Országgyűlési napló - 1993. évi tavaszi ülésszak
1993. március 8. hétfő, a tavaszi ülésszak 11. napja - Az ülés megnyitása - Napirend előtt - ELNÖK (Szabad György): - KÓRÓDI MÁRIA, DR. jegyző:
807 Milyen témákban szeretnénk a Munka Törvénykönyve változtatását az elmúlt időszak tapasztalatai alapján? Szeretnénk pontosítani, hogy melyek azok az esetek, amikor a munkáltató csak különösen indokolt esetben mondhatja fel a munkát, azaz tehát a felmondási tilalmakat és korlátozásokat szeretnénk elsősorban a hátrányos helyzetű női munkavállalók néhány csoportjára kiterjeszteni, pontosítani. A 92. § kapcsán szeretnénk a munkáltató jogutód nélkü li megszűnése esetén fennálló folyamatot pontosítani, egyértelműsíteni. A 105. § kapcsán az (5) bekezdést úgy kívánjuk pontosítani az időközben a magzati élet védelméről elfogadott törvénynek megfelelően, hogy a más helységben végzendő munkára a terhes nő a terhessége megállapításától ne legyen beleegyezése nélkül kötelezhető. Szintén szeretnénk pontosítani azt a 107. §ban lévő (2) bekezdést, amely úgy tűnik, a gyakorlati tapasztalatok alapján egy jogértelmezési bizonytalanságot takar, miszerint a terhes n ő terhességi orvosi vizsgálaton való négyszeri részvétele kötelező orvosi vizsgálatnak minősüljön. Magam és képviselőtársam, Kósáné Kovács Magda is, azon a véleményen vagyunk, hogy a nőnapi köszöntésnél némi lelkiismeretfurdalásra nekünk, törvényhozóknak is van okunk, ha áttekintjük a Munka Törvénykönyvét. A nehezebb helyzetbe került családokban ma is általában a nő küzd többet a pénzbeosztás, a gyereknevelés, a háztartás mindennapi gondjaival. Otthon a nőké a nagyobb teher, és nem kisebbek - nem is lehetn ek kisebbek - a követelmények a nők munkahelyén sem. Mármint addig, amíg van egyáltalán munkahelyük. Ha a nők a kedvezőtlen társadalmi, gazdasági változások ellenére is helytállnak mellettünk, mint feleségek, barátok, kollégák, mamák és nagymamák, akkor a köszöntő szó, a virág mellé megilleti őket egy, a mai napon önök elé letett indítványcsomag, mely helyzetük könnyítését, esetenként a pozitív diszkrimináció elvének megvalósítását célozza. E gondolatok jegyében kérem képviselőtársaimat, hogy a 9353as szám ú önálló indítványunk napirendre tűzését támogatni szíveskedjenek. Köszönöm. (Taps a bal oldalon.) Határozathozatal ELNÖK (Szabad György) : Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! A házbizottság korábban hozott általános érvényű állásfoglalása alapján javaslom az önálló indítvány napirendre tűzését. Most kérem szavazatukat! (Szavazás.) Az országgyűlés 90 szavazattal, 85 ellenében, 30 tartózkodás mellett az önálló indítvány napirendre tűzéséhez a szükséges támogatást nem adta meg. Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy Kormányunk benyújtotta a külföldiek beutazásáról, magyarországi tartózkodásáról és bevándorlásáról szóló törvényjavaslatát a 9337es számon. Tisztelt Képviselőtársaim! Az egyes előterjesztések bizottsági tárgyalási rendjéről a bizottsági elnökök holna p reggeli ülését követően fogom önöket tájékoztatni. Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársaink újabb interpellációkat és kérdéseket nyújtottak be. Megkérem Kóródi Mária jegyzőt, ismertesse ezeknek rendjét. Interpellációk és kérdések ismertetése: Dr. Kóródi Mária jegyző KÓRÓDI MÁRIA, DR. jegyző: Mielőtt az ismertetésre sort kerítenénk, tisztelettel felhívom képviselőtársaim figyelmét, hogy a jövő heti nemzeti ünnepre tekintettel kérdéseiket legkésőbb péntek délutánig juttassák el a szervezési titkárságra. Int erpellációra adott bizottsági jelentés: a mezőgazdasági bizottság jelentése Dragon Pál (FKgP) képviselő 1992. április 28án a NÖMOV Rt. privatizációja tárgyában benyújtott interpellációjára.