Országgyűlési napló - 1993. évi tavaszi ülésszak
1993. március 1. hétfő, a tavaszi ülésszak 9. napja - Bejelentés bizottsági alelnök megválasztásáról - A statisztikáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Dornbach Alajos): - INOTAY FERENC, DR. a Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportjának vezérszónoka:
656 (18.00) Ez csak úgy védhető ki, hogyha a gazdaságstatisztikai célokat pontosan definiálja a törvényjavaslat. Összefoglalva a hozzászólásomat: A FIDESZ úgy íté li meg, hogy ez a törvény az adatvédelmi törvény megléte miatt komoly átdolgozásra szorul és a fent említett célok közül a kettősség között valamilyen harmóniát kell találni. A fent említett cél pedig egyrészről a gazdaságpolitikai szempontból szükséges ad atgyűjtés és a hiteles információ mind az államhatalmi szervek, mind pedig a közvélemény számára, és a másik oldala ennek a személyi adatok védelme lenne. Tehát úgy ítéljük meg, hogy miután ez a funkciója a statisztikai adatok gyűjtésének - és zárójelben m ég egy gondolatot hozzátéve: a tudomány igényeinek kielégítése is idetartozik szerintem , ebből számunkra az a következtetés adódik, hogy politikai értelemben az állam, illetve az ország információs rendszerének egyéb intézményeit is át kell alakítani és komoly regisztereket kell létrehozni és komoly nyilvántartásokat ahhoz, hogy korrektül mérhetők legyenek a folyamatok, más részről viszont az adatvédelmi törvény szempontja szerint a definíciós problémákat meg kell oldani, amelyből most hármat emelnék ki m ég így utólag. Az egyik, hogy el kell választani az azonosításra alkalmas adatokat, a második, hogy definiálni kell az egyedi és a személyes adat különbségét és tartalmát, és a harmadik, hogy a gazdaságstatisztikai célokat pontosan taxatíve föl kell soroln i ahhoz, hogy a törvény értelmezhető legyen és ne sérüljenek az adatvédelmi szempontok. Köszönöm szépen a türelmüket. (Taps.) ELNÖK (Dornbach Alajos) : Köszönöm szépen. Következik Inotay Ferenc képviselő úr, a Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportján ak vezérszónoka. Felszólaló: Dr. Inotay Ferenc, a KDNPképviselőcsoport nevében INOTAY FERENC, DR. a Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportjának vezérszónoka: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Az előttem szólók mondanivalójának jelentős rész ével egyetértek, ezt a részletes vitában meg a módosító javaslatokban fogom láthatóvá tenni. A magyar jogalkotás kezdetétől kezdve a most tárgyalt törvény a hatodik statisztikai törvény. Az a tény, hogy 1874 óta, az első statisztikai törvény meghozatala ót a eltelt 120 év alatt átlagosan 20 évenként új statisztikai törvényt hozott az országgyűlés, tehát emberöltőnként közel kétszer készült új statisztikai törvény, és nem is egy meglévőnek a módosítása, azt jelenti, hogy a statisztikai törvényt a mindenkori é lethez kívánták igazítani. Közel 40 évet töltöttem el a statisztikatudomány módszereinek és a hozzá kapcsolódó segédtudomány módszereinek művelésével. Ezért mondanivalómat tapasztalati tényekre építem. Magyarország a világ statisztikai kiemelkedő embereine k jelentős, sőt számarányát tekintve a legmagasabb százalékarányú tudósát adta. Abszolút számban talán nem, de relatíve mindenféleképpen. Nem említem az MDFes képviselő által említett Fényes Eleket, de említenem kell Kőrősi Józsefet, aki a Fővárosi Statis ztikai Hivatalnak megalakulásától kezdve mindvégig vezetője volt, és a nemzetközi statisztikai életben ma is jegyzett valaki, de említenem kell még a legújabb korban Kovács Alajost, a Statisztikai Hivatal volt elnökét, akit személyesen is volt szerencsém i smerni, aki börtönben halt meg, bár a börtönből kivitték a párizsi békeszerződésre nagy statisztikai tudása miatt, majd utána visszatették. De említenem kell két szakmai statisztikai professzoromat és mesteremet, Laky Dezső volt minisztert, akit a németek március 19én hurcoltak el, és visszakapta '45 után a katedráját, majd a kommunista téboly a katedrájáról telepítette ki vidékre, vagy Varga Istvánt, akit 1951ben fosztottak meg katedrájától, kinek a nevét ma is egy középiskola viseli. Hölgyeim és uraim! Történelmi személyi áttekintés után arra kell fölhívnom a figyelmet, hogy a statisztika veszélyes és pusztító eszköz is lehet. A magyar közvélemény sajnos bizalmatlan a statisztika irányában, a statisztikai kérdésre adott válaszokat százszor is átgondolják , mert a