Országgyűlési napló - 1993. évi tavaszi ülésszak
1993. június 7. hétfő, a tavaszi ülésszak 37. napja - A közoktatásról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - ANNUS JÓZSEF (MSZP)
2806 Tehát a koncepció híján és főleg az ideológiai tárgyak esetében valóban ott vagyunk bajban, hogy végül is itt nem arról van szó, hogy így vagy úgy kell - régen úgy mondták - pártosnak lenni történelemb en, irodalomban, vagy a humán tárgyakban, hanem azt mondanók, hogy azt az értékrendet kellene megcélozni valamiképpen, ami egy egyetemes európai értékrend. Ez most itt túl nagy szónak hangzik, de ha visszalapozunk a magyar pedagógia történetének csak az el múlt időszakába - és én röviden megemlítettem egy nevet a múltkor, Sík Sándornak a kidolgozott pedagógiai rendszerét, amit '48ban úgy söpörtek le az asztalról, ahogy volt, akkor azzal a fogalommal nem találkozunk így külön, hogy katolikus vagy keresztény vagy mit tudom én milyen ideológiai megjelölésű fogalom, hanem egyszerűen egy értékrendi fogalom merül fel, amibe tökéletesen beleillik minden. Ha tehát egy történelem is tárgyszerű és a pedagógus egyénisége ott van mellette, akkor azt hiszem, ez különöseb b problémát nem okozhat. Viszont valóban ebből a közoktatási törvényből legalább olyan példákat - amit tudom, hogy törvénybe nem lehet foglalni , példáknak a szellemét látnók, ami valamiképpen a magyar pedagógiának a múltját és esetleg a jövőjét is kijelö li, mert hiszen nem biztos, hogy a német vagy amerikai stíl vagy módi ebben az országban így vagy úgy megfelel. Lehet, hogy töredékesen tudjuk használni, de a magunk képére és hasonlatosságára formálni csak akkor tudjuk - ahogyan képviselőtársam mondotta : igenis kellenek azok a kísérletezések, kellenek azok a vállalkozások, de mindig egy koncepcionális módon, amelyek végül is egy eredményes magyar pedagógiát fognak hozni, és én bízom benne, hogy még azért korrigálható sok minden, hogy ez valóban eredménye s legyen. Köszönöm szépen. (Taps.) ELNÖK (Szűrös Mátyás) : Köszönöm. Megadom a szót Annus József képviselő úrnak, Magyar Szocialista Párt. Felszólaló: Annus József (MSZP) ANNUS JÓZSEF (MSZP) Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Elnézését kérem mindazoknak, aki k velem együtt kitartottak itt, hogy még van képem ilyen késői órán belekezdeni. Két kapaszkodót és vigaszt ígérek, nyújtok át. Az egyik, hogy hat percnél hosszabb ideig én még nem koptattam a Ház idejét, a másik pedig, hogy nem akarok versenyre kelni - né melyekkel ellentétben - miniszter úrral, hogy egy új expozét mondjak a törvényhez. Néhány töprengésemről szeretnék magam is számot adni - ahogyan Daróczy képviselőtársam. Miután nem vagyok matematikus, lehet, hogy nem lesz ez ilyen szigorúan logikai rendbe szedett, ezért mindjárt ezt bizonyítandó, el is kalandozok egy csöppet. Fodor István - nem igen tisztelt előttem ülő képviselőtársam, hanem - a Nemzeti Múzeum tudós igazgatója írt nemrégen egy tanulmányt Őstörténetünk valósága címmel. Talán érthető lesz, miért hozom ide. Elmondja, hogy aggasztja őt és az őstörténet minden komoly művelőjét, hogy manapság nálunk a magyar nyelvterületen - mert hiszen nemcsak Magyarországon - új és új sámánok tűnnek fel, akik újraértékelik őstörténetünket, kimondják, hogy mi a finnugor rokonságot Habsburg nyomásra vettük magunkra, mert hiszen mi nem ezeréves nép vagyunk ám kérem, a mezopotámiai kultúrát is mi teremtettük és a többi és a többi. Zárójelben megjegyzem, magam is olvastam már ilyen szakmunkát - egy ilyen szuper amat őrtől , amelyikben például annak a szónak az etimológiáját is megtaláltam, amely bizonyítja, hogy Ciprus szigete is a mienk volt. Így vezeti le, hogy Ciprus - Kyprus - Küprosz - tehát Kűporos, hát akkor magyar. (Derültség.) Bezárom a záró jelet, csak a késő órára való tekintettel hoztam ide.