Országgyűlési napló - 1993. évi tavaszi ülésszak
1993. február 23. kedd, a tavaszi ülésszak 8. napja - A Magyar Köztársaság honvédelmének alapelveiről és főbb feladatairól szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - WACHSLER TAMÁS (FIDESZ)
549 Véleményem szerint a törvényhozók semmiképpen nem köthetik meg a kezüket oly módon, nem vállalhatnak legalább politikailag úgy elkötelezettségeket, hogy megközelítőleg sincsen, mert nem is lehet, fogalmuk arról, hogy a nemzetgazdaság erőforrásainak mekkora részét pántlikázzák be a következő néhány évre, netán évtizedre. Egyszóval, a honvédelem forrásoldaláról az anyag szemérmes hallgatásba burkolózik, s nem véletlenül. Itt érkezt ünk el a hadsereg vezetését érintő legfontosabb és legalapvetőbb kritikánkhoz. Természetesen a kritika vonatkozik a minisztériumra is. Egyre nyilvánvalóbb, hogy a hadsereg struktúrája, mérete nem adekvát a költségvetéséhez, avagy konkrétabban szólva: vagy a hadsereg túl nagy, vagy a költségvetés túl kicsi. A közöttük tátongó szakadék évek óta fennáll, az ország védelmi képességét fenyegető módon egyre szélesedik, de a tárca vezetése, azaz végső soron a Kormány, nem vonja le ebből a szükséges konzekvenciákat . A kormányzat fausti kínokat állhat ki, keblében két lélek lakozik. A hadsereget a jelenlegi módon kívánja megőrizni, de a feltételeket nem képes ehhez biztosítani. Tisztelt Ház! Rá kell ébrednünk végre arra, hogy az előttünk álló döntésnek mekkora jelent ősége van. Kétféle valódi döntést hozhatunk. Vagy egy kisebb, de működőképes hadsereg mellett tesszük le a voksunkat, vagy elkötelezzük magunkat egy radikálisan megnövelt költségvetési támogatás mellett. Csak egy dolgot nem tehetünk, nem csukhatjuk be a sz emünket, nem hagyhatjuk, hogy a Magyar Honvédség tovább meneteljen a szakadékba vezető úton, tehát jelen formájában nem támogathatjuk a beterjesztett koncepciót. Elvileg pesze az lenne a logikusabb, hogy a feladatokhoz igazítsuk a költségvetést. Erre elősz ör a legutóbbi költségvetési vita elején tett kísérletet a honvédelmi tárca, amikor is elvileg bázisszemléletű költségvetést terjesztettek a Kormány elé. Tegyük hozzá, mindenféle eredmény nélkül, a Kormány egyszerűen lesöpörte a javaslatot. (12.20) Bizonyo san nem azért tette ezt, mert nem szívügye az ország katonai védelme. A Kormány azért nem támogatott nagyobb összeget, mert nem tudott nagyobb összeget támogatni. Ehhez persze már hozzászokhatott a tárca, hiszen 1988 óta egyetlenegyszer sem kapta meg azt a költségvetési támogatást, amit működéséhez szükségesnek tartott. De akkor vajon miért reménykedik a hadsereg vezetése abban, hogy az egyre sűrűbb és mind szívbemarkolóbb, mind fenyegetőbb jeremiádák egyszer csak meglágyítják a pénzügyi kormányzat és az Or szággyűlés szívét? Hiszen a Honvédelmi Minisztérium többször leírta, nyilatkozta, hogy a védelmi költségek reálértékének megőrzése már ez évben alapvető fontosságú a későbbiek szempontjából. Ezt a célt a Kormány ugyan a költségvetési alapelvekben sem tudta megígérni, annyit azonban kicsikart a tárca, hogy az irányelvekben prioritásként szerepeltek a védelmi kiadások. Hasztalan. Keveseket meglepő módon ez megint csak írott malaszt maradt. A tárca költségvetése 1993ban az előző évhez képest még 10%kal sem n őtt, ami jócskán alatta marad nemcsak az inflációnak, de még a központi költségvetési szervek átlagos növekedésének is - mármint költségvetésnövekedésének - annak ellenére, hogy az egyszerű vegetáláshoz is ennek legalább a duplájára lenne szükség. Az pedi g már szinte csak gúnyolódásnak hat, hogy a kormánykoalíció még ebből a szerény tervjavaslatból is lefaragott. Látható tehát, hogy hiába próbálkozik a hadsereg vezetése a költségvetési lehetőségek tágításával, évről évre kudarcot vall. De ebből nem tanulna k. Pedig ha már logikai úton nem tudják az alapvető következtetéseket levonni, legalább a pavlovi reflexek érvényesülhetnének. A hadsereg vezetése mégsem képes szembenézni azzal a keserű igazsággal, hogy a következő egymásfél évtizedben aligha számolhat m ással, mint jó esetben a költségvetési támogatások stagnálásával. Holott végre meg kellene tudni barátkozni azzal a gondolattal, hogy védelmi alapelvek ide, a hadsereg igényei oda, egy ideig még ezekkel a forrásokkal kell megoldani az ország biztonságának katonai megalapozását, azaz ilyen költségvetési lehetőségre alapozva kell kialakítani a hadsereg szervezetét, létszámát és technikáját. Ebben az esetben viszont az egyetlen ésszerű eljárás az az lenne, ha elgondolkodunk azon, hogy az e célra
