Országgyűlési napló - 1993. évi tavaszi ülésszak
1993. március 8. hétfő, a tavaszi ülésszak 11. napja - A rehabilitációs alapról szóló törvényjavaslat kivételes eljárásban történő tárgyalása - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - BALOGH GÁBOR (független)
822 vonatkozó kilátásai valamely megfelelően megállapított testi vagy szellemi károsodás miatt lén yegesen csökkentek. Éppen ezért a szakmai rehabilitáció célja sem lehet más, mint hogy a rokkant személyeket képessé tegye alkalmas munka vállalására, megtartására és az abban való előrehaladásra, ezáltal elősegítve e személyeknek a társadalomba való beill eszkedését, illetve visszailleszkedését. Ehhez természetesen olyan szakmai rehabilitációs intézkedések szükségesek, amelyek mind a rokkant férfi és nő dolgozók, mind pedig a rokkant és a többi dolgozó közötti egyenlőség lehetőségének elvére épülnek, tovább á szakmai tanácsadó, képzési és egyéb kapcsolódó szolgálatok, szolgáltatások biztosítása és munkájuk értékelése útján megalapozzák a rokkant személyek bekapcsolódását a társadalom vérkeringésébe, szűkebb értelemben az egészségkárosodottak aktív részvételét a munkaerőpiacon. A cél és a feladat, amit a nemzetközi munkaügyi szervezet az okmányt ratifikáló tagállamok elé tűzött, komoly elmozdulást jelentett a szakmai rehabilitáció és foglalkoztatás szempontjából. Hazánk alig másfél hónappal később, a 8/1983as egészségügyi miniszter, pénzügyminiszter együttes rendeletében szabályozta újra a rehabilitáció kérdéskörét. Az együttes rendelet nemcsak az 1960as és 1970es évek jogszabályainak korszerűsítését jelentette, hanem fogalmi változtatásokat is hozott. A szem léletbeni módosulás már a címben tapasztalható. A csökkent munkaképességű dolgozó kifejezés helyébe a megváltozott munkaképességű dolgozó kifejezés lépett. Az együttes rendelet alapvetőnek tartotta, hogy a foglalkoztatási rehabilitáció során a dolgozó - az orvosi rehabilitációt követően - egészségi állapotának, szakképzettségének megfelelő munkát végezzen. A foglalkoztatás biztosítása elsősorban annak a munkáltatónak a feladatát képezte, ahol a dolgozó megváltozott munkaképességének megállapítása idején mun kaviszonyban, szövetkezeti tagsági viszonyban állt. Ha ez nem valósulhatott meg, például azért, mert a munkáltató a megváltozott munkaképességű dolgozót - igazolható körülmények miatt - foglalkoztatni nem tudta, vagy mert nem volt köteles foglalkoztatásra, például magánmunkáltató esetében gyakran előfordult, akkor a foglalkoztatást a tanácsi szervek segítették elő. A jogszabály azt is előírta, mely esetekben volt jogosult a munkáltató a foglalkoztatás ellenében pénzügyi támogatást igénybe venni, valamint a megváltozott munkaképességű dolgozónak milyen feltételek mellett járt kereset, illetve jövedelemkiegészítés. A szabályozás tovább bővült, amikor a Minisztertanács 1987. január 1jei hatállyal az 59/1986. XII. hó 10i MT számú rendeletével létrehozta a reh abilitációs alapot, s meghatározta, miből származzanak az alap bevételei, valamint felhatalmazta az egészségügyi minisztert, hogy az ÁBMH elnökével egyetértésben dönthessen az alapból nyújtott támogatás mértékéről. Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk fe kvő törvényjavaslat ezt a minisztertanácsi rendeletet váltja fel úgy, hogy már a szociális piacgazdasági viszonyok irányába is igyekszik elmozdulni, anélkül, hogy szakítana a régi szemlélettel és fordulatokkal. Miről szól a törvényjavaslat? A törvényjavasl at elkülönített állami pénzalapnak minősíti a rehabilitációs alapot. Meghatározza rendeltetését, bevételi forrásait, például azt, hogy kik kötelesek az alapba hozzájárulást fizetni, továbbá az alapból teljesíthető kiadások körét, a támogatás formáit, hogya n érhető, nyerhető el a támogatás, s végül a törvényjavaslat az alap kezelésével kapcsolatos, továbbá az alappal való rendelkezésre vonatkozó legfontosabb előírásokat, felhatalmazásokat tartalmazza hézagosan. Ezek után rátérnék néhány olyan sajátosságra, a melyre az előttem szóló képviselőtársak csak érintőlegesen utaltak, s amely az egyik benyújtott módosító javaslatban nem egészen konzekvensen megfogalmazódott.
