártéri, hullámtéri oldalon - a töltésen belül - a mederszabályozás vízfogadó képességéhez szükségesek. És elegendő lesz ahhoz is, amennyiben erre igény lesz, hogy azt a fenék küszöbáttöltést meg lehessen belőle valósítani, amely a kellő vízszinttartáshoz esetleg nélkülözhetetlen lesz. (14.50) Ez utóbbiról el kell mondanom azonban azt, hogy ennek a megvalósításáról még nincs döntés. Akkor lesz erre szükség, ha a brüsszeli tárgy alások a vízpótlásnak nem számunkra kielégítő megoldását fogják lehetővé tenni. Hozzá kell tennem azt is a válaszhoz, hogy ezeket a terveket egyeztettük a szigetközi összes érintett polgármesterrel, szervezetekkel, és úgy tűnik, hogy teljes az egyetértés a tekintetben, hogy ezek a lépések megteendők, meg kell tenni még akkor is őket a Szigetköz megmentése érdekében, ha esetleg egyes mozgalmak vagy személyek aggályokat táplálnak a megoldások ideiglenességét illetően. Ami a másik kérdést illeti, úgy gondolom, hogy a hivatkozott törvény nem akadálya a felsorolt intézkedések megtételének, hiszen teljesen nyilvánvaló, hogy az eredeti állapot vagy az eredeti terv szerinti megépítés még rosszabb lett volna, mint ez a mostani átmeneti állapot. Semmiképpen sem lehet célunk az eredeti mű vagy Dunakiliti üzembe helyezése, hiszen ökológiai célból nagyobb károkkal járna, mint a mostani egyébként nem kielégítő megoldás sem. Az kétségtelen azonban, hogy az összes BNVre vonatkozó - hangsúlyozom: BNVre vonatkozó - nem szige tközi országgyűlési határozatokat az idő túlhaladta, azonban ezek módosítása most nem aktuális. A Kormány álláspontja az, hogy ezt a kérdést a hágai bíróság elé kell vinni, ott kell meghoznia a bíróságnak a szükséges döntést, és ennek függvényében lehet ma jd kidolgozni a végleges és vélhetően ökológiai szempontból is jó megoldást. Ami a harmadik, a pótkérdést illeti, szeretném elmondani azt, hogy bár a vízlépcső kérdése első fázisában vízügyi kérdés volt, második fázisában környezetvédelmi botránnyá dagadt, most pedig külpolitikai probléma. Ennek ellenére ez a kérdés sosem egy tárca, hanem mindig a Kormány ügye volt. Ami a személyes felelősségemet illeti e kérdésben, itt is ketté kell választani a dolgokat. Szakminiszterként - miután a minisztérium a legutób bi hónapokig nem volt kompetens a témában, hiszen részben a kormánybiztosság, részben Mádl miniszter úr fogta össze a dolgokat, és az ökológiai kérdések is csak a legutóbbi hónapokban kerültek vissza a minisztériumhoz , szakminiszterként tehát vajmi kevés felelősségem volt ebben a kérdésben. Más a helyzet a Kormány tagjaként, politikusként felfogott felelősségemben, ahol természetesen osztozom a Kormány felelősségében valamennyi BNVt érintő döntésben. Feltételezem, hogy a kérdés arra a köztudomású tényre irányul vagy alapozódik, hogy egyesek szerint az én kormánytól állítólag eltérő felfogásom akadálya volt egy jobb megoldásnak. Ezzel kapcsolatban azt szeretném elmondani, hogy a vízlépcső kérdéskörében három fázist lehet megkülönböztetni. A kormányalakítás tól kezdve az 1990es kormánydöntésig a vízlépcsővel kapcsolatos álláspontot az a kormányprogram határozta meg, amely szerint BősNagymarost nem szabad megépíteni; Nagymarost nem szabad megépíteni, Bősről pedig tárgyalni kell a szlovákokkal. A második fázi sban az 1990es decemberi kormánydöntés után a Kormány álláspontja az volt, hogy a szerződés újrafogalmazásáról, új szerződésről kell tárgyalni a szlovák féllel. Úgy gondolom, a tárgyalási készség megfelel annak a kompromisszumos lehetőségnek, amely - a ko mpromisszum szóból fakadóan - azt jelenti, hogy közös megegyezéssel, esetleg közös engedmények útján kell közös megoldást találni. Én azt hiszem, senki nem vitathatja, hogy a Kormány szándéka az volt,
