Országgyűlési napló - 1993. évi tavaszi ülésszak
1993. március 9. kedd, a tavaszi ülésszak 12. napja - A nemzeti és etnikai kisebbségekről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Dornbach Alajos): - DÉNES JÁNOS (független) - ELNÖK (Dornbach Alajos): - PAPP SÁNDOR, DR. (MDF)
878 Mint minden újszerű, gyakorlati tapasztalatokra nem támaszkodható törekvésnek, e vállalkozásnak is megvannak a maga buktatói. Kezdeném mindjárt azzal a lehetősé ggel, hogy ahol a kisebbség a helyi önkormányzatnak többségét alkotja, kisebbségi önkormányzattá nyilváníthatja magát. Ezt a lehetőséget gesztusértékűnek, ám nehezen követhető gyakorlatnak tartom. Az ilyen önkormányzat mint települési önkormányzat funkcion álisan, objektíve nem lehet más, mint többségi önkormányzat, s csak találgathatjuk, hogy ezek után a kisebbségi többség és a többségi kisebbség között milyen szubjektív és objektív eredetű konfliktusok keletkezhetnek, ezek miként érinthetik a helyi politik ai viszonyokat, milyen személyi ellentétekhez vezetnek, és mennyire befolyásolják az önkormányzatok működőképességét. Ennél az önkormányzati csoport és városrészi önkormányzat véleményem szerint működőképes szerkezetnek látszik. Megítélésem szerint hazai v iszonyokat tekintve azonban sokkal nagyobb súlyú kérdésnek tűnik fel a diaszpórában élő kisebbségek identitása megőrzésének kérdése, másként fogalmazva: a szórványsors megélésének nehézségei, olykor heroikus küzdelmük a fennmaradásért. Bár a kulturális és személyi autonómia ebben a tekintetben megoldást adhat, mégis azt hiszem, ebben a vonatkozásban aligha hihetjük, hogy egy törvényhozási aktussal és az abban alkalmazott gesztussal végleges megoldást ajánlhatunk. A kérdés rendezése itt ugyanis sokkal mélyeb ben rejtőzködő erők működésének eredménye lehet csupán. Hogy mire gondolok, azt híven fejezi ki A boltívek teherbírása című szociográfiából vett idézet. "De ott a másik boltív is fölöttem, fölöttünk a kék ég magasában és lelkünk legmélyén. Az egyéni és köz ös cselekvés, a művelődés, a betű, a tánc, az anyanyelv, az önkifejezés és az önérzet megtartó bizonyossága. Nem mérnökök számították ki e boltív erejét, teherbírását, hanem matematikában gyengébb, de hitben erősebb emberek lelkük és szívük parancsából." T isztelt Országgyűlés! Aligha tagadható, hogy a lélekszám és a vele kapcsolatos támogatások közötti viszony a törvénytervezet talán legnehezebben megoldható pontjának számít. Érvek és ellenérvek a kérdéskört illetően egyaránt megfogalmazhatók, azonban nem l ehet kétséges, hogy ezt tekintve méltányos és a közérdeket legjobban szolgáló megoldást kell kialakítani. Hiszen ellenkező esetben itt egy - mondjuk így - szürke zóna keletkezhet, ahol találgatások, híresztelések, gyanúsítgatások, manipulációk, a választot t vezetők és a választók közötti konfliktusok, a bizalmatlanság légköre mindmind táptalajt nyerhetnek. A folyamatok könnyen áttekinthetetlenekké, következésképpen ellenőrizhetetlenekké válhatnak. Ez pedig a gyakorlati megvalósítás során nem kívánt zavarok at okozhat. Kétségkívül érthető, s a rossz és keserves történelmi tapasztalatok alapján magyarázható a sajátos léthelyzet nyílt deklarálásától való tartózkodás és félelem, azonban ebben az esetben látnunk kell azt is, hogy a kérdéskör egy másik oldalról va ló megközelítésére is figyelemmel kell lennünk. Nevezetesen arra, hogy ilyen aggályok esetén tudjuke értelmezni például a Magyar Köztársaság Alkotmányának 68. §át, amely a többi között kimondja, hogy nemzeti és etnikai kisebbségeink államalkotó tényezők, hogy a Magyar Köztársaság törvényei védelemben részesítik őket, biztosítják kollektív részvételüket a közéletben, kultúrájuk ápolását, anyanyelvük használatát, az anyanyelvi oktatást, a saját nyelven való névhasználat jogát, képviseletét, helyi és országo s önkormányzat létrehozását. Úgy vélem - tisztelt Ház , ha a törvényalkotó munkánk az érdekeltek kölcsönös bizalmának adott fokára nem támaszkodhat, akkor csak olyan törvény születhet meg, amely egyik oldalról túl általános, és éppen ezért a gyakorlatban minden belemagyarázható, másfelől elkövethetjük az agyonszabályozás hibáját, ahol a szigorú alkalmazás pedig éppen azt teszi lehetetlenné, aminek előrevitelére a törvény készült, nevezetesen az életszerű folyamatokat. Igen tisztelt elnök úr! Hölgyeim és ur aim! Bár jól tudom, szíves türelmükkel visszaélek, mégis kérem, engedjék meg, hogy befejezésként egy másik kérdésnek néhány percet szentelhessek.
