Országgyűlési napló - 1993. évi tavaszi ülésszak
1993. június 8. kedd, a tavaszi ülésszak 38. napja - Interpellációk: - ELNÖK (Vörös Vince): - GYŐRIVÁNYI SÁNDOR, DR. (FKgP) - ELNÖK (Vörös Vince): - IZSÓ MIHÁLY (FKgP)
2883 hiányzik, ez további konzultációk tárgya lehet, mely konzultációkra mind képviselő úrra l, mind a hivatkozott érdekképviseleti szervekkel a magunk részéről készen állunk, és azt hiszem, ez lesz a leggyorsabb megvalósítási módja. Így tehát azt hiszem, hogy kevesebbet és többet tudtam adni, illetve mondani, mint amit képviselő úr feltett, egyr észt már konkrét megvalósulást. Márpedig azt a pontos időpontot most sem mondom ki, de azt mondom, hogy a honvédelmi törvénnyel egy időben ezt a kérdést valószínűleg el tudjuk intézni. Köszönöm a kérdést és köszönöm a Ház figyelmét. (Taps a jobb oldalon.) ELNÖK (Vörös Vince) : Köszönöm miniszter úr válaszát. Rövid viszonválaszra átadom a szót Győriványi Sándor képviselőtársunknak. GYŐRIVÁNYI SÁNDOR, DR. (FKgP) Nagyon szépen köszönöm a miniszter úr kimerítő válaszát, és úgy gondolom, hogy a Házat megnyugtath atja ez a válasz, bár tudnunk kell azt, hogy az I. világháborús hadigondozottak már 70től 90 vagy 95 évesek, és náluk már az egykéthárom hónapos idő kivárása is gondokat okoz. Köszönöm azonban az intézkedést, és örülök annak, hogy a beadott interpelláci ó megérkezése óta ilyen gyors és ilyen határozott intézkedés történt. Elfogadom a miniszter úr válaszát. Köszönöm. (Szórványos taps.) Határozathozatal ELNÖK (Vörös Vince) : Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Győriványi Sándor képviselőtá rsunk elfogadta a miniszteri választ. Kérdezem az Országgyűlést, elfogadjae a miniszter úr válaszát. Kérem, szavazzanak. (Szavazás - 114 igen, 23 nem, 45 tartózkodás. - Zaj.) Meg kell ismételnünk a szavazást! Kérném kint lévő képviselőtársaimat, szívesked jenek befáradni. (Rövid szünet, több képviselő érkezik az ülésterembe.) Képviselőtársaim! Szíveskedjenek a helyüket elfoglalni, megismételjük a szavazást! Most kérem, szíveskedjenek a szavazatukat leadni. (Szavazás. - 121 igen, 22 nem, 47 tartózkodás. - Za j, közbeszólások: Már megint nincs meg!) Kérem, szíveskedjenek elfoglalni a helyüket. (Zaj.) Megismételjük a szavazást. Győriványi Sándor képviselőtársunk elfogadta a miniszteri választ. Kérdezem az Országgyűlést, elfogadjae a miniszter úr válaszát. Kérem , szavazzanak. (Szavazás.) Megállapítom, hogy az Országgyűlés 135 igen szavazattal, 20 ellenében, 55 tartózkodás mellett a miniszteri választ elfogadta. Izsó Mihály, a Független Kisgazdapárt képviselője interpellációt nyújtott be dr. Szabó Tamás tárca nélk üli miniszterhez Meddig ideiglenes az ideiglenesen ki nem adható műemlék? címmel. Közlöm képviselőtársammal, hogy interpellációjára Gyurkó János miniszter úr adja meg a választ. Átadom a szót Izsó Mihály képviselőtársunknak. Interpelláció: Izsó Mihály (FKg P) - Dr. Szabó Tamás tárca nélküli miniszterhez - Meddig ideiglenes az ideiglenesen ki nem adható műemlék? címmel IZSÓ MIHÁLY (FKgP) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársak! A Kormány 83/1992es kormányrendelete 403 darab műemlé kegyüttesről hozott olyan határozatot, amelynek értelmében az önkormányzat részére való átadását - tulajdonjogot - csak esetleges újabb rendelet megalkotása után teszi lehetővé. (15.50) Pest megyében összesen 34 ilyen műemlék létezik. Ezen műemlékek közül sok van olyan, amelyet jelenleg is az önkormányzat vagy más szerv tart igen jó karban. Példaképpen említhetném