Országgyűlési napló - 1993. évi tavaszi ülésszak
1993. március 8. hétfő, a tavaszi ülésszak 11. napja - Az ülés megnyitása - Napirend előtt - ELNÖK (Szabad György): - TORGYÁN JÓZSEF, DR. (FKgP)
805 erdőbirtokossági területek fakivágásának megakadályozására. Másrészt pedig 60 napos határidőt szab a határozati javaslat a Kormánynak arra, hogy a volt erdőbirtokosság, mint a közbirtokosság részének a helyreállítását célzó jogs zabályt előterjessze a Háznak. Azért van szükség külön az erdők, illetőleg erdőbirtokossági területek fakivágásának megakadályozására azonnali intézkedésre, mert emlékeztetném a tisztelt Házat, hogy hány esetben hangzott el már felszólalás ebben a tárgykör ben, és emlékeztetném külön is a tisztelt Házat arra, hogy a '90es országgyűlési választásokat megelőzően már lényegében minden párt részéről konkrétan felmerült az országban folyó nagyméretű erdőkivágásokkal kapcsolatos tiltakozás, amikor is a különböző termelőszövetkezetek, részben a szakszövetkezeti átalakulás kapcsán, akkor még ez volt a divatos, de egyébként félvén az azonnali tulajdonosváltozástól, szabályos erdőirtásba kezdtek, az országnak nem lehetett olyan részére menni, ahol óriási sebeket ne üt öttek volna a fakivágó brigádok. Sajnos akkor nem sikerült megakadályozni az erdőkivágásokat, de azóta szinte azt kell, hogy mondjam, folyamatosan zajlik az erdők kivágása, és jóvátehetetlen kárt okoz a környezetünkben. Az erdőbirtokosság helyreállítását h iába teszik most már lehetővé a jogszabályi feltételek, nyilvánvaló, hogy évtizedek kellenek ahhoz, hogy a sebeket be lehessen gyógyítani az erdőkivágások vonatkozásában. Ezért tehát azonnali intézkedés szükséges egyrészt az erdőkivágások azonnali megakadá lyozására, másrészt pedig egy olyan előterjesztést kell tennie a Kormánynak, amely a közbirtokosság eme igen jól bevált formáját az erdőbirtokosság vonatkozásában helyreállítsa, éppen azért, mert az egyéb erdőbirtokosságok keletkezéséhez, amint említettem, nagy valószínűség szerint netán több évtizedre is szükség lenne. Tehát amellett, hogy közvetlenül megvédené a környezetünket az előterjesztésnek való helytadás, nyilvánvaló, hogy a mezőgazdaság érdekkörében ezeket a lépé seket meg kell tenni, ezért kérem a tisztelt Házat az előterjesztés megszavazására. (Taps.) Határozathozatal ELNÖK (Szabad György) : Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! A házbizottság korábban hozott általános érvényű állásfoglalása alapján javaslom az önálló indítvány napirendre tűzését. Most kérem szavazatukat. (Szavazás.) Köszönöm. Az Országgyűlés 132 szavazattal, 43 ellenében, 35 tartózkodás mellett elutasította a napirendre tűzési kérelmet. Torgyán József képviselőtársunk a Független Kisgazdapártból önálló indítványt nyújtott be a vadászati jogról s a vadásztársaságok önkormányzati rendelkezés alá vonásáról a 9339es számon. Az előterjesztést kézhez kapták képviselőtársaim. Torgyán József képviselő úrnak nyílik lehetősége az indoklásra. Felszólaló: Dr. Torg yán József (FKgP) TORGYÁN JÓZSEF, DR. (FKgP) Köszönöm, Elnök Úr, a szót. Tisztelt Ház! A vadászati jogról és annak önkormányzati rendelkezés alá vonásáról szóló előterjesztést azért tartom szükségesnek, mert az önkormányzatok igen jelentős hányada semmifé le anyagi erőforrással, illetőleg igen szűkös anyagi erőforrásokkal rendelkezik csak, és a vadászati jogról szóló előterjesztés abban a formában, ahogy azt megszövegeztem, nevezetesen, hogy az önkormányzati rendelkezés alá kerüljön, de azzal a feltétellel, hogy a nyugaton jól bevált mintának megfelelően borsos ár ellenében adják csak ki a vadászati engedélyt, és a vadászati területek használatát olyan anyagi feltételekhez kössék, hogy az az önkormányzat javára legyen fordítható, megítélésem szerint közérdek ű előterjesztés. (16.10)