Országgyűlési napló - 1993. évi tavaszi ülésszak
1993. június 15. kedd,a tavaszi ülésszak 40. napja - A Duna egyoldalú elterelése következtében szükséges cselekvési programról szóló országgyűlési határozati javaslat részletes vitája - ZSEBŐK LAJOS, a környezetvédelmi bizottság előadója: - ELNÖK (Szabad György): - PAP ANDRÁS, a külügyi bizottság előadója: - ELNÖK (Szabad György): - KOVÁCS LÁSZLÓ, a külügyi bizottság elnöke: - ELNÖK (Szabad György): - KERESZTES K. SÁNDOR (MDF)
3087 A problémát és a félreértéseket általában a pontatlan és általános megfogalmazások okozzák. Az előterjesztő bizottság nem tudja vagy nem akarja pontosan megfogalmazni kívánságát, a Kormány ezután elkészít valamit, amit gondol és azt a bizo ttság vagy elfogadja vagy nem. Ilyen a mostani helyzet is. A hozzászólásokból kiderül, hogy nincsenek megelégedve a Kormány által tervezett vízpótlás műszaki megoldásával és más alternatívát is látni akarnak. De akkor miért nem ezt tartalmazza a határozati javaslat? És mit fogunk számon kérni a Kormánytól július 10én, amikor lejárt a márciusban elfogadott, már idézett határozati javaslat szerinti határidő. A dolognak persze lenne logikája, ha ezt nem maguk az előterjesztők cáfolnák meg. Nézzük ismét a márc iusi előterjesztést. Pap János a javaslatait a következőkkel indokolja - idézem: "Ezen országgyűlési határozattervezetet azért adtam be, mert bízom abban, hogy a térség problémáit le kell és le is lehet választani a vízlépcsőről. A települések és a táj nem lehet áldozata annak, hogy egy szűk csoport ökológiai szempontból durva és erőszakos lépést tett. Mint tudjuk, rövid időn belül nem oldódik meg a probléma, ezért amit tudunk, tegyünk meg a károk megelőzésére és mérséklésére, ha már két és fél évet felesle gesen elveszítettünk." Ennek tükrében is tisztázni kellene az érintetteknek, hogy mit várnak a vitatott vízpótlástól. A válasz viszonylag egyszerűen megfogalmazható. A tervezett kárenyhítő intézkedések - mert erről van szó - nem pótolhatják a hágai bíróság várhatóan kedvező ítéleteinek hatásait. Nem irányulhatnak a talajvízszint megtartására, mert ehhez a vízmennyiség kevés. Célja tehát az, amire valójában a Pap János által megfogalmazott katasztrófaelhárítás okán szükség van. Annyi vizet juttatni a Duname derbe és a mellékágakba, valamint a vízpótlórendszerbe, amennyire az ottani flóra és fauna megmentésére szükség van, és amennyiből esetleg még öntözni is lehet, azaz részlegesen pótolni a hiányzó talajvizet. Miért lenne fontos ezt a célt egyértelműen tiszt ázni? Mert akkor világossá válik, hogy értelmetlenek azok a kifogások, amelyeket a tervezett vízpótlással szemben felhoztak. A fenékküszöb - amit szinte valamennyi hozzászóló kifogásolt az általános vitában - mindkét megoldásnál kell, az 1843as és 1849es folyamkilométernél tervezett megoldásnál egyaránt. Mert különben nincs vízterelés. Az Ilkei Csaba által említett megoldás annyival rosszabb, hogy jóval kevesebb vizet és szabályozatlanul képes az ágakba juttatni. A másik kifogás az volt - idézem Zsebők La jost , hogy "berendezkedünk egy hosszú távú és bizonytalan műszaki megoldásra, amit kormánydöntés hozott". De miért állíthatja bárki, hogy ez hosszú távú megoldás? Hiszen kizárólag a felszíni vízpótlást biztosítja, nem ad megoldást a többi súlyos problémá ra. Itt senki sem mondhatja, hogy minden rendben van. Műszaki szempontból is elbontható létesítményről van szó. A rövid időtáv pedig kizárja a vízbázis sokat emlegetett szennyeződésének veszélyét. A következő gond szintén Zsebők Lajos szerint - idézem: "Ne mzetközi bíróság előtt ez egyfajta pozícióvesztés, ez a mi érveinknek a gyengítése." Ezt nemcsak Zsebők Lajos, többen is állították, de senki nem igazolta. Nem is lehet, szerintem. Ugyanis régen rossz nekünk, ha ez a beavatkozás, illetve ennek részlegesen pozitív hatása megcáfolja, meggyengíti a Hágában benyújtott érvrendszerünket. Ennyire nem bízunk az igazunkban? A kárenyhítésre vonatkozó kötelezettségeinkről pedig már szóltak múlt héten Székelyhidi László és Horváth Tivadar képviselőtársaim. Eddig még se nki nem mondta, hogy ezek az érvek nem állják meg helyüket. Idéznem kell végül Ilkei Csabának még egy gondolatát. Így szól: "Hágai érvrendszerünk ökológiai prioritásokon alapszik, ivóvízkészleteink és a Duna mint természeti kincs veszélyeztetése, károsodás a a szlovák félnek bizonyíthatóan felróható okokból. Ezt a pozíciót nem szabad veszélyeztetni" - mondja a vízpótlással kapcsolatban. Hát igen, elveszíthetjük azt a lehetőséget, hogy
