Országgyűlési napló - 1993. évi tavaszi ülésszak
1993. március 2. kedd, a tavaszi ülésszak 10. napja - A Magyar Köztársaság biztonságpolitikájának alapelveiről szóló országgyűlési határozati javaslat határozathozatala - ELNÖK (Dornbach Alajos): - JESZENSZKY GÉZA, DR. külügyminiszter:
746 támogatást az ENSZ, az EBEÉ vagy adott esetben a NATO erőfeszítéseihez a béke fenntartását, a preventív lépéseket illetően. A környezetünkben zajló és fenyegető konfliktusok feloldása a Magyar Köztár saság biztonságának elsőrendű fontosságú követelménye. Ezért is tulajdonítunk kiemelkedő jelentőséget azoknak a nemzetközi szervezeteknek, amelyek keretet jelenthetnek a válságkezeléshez. Ezek a keretek ma még eléggé bizonytalanok, hiszen az a felismerés, hogy a konfliktusok megoldása valamennyi ország közös felelőssége, ma még nem nevezhető általánosnak. Még kevésbé történt meg a gyakorlati következtetések levonása, azaz annak felismerése, hogy nincs jobb befektetés, mint a konfliktusmegelőzésben és megol dásban való részvétel, hiszen bármilyen drága is a békefenntartás és a béketeremtés, ezeknek költségei mind politikai, mind valóságos pénzügyi tekintetben elenyészőek ahhoz képest, amit a válságok kiterjedése és egész régiók válságövezetté fejlődése jelent ene. Ennek ellenére ezekkel a szervezetekkel nap mint nap erősödő együttműködésünk növeli biztonságunkat. Ma ez még nem nevezhető explicit biztonsági garanciának, de implicite garanciális jelleget hordoz. Térségünk más országai is hozzánk hasonlóan gondolk odnak. Nemcsak a magyar Kormány vetette fel az Északatlanti Együttműködési Tanács keretében történő békefenntartó erők kialakítását, de Lengyelország, sőt Oroszország is. A közelmúltban vált ismeretessé Jelcin orosz elnök boszniai béketerve, amely a VanceOwenterv megvalósítása érdekében az ENSZ égisze alatt nemzetközi békehaderő létrehozását javasolja, és fölveti annak lehetőségét is, hogy a béketeremtő akcióhoz igénybe vegyék az Északatlanti Együttműködési Tanács mechanizmusát is. Tisztelt Ház! Biztons águnkat erősítik azok a lépések is, amelyek javítják kapcsolatainkat szomszédainkkal. A két- és többoldalú megállapodások vagy a regionális együttműködés jelentősége az, hogy néhány alapvető kérdés rendezésén túlmenően lehetőséget teremtenek az együttműköd ésre a kapcsolatok valamennyi területén, beleértve a gazdasági, kulturális, emberi és turisztikai kapcsolatokat is. Szomszédainkkal a lehető leggyorsabb ütemben szeretnénk ezeket építeni, és örömmel állapítom meg, hogy többségükkel ez jó úton halad. A tová bbiak elsősorban nem rajtunk múlnak, de a maga részéről a magyar Kormány - és föltételezem, hogy ellenzéke is - mindent megtesz a dunai országok tartós megbékélése érdekében. Továbbra is úgy vélem, hogy a szomszédos országokban élő magyar kisebbségek helyzetének alakulása alapvetően befolyásolja kapcsolatainkat ezekkel az országokkal. Ez nem is lehet másképp, hiszen ők a magyar nemzet részét képezik, akikhez szoros kulturális, érzelmi, rokoni és baráti kapcsolatok fűznek bennünket. Meggyőződésünk, hogy demokratikus államokban a kisebbségek jogos törekvéseinek kielégítése magától értetődő kérdés, és a megelégedett kisebbségek erősítik mind saját államukat, mind annak kapcsolatát a kisebbség anyaországával. Ezt századunk nagy történetf ilozófusa, Arnold Toynbee már 1915ben korunk egyik kulcskérdésének nevezte. Őt idézem: "A primitív népek kiírtják kisebbségeiket, a civilizált népek gyűjtik elégedettségük jeleit." Magyarország Toynbee szavainak szellemében cselekszik. Arra törekszik, hog y a magyar és a magyarországi nem magyar kisebbségek hozzájáruljanak szomszédi kapcsolataink javításához. Érdekeink egybeesnek. Nekünk is és szomszédainknak is az az elsőrendű érdekünk, hogy a kisebbségek jól érezzék magukat ott, ahol évszázadok óta élnek, és ez a kisebbségek érdeke és akarata is. Üdvözlöm, hogy mostanában mind több ország beszél a kisebbségek vonatkozásában a nemzetközi normáknak megfelelő politikáról. Azonban a nemzetközi kötelezettségvállalásokat csak minimumnak tekinthetjük, hiszen az é rvényes nemzetközi jog még nem volt képes követni minden vonatkozásban az 1989 utáni történelmi változásokat. A törekvések, a tendenciák azonban minden kétséget kizáróan afelé mutatnak, hogy kodifikálni kell a kisebbségek jogait, és meg kell teremteni a ki sebbségek biztonságának, megmaradásának megfelelő alapjait. Különösen nagy jelentőséget tulajdonítunk ebben az összefüggésben az Európa Tanácsban és az EBEÉben a legutóbbi időkben elfogadott dokumentumoknak, amelyeknek nincs ugyan
