Országgyűlési napló - 1993. évi tavaszi ülésszak
1993. március 9. kedd, a tavaszi ülésszak 12. napja - A nemzeti és etnikai kisebbségekről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Szabad György): - PÉLI TAMÁS (MSZP)
856 néhány szokásában különbözött a magyarságtól, de főképp a germán betelepülőktől. Az akkori Magyarországon az új telepesek könnyebben keveredtek, az önállóságukhoz is több tör vényes garanciát biztosított a hatalom. Mégis a végvárakban megtaláljuk a cigány kovácsokat, pattantyúsokat és a magyar zenekincset sajátos előadásmódjukkal gazdagító muzsikusokat. Amit most kívánok előadni, az üzenet a történelmi valóságból. Az előtt is h allottuk - én pontosítanám , Lippai Balázs, Bocskai fejedelem ezeres kapitánya cigány volt. Feltehetően ebben a nemzetmentő és győztes szabadságharcban nem az egyedüli, hiszen a hajdúk jelentős százaléka egy újabb cigányvándorlási hullám következtében nem nélkülözte e nép talpraesett és bátor harcosait. (10.40) A letelepedett hajdúság leszármazottai, utódai közt járva nemegyszer látok cigányosan csinos asszonyokat, férfiakat. Nem romantikus kitalálmány: Thököly kurucai, Rákóczi fejedelem testőrei között is ott találjuk a romák legjavát. Ezzel kapcsolatos történelmi dokumentációk nagyrészt feldolgozatlanul - talán bizonyos politikai szándékok miatt, ki tudja - megtalálhatók a levéltárakban. S ez után, a forradalmak bukása után mit kaptak? A büntetések dupláj át. Mikor Mária Terézia megtiltotta, hogy a nyelvükön megszólaljanak, hogy egymás között házasodjanak, hogy gyermekeiket ők neveljék, a császárnő megalapozta azt az intézményrendszert és azt a hivatalos gondolkodást, amiben a cigányság megítélésében szinte a mai napig alig van vagy volt változás. Pedig Mária Terézia uralkodása alatt azt is elrendeli, hogy "minden tárogatót, török sípot égessenek el, nyoma se maradjon a kurucok kedvenc hangszereinek". Ezt nem én mondom, ezt idézem egy XIX. századvégi híradás ból, amikor is József főherceg, aki igen nagy barátja volt a cigányoknak - talán ez közismert , kutatásokat kezdett, és egy XVIII. századi krónikás jegyezte le a következőket: "A cigányok elrejtik és megőrzik az eszközöket is, és a dalokat is. Pedig a tét nem kevés. Súlyos büntetés jár azoknak, akiknél ilyet lelnének. Az 1747. esztendőben a rebellis szegedi magyarok a nagyvásár alkalmából sokan együtt, és persze szép számmal cigányok is, rázendítettek a híres kuruc kesergőkre. - Ezt sem én mondom. - Még az ég is elsírta magát, ömlött az eső. Az ünneplőkre ekkor vasas németek támadtak, s a magyarok fegyver nélkül, saját testükkel védték muzsikáló cigány testvéreiket, és szólt, jajgatott a tárogató." Ugorjunk egy évszázadot, és elérünk a Kárpátmedencében élő összes nép legdicsőségesebb éveihez, 1848/'49hez, a magyar forradalom és szabadságharc, de hitem szerint a világszabadságharc eseményeihez. Tisztelet a hősöknek és a katonáknak, akik sorában magyarok, zsidók, cigányok piros sapkával a fejükön szuronyroha mra indultak a szerb Damjanich vezetésével. Ki karddal, ki hegedűvel védte, óvta a nagy lehetőséget, a szabadságot. A megtorlás rettenetes és ismert. De míg a kiegyezés után bizonyos mértékben a zsidóság emancipációja legalizálódott, az értelmiség nélküli cigányság nem tudta az ekkor még jelentősebb hátrányt behozni. S a Balkán, Közép- és KeletEurópa iparosodása, a mezőgazdaság modernizációja az addig hasznos, hagyományos cigány iparosokat kiszorította, s az elszegényedés szembeötlőbb lett. Báró Eötvös Józ sef remek könyvében, A falu jegyzőjében azt írja, hogy kik is ezek a cigányok. Nem szó szerint idézem, csak tartalmában. Azt mondja: ők azok, akik, ha meghalunk, eltemetnek minket, ők azok, akik, ha házasságot kötünk, húzzák a talp alá valót, ők azok, akik , ha elromlik a zár, hogy vagyonunkat megvédjük, megjavítják, ők azok, akik lábas jószágunkat meggyógyítják. Így ír báró Eötvös József a múlt század második felében. Mintegy alátámasztva: mindez a lehetőség megszűnik, a szociális feszültségek pedig megnőtt ek, és ne feledjük, az ún. békeidőben is egymillió koldus országa voltunk, és tízezrek menekültek Amerikába, és ki tudja, hová, hogy megélhetésüket biztosítsák. Közben Európa egy rettenetes tragédia felé sodródott. Ez az első világháború. A monarchia össze omlott, és ezt méltán nevezhetjük
