Országgyűlési napló - 1993. évi tavaszi ülésszak
1993. március 9. kedd, a tavaszi ülésszak 12. napja - A nemzeti és etnikai kisebbségekről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Szabad György): - VARGA JÁNOS, DR. (MDF)
868 Továbbá: a kisebbség egyik ismérvének tekinti, hogy azt többek közt saját nyelve különbözteti meg a lakosság többi részétől. De e követelmény hogyan érvényesíthető például a cigánysággal kapcsolatban? Hiszen valóságos saj át nyelvnek csak a roma nyelv tekinthető, amely viszont nem nyelve sem a beásoknak, sem a csak magyarul tudó, cigány származású honfitársainknak. A 13. §ban és a 17.ben felbukkan a kisebbségek vonatkozásában az anyaország kifejezés. Ráadásul a 13. §ban a nyelvnemzet is, mégpedig az utóbbi az anyaország szinonímájaként. Eltekintve attól, hogy semmiképpen sem tehető egyenlőségjel anyaország és nyelvnemzet közé, a szöveg e fogalmak megvilágításával ugyancsak adós marad. Ráadásul az anyaország kifejezés törv ényi megjelenítése szomszédaink egy részénél félreértelmezésre adhatna módot, és a magyar nacionalizmus bizonyítékaként használhatnák fel ellenünk. Ezért tartalmilag is pontosabb az anyanemzet meghatározás, amelynek elfogadására előbb érintett szomszédaink is hajlamosabbak. Nem sorolom tovább az illusztratív példákat, hiszen az előbbiekből kiderül, hogy egyértelmű definíciók hiányában a törvénytervezet milyen fogyatékosságokban szenved. Mi lehet a megoldás? Az, hogy vagy a preambulum, vagy a törvény 1. §a - és én ezt találom jobbnak - meghatározza a törvényben szerepeltetendő, illetőleg az azok megértését segítő fogalmakat. (11.40) A kulcsszó az adott esetben az etnikum, mert ebből egyik oldalon mind a többségi, mind az anyanemzet, másik oldalon mind a nemz eti, mind az etnikai kisebbség fogalma levezethető és pontosan meghatározható. Ki kell tehát mondani, hogy jelen törvény alkalmazásában etnikum a Magyar Köztársaság területén élő lakosság számbelileg akár többséget, akár kisebbséget alkotó minden olyan cso portja, tehát a magyar is, amelyet meghatározott ismérvek együttes megléte tesz a lakosság többi részétől ezen ismérvek alapján elhatárolható külön közösséggé. Ezen ismérvek, amelyek egyike sem hiányozhat az etnikum fogalmából, az alábbiak. Először: a csop orthoz kötődő és annak legalább egy része által beszélt hagyományos nyelv. Egy része által. Kettő: olyan kultúrelemek létezése, amelyek csak e csoporthoz vagy annak egy részéhez kötődnek. Három:olyan történeti hagyományok megléte, amelyek e csoporthoz vagy annak egy részéhez kapcsolódnak. Négy: olyan összetartozástudat, amely a történetileg kialakult csoportnak mint közösségnek, sajátosságai megőrzésére és ápolására, érdekei kifejezésére és védelmére irányul. Ha elfogadjuk, hogy a felsorolt ismérvek egyike sem hiányozhat az etnikum fogalmából, akkor már egyszerű, sőt részben formai alapokra helyezhető minden további, ám tartalmi elemeket is hordozó definíció. Mert ebben az esetben a melléfogás kockázata nélkül kimondható, hogy ha valamely etnikum valamely m ás államban, illetőleg államokban, vagy szövetségi állam esetén szövetségi államban a lakosságnak többségét alkotja, és ennek folytán az adott állam jellegét etnikai szempontból meghatározó tényező, vagyis ott a többségi nemzet szerepét tölti be, akkor az etnikumnak más államokban élő közösségei számára ő az anyanemzet. Ebből viszont logikusan következik, hogy az etnikumnak az a része, amely nem az anyanemzet országában él, a kisebbségként általa is lakott államban nemzeti kisebbség. Az olyan etnikum hazai része viszont, amelynek nincs külön állama, azaz nincs ország, amelynek jellegét etnikailag meghatározhatná, vagyis anyanemzet híjával van, etnikai kisebbségnek minősül. Magától értetődik, hogy jogélvezet szempontjából nem tehető különbség nemzeti és etnik ai kisebbség között. Csakhogy a törvénytervezet nem csupán a kisebbségek jogainak biztosítását írja elő, hanem részleges anyagi támogatásban is kívánja őket részesíteni éppen azért, hogy jogaikkal élni tudjanak, és minél maradéktalanabbul tudjanak élni. És itt merül fel a kérdés: attól függetlenül
