Országgyűlési napló - 1993. évi tavaszi ülésszak
1993. március 2. kedd, a tavaszi ülésszak 10. napja - A büntető jogszabályok módosításáról szóló törvényjavaslat határozathozatala - BALSAI ISTVÁN, DR. igazságügy-miniszter:
750 Azt hiszem, hogy a képvi selő úr érvelésével ellentétben a tisztelt Ház éppen azzal tesz tanúbizonyságot erkölcsi emelkedettségéről, hogy a jövőre nézve - és így magát is alávetve a törvénynek - bővíti az elévülhetetlennek minősített bűncselekmények körét, amint azt már korábban i s említettem, a Kormány tehát ezért támogatja az erre irányuló bizottsági indítványt. A következő kérdés, amellyel foglalkozni szeretnék, a nemzeti jelképek megsértésének vétségével kapcsolatos vita során hangoztatott álláspont. Molnár Péter képviselő úr h ozzászólásában megdöbbenésének adott hangot, amiért az alkotmányügyi bizottság egyharmados támogatottságban sem részesítette mindazon indítványait, amelyek a nemzeti jelképek megsértésének elhagyását szorgalmazták. Én magam viszont nem döbbentem meg az eml ített felszólaláson, tekintettel arra, hogy az Alkotmánybíróságnak a közösség elleni izgatás enyhébb alakzatát, vagyis a gyalázkodást tartalmazó tényállását tavaly májusban megsemmisítő határozata után a Kormánynak is foglalkoznia kellett azzal, hogy mi le gyen az eredeti javaslatban szereplő nemzeti jelképek megsértése elnevezésű bűncselekmény sorsa. Abból a tényből, hogy a Kormány nem támogatta a kérdéses bűncselekmény elhagyását célzó indítványokat, nyilván sejtik képviselőtársaim, hogy álláspontunk szeri nt a javaslatban szereplő bűncselekmény nem jelenti a véleménynyilvánítás szabadságának alkotmányellenes korlátozását. Engedjék meg, hogy egészen röviden kifejtsem azokat a szempontokat, amelyek alapján - figyelemmel az Alkotmánybíróság hivatkozott döntésé re is - erre a következtetésre jutottunk. Nyilván tudják, tisztelt képviselőtársaim, hogy ebben az országban vannak olyanok, akik szeretik, ha nemzeti jelképeinket megsértik. Bizonyára olyanok is vannak, akik számára ez közömbös. Biztos vagyok abban is, ho gy sokan vannak viszont, akik ezt nem szeretik, és olyanok is vannak, akik ezt nagyon nem szeretik. A Kormány tagjai ez utóbbi csoportba tartoznak, mindez persze még nem lenne érv a nemzeti jelképek megsértésének bűncselekménnyé nyilvánítása mellett, ez le gfeljebb annak indokolására hozható fel, hogy az ilyen jellegű cselekményeket a társadalom többsége nem szíveli. Ahhoz, hogy a bűncselekménnyé nyilvánítás az Alkotmánynak megfeleljen, mindenekelőtt azt kell vizsgálnia, hogy az adott magatartást a jog által kelle kezelni, vagy pedig ilyen nem kívánatos cselekmények visszaszorítására a társadalmi intézményrendszer más elemei is alkalmasake. Nos, ennek eldöntéséhez éppen az Alkotmánybíróság már említett határozata nyújthat segítséget, ez a határozat ugyanis a közösség elleni izgatásnak a gyalázkodást kriminalizáló fordulatát egyebek mellett arra tekintettel minősítette alkotmányellenesnek, mert - idézem a döntést - "a szabad véleménynyilvánításhoz való jog nem csupán alapvető alanyi jog, hanem a jog objektív intézményes oldalának elismerése, egyben a közvélemény mint alapvető politikai intézmény garantálását is jelenti. Márpedig - folytatja tovább a határozat - az egészségesen reflektáló közvélemény csak öntisztulással alakulhat ki, ennek legjobb eszköze a vit a, a gyalázkodásra bírálat fog felelni, és így a bírálat, a vita eredményeképpen valahogy kialakul az egészséges, toleráns közvélemény." Ez a gondolatmenet tehát a jogi beavatkozás, és különösen a büntetőjogi beavatkozás szükségtelenségét hangoztatja ebben az esetben, de - mint azt kifejti - egyenesen diszfunkcionálisnak tartja a büntetőjogi beavatkozást, mert akadályozza a vélemények ütköztetését és a racionális párbeszédet, ezzel összefüggésben - ahogy a határozat fogalmazza - a türelmes és okos társadalo m kialakulását. Nos, ezek az érvek azonban a nemzeti jelképek megsértése esetén aligha fogadhatóak el. A Magyar Köztársaság zászlajának vagy címerének a megsértése egyebek között azért, mert a cselekmény közvetlen tárgya pontosan meghatározott, racionális reagálást és párbeszédet aligha válthat ki, vagyis értelmes dialógusra nem kerülhet sor. Az egészségesen reflektáló közvélemény az ilyen jellegű bűncselekményekkel valójában nem tud mit kezdeni, a bírálat legfeljebb ugyanolyan emocionálisan színezett és az értelem számára megfoghatatlan lehetne. Így a jogi beavatkozás szükségessége nem vitatható.
