Országgyűlési napló - 1993. évi tavaszi ülésszak
1993. június 15. kedd,a tavaszi ülésszak 40. napja - Kérdés - ELNÖK (Vörös Vince): - ILLÉSSY ISTVÁN (MDF) - ELNÖK (Vörös Vince): - KELEMEN ANDRÁS, DR. külügyminisztériumi államtitkár:
3060 Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Mindenekelőtt szükségesnek tartom leszögezni, hogy Kormányunk az ENSZ Biztonsági Tanácsa által elrendelt, kötelező erejű szankciókat olyan eszköznek tekinti, amely más intézkedések mell ett szerepet játszhat a délszláv válság rendezésében. KözépEurópa stabilitásának megőrzése és a fegyveres konfliktus továbbterjedésének megakadályozása pedig természetesen lényegi célunk, hogy ezzel elkerülhessük az események számunkra még veszélyesebb fo rdulatát. Ezért a tilalmi rendelkezéseket maradéktalanul betartva, folyamatosan szem előtt tartottuk azonban, hogy a hazai vállalkozók érdekeit képviselnünk és érvényesítenünk kell az illetékes nemzetközi fórumokon. A Biztonsági Tanács 820as számú határoz ata, amelyet 1993. április 26án vezettek be, mint ahogy a képviselő úr említette is, különösen nehéz helyzetbe hozta egyrészt a MAHARTot, másrészt a magyar acélipari gyárakat, mint a Dunai Vasművet és a Diósgyőri Nemesacélműveket. A Külügyminisztérium a határozat hazai hatálybalépését követően néhány nappal, már május 11én, az EBEÉ szankciós tanácsadó misszióval együttműködve, kidolgozta azt a hatékony helyszíni ellenőrzési rendszert, amelynek alapján átszállítási kérelmeinket másnap az elsők között terj esztettük be a szankcióbizottsághoz. Bár a bizottság tagjai javaslatainkat akkor elfogadták, az amerikai küldöttség arra az álláspontra helyezkedett, hogy szállítmányaink tranzitjához csak akkor tud hozzájárulni, ha azokat megfigyelőink végigkísérik a Duna kijelölt szakaszán. Kérdéseik megvitatása során május 19ére vált egyértelművé, hogy a szankcióbizottság számára csak a legszigorúbb ellenőrzési forma volt elfogadható, tehát a megfigyelők jelenlétét igényelték Mohács és Bodony, vagyis a két, egymással sz emben levő Dunaparti állomás, Vidin és Calafat közötti Dunaszakaszon. A helyzet tisztázása érdekében május 20án New Yorki ENSZnagykövetünk, 21én Jeszenszky Géza külügyminiszter vette fel a kapcsolatot az amerikai illetékesekkel; majd a szakértői szin ten folytatódó tárgyalások eredményeként május 26án jutottunk el arra a megállapodásra, amely az ellenőrzést mindkét fél számára elfogadhatóan biztosította. A magyar Kormány ennek megfelelően terjesztette be a Biztonsági Tanács szankcióbizottságához a kij elölt megfigyelők névsorát. Ezt, valamint kérelmeinket a testület június 7i ülésén jóváhagyta, és az első engedélyek kiadására 10én került sor. A múlt hét péntekén 29, a mai napon pedig további 70 engedély érkezett meg. Itt kell megjegyeznem, hogy mindez nem Magyarországgal szembeni hátrányos megkülönböztetés volt, mert a bizottság elé beterjesztett több mint 150 kérelemből május folyamán csak hatot hagytak jóvá. Gondot okozott az is, hogy a szankcióbizottság a megoldandó feladatokhoz képest rendkívül rit kán, hetente csak egy alkalommal ülésezett. Erőfeszítéseink erdményeként mára már beindult a dunai tranzitengedélyek folyamatos kiadása. Egyszeri kivételes eljárás alapján elindulhattak most már, illetve folytathatták útjukat azok a hajóvonták, amelyek 199 3. május 5e előtt már berakodva voltak, és amelyek rendelkeztek korábbi engedélyekkel, mert közben ezek is állni kényszerültek. A képviselő úr kérdésében megfogalmazott utalásról, vagyis a dunai hajóforgalom teljes leállásáról ma már szerencsére csak múlt időben lehet beszélni. A helyzet azonban változatlanul nem kielégítő az illetékes ENSZszervezetek munkájának lassúsága, a döntési folyamatok elhúzódása miatt. A hazánkat ért károk megtérítésének kérdését az illetékes nemzetközi fórumokon, röviddel a Bizt onsági Tanács első szankciós határozatának elfogadását követően, vagyis 1992 júniusában felvetettük. Az embargó következtében Magyarországot érintő elsődleges veszteségek 1992ben több mint 300 millió dollárt tettek ki. A szigorodó ENSZszankciók következt ében közvetlen veszteségeink ez évben ennek többszörösét fogják kitenni; a képviselő úr is adott egy becslést ezzel kapcsolatosan. Tekintettel arra, hogy az állami költségvetés ilyen veszteségek támogatásához forrásokkal nem rendelkezik, ezért a Pénzügymin isztérium azzal a kérdéssel foglalkozik, hogy milyen konstrukcióval tudna a kérdésben említett három vállalat kifizetési gondjain segíteni, hogy mi módon juthatnának költségvetési szavatolás mellett olyan hitelhez, amelynek kamatait a kereskedelemfejleszté si alapból lehetne kiegyenlíteni.
