Országgyűlési napló - 1993. évi tavaszi ülésszak
1993. február 22. hétfő, a tavaszi ülésszak 7. napja - A Magyar Köztársaság és az Európai Közösségek és azok tagállamai között társulás létesítéséről szóló, Brüsszelben 1991. december 16-án aláírt európai megállapodás végrehajtásáról szóló országgyűlési határozati javaslat vitája - ELNÖK (Szabad György): - KOVÁCS LÁSZLÓ (MSZP) - ELNÖK (Szabad György):
474 Országokkal kötött szabad kereskedelmi megállapodásokat. Ennek eredményeként elértük, hogy Magyarország az egységes európai piacon belül van. Másodsorban az egyezmények végrehajtásából adódó feladatok. A feladatokat az alábbiakban lehetne összegezni. Először: a tárcaközi bizottság tevékenysége ne korlátozódjon a gazdasági, a jogi és politikai kérdésekre, hanem a szerződésben foglaltaknak, különösen a gazdasági életről szóló VI. fejezetnek megfelelően terjedjen ki az élet minden területére. Másodszor: a gazdasági területen vizsgáljuk meg, hol teremthető meg az asszimetria által biztosított, általában ötéves időszak alatt a versenyképesség. Itt meg kell jegyezzem, nem az a kérdés, hogy öt év elegendőe az Európai Közösséggel szembeni lemaradásunk behozására, hanem elegendőe az öt év v ersenyképes ágazataink megerősítésére és új versenyképes ágazatok megteremtésére. Az erőforrásokat arra a területre kell koncentrálnunk, azt kell védenünk, vagyis használjuk ki a komparatív előnyöket, ahol ez a versenyképesség megteremthető. Más területen pedig próbáljunk meg az együttműködésből minél több előnyt kovácsolni. Mindez olyan mértékű összehangolt munkát kíván, mely legkésőbb a következő választások után elengedhetetlenné teszi egy európai ügyek minisztériumának felállítását, és ezzel kapcsolatba n az egész kormányzati filozófia újragondolását. Ennek a minisztériumnak az európai ügyekkel kapcsolatos kormányzati munkán túlmenően igen fontos feladata lenne a vállalkozók és a széles közvélemény folyamatos tájékoztatása az európai integráció helyzetérő l, nehézségeiről és előnyeiről, és majd amikor eljön az az idő, hogy Magyarország mérlegelheti, hogy kérjee a teljes jogú tagságot, mindenki tisztában legyen azzal, milyen kihívásoknak nézünk elébe, ha az Európai Közösség tagságát kívánjuk elérni, és mily en előnyökkel jár a teljes tagság. Ugyanakkor azt is mindenkinek tudnia kell, hogy mivel járna, ha Magyarország kívül maradna a Közösségen. A közvélemény folyamatos tájékoztatására természetesen addig is szükség van, mint ahogy a tárcaközi bizottság szinté n megkezdett munkáknak a szerződésben meghatározott széles alapokra helyezésére és elmélyítésére is. Mindehhez a bizottsági előterjesztésben foglaltak jó alapot szolgáltatnak, ezért azt a magam részéről a megfelelő határidő módosításával javaslom. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a jobb oldalon.) ELNÖK (Szabad György) : Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Mielőtt a vitát folytatnánk, egy felvilágosítással tartozom. Kovács László képviselőtársunk jelezte, hogy problémák támadtak, nem jutott el hozz ájuk a javaslat. Ez esetben a megnyilatkozó részéről van tévedés. A javaslat december 16án került a Parlamentben benyújtásra. A december 19ei postával valamennyi képviselőtársunk kezéhez eljutott, december 21én a Ház a sürgős tárgyalásbavétel mellett fo glalt állást. Ezt a 8652es számú határozati javaslatot a külügyi bizottság december 22én megvitatta, és az ülés jegyzőkönyve szerint általános vitára alkalmasnak tartotta. (Kovács László jelentkezik.) Kovács László képviselő urat illeti a szó. Felszólaló : Kovács László, a külügyi bizottság elnöke KOVÁCS LÁSZLÓ (MSZP) Köszönöm, Elnök Úr. Jelentkeztem is, hogy elnézést kérjek, az előbb egy téves információn alapult a bejelentésem. A félreértés valószínűleg abból adódott, hogy nem önálló napirendi pontként, hanem az egyebek között került ez megvitatásra, és így elkerülte a figyelmet. Tehát tévedés volt ez a tájékoztatás. A külügyi bizottság általános vitára alkalmasnak tartotta, de külön előadót nem kívánt állítani. ELNÖK (Szabad György) : Köszönöm szé pen. Úgy gondolom, hogy nagyon fontos egyebekről van szó. Úgyhogy örülök, hogy visszaigazolódott, hogy az Országgyűlés apparátusa megfelelően járt el.