Országgyűlési napló - 1993. évi tavaszi ülésszak
1993. június 1., kedd a tavaszi ülésszak 35. napja - Az ülés megnyitása - Napirend előtt - ELNÖK (Szabad György): - NAGY TAMÁS, DR. (független)
2602 mezőgazdasági termelők pozícióit. Az ágazatban foglalk oztatottak átlagbére 30%kal elmarad az országos átlagtól. A költségvetésen keresztül az agrárgazdasági jövedelemelvonás mértéke, éves növekedése elérte a 1020 milliárd forintot. Úgy gondolom, ha megnézzük, hogy milyen szektorokat érintenek ezek a számok, akkor ismételten van min elgondolkoznunk. Az elmúlt év végére 593 mezőgazdasági és 63 élelmiszeripari vállalkozás állt a csőd szélén. Ha megnézzük, hogy a magántermelők milyen helyzetbe kerültek, akkor a számok ugyanilyenek, közel 300000 magángazdálkodás ment tönkre az elmúlt évek alatt. (10.20) Tisztelt képviselőtársaim! Azt hiszem, hogy ezek a tények önmagukért beszélnek, és talán mindannyian érzékeljük, hogy nagyon sürgős intézkedésekre lenne szükség, és bízom abban is, hogy erre mindenképpen lesz vala miféle megoldás. Fel lehet tenni a kérdést, hogy mára ezek a jövedelempozíciók mit jelentenek az agrártermelők számára. Azt kell mondanom, ha végigvesszük, hogy a mezőgazdaságban milyen pénzeszközökkel rendelkeznek a termelők, akkor azt a számot közölhetem önökkel, hogy 65 év alatt tudnák visszafizetni tartozásaikat, ha ez idő közben fejlesztésekre egyáltalán semmiféle forrásokat nem vennének igénybe. Figyelemre méltó, hogy ez a szám 1989ben még csak öt esztendő volt. Egy másik szám, amely megmutatja az ág azat státusát, azt hiszem, szintén figyelemre méltó: a magyar mezőgazdaság az elmúlt kéthárom évben változatlanul a nemzetgazdaság stabilizáló ágazata volt, hiszen 1988ban az egész élelmiszervertikum 46 milliárd forinttal többet fizetett be a költségvet ésbe, mint amennyit onnan kapott. Ez folyamatosan, változatlanul most is így van. 1992ben már 110 milliárd forintot, 1993ban pedig várhatóan 130 milliárd forintot. Érdemes lenne végigvennünk azt is, hogy mi okozta e válságot. Azt gondolom, tagadhatatlan, hogy itt nagyon súlyos, örökletes gondokkal kell megküzdenünk. De ezen túlmenően számos olyan kérdés van, amit talán elhibáztunk, talán még módosítani van lehetőségünk. Mindenekelőtt úgy gondoljuk, hogy az alapirány megválasztása helytelen volt. Nem lehet a magyar mezőgazdaságot kizárólagosan a minigazdaságokra alapozni, hanem igenis a kisgazdaságok, a családi gazdaságok és a szövetkezetek együttélését kell megvalósítani, és a Kormány agrárpolitikájának ezt kell tükröznie. Úgy gondoljuk, hogy ebben az idős zakban sem a szövetkezetek, sem a kisgazdaságok nem kapták meg azokat a segítségeket, azokat a segélynyújtásokat, amelyek a beinduláshoz elengedhetetlenül szükségesek lettek volna. Meggyőződéssel állítom, hogy a kisgazdaságok az újonnan megkapott földtulaj donnal rendelkező magyar állampolgárok jogosan várhatták volna el, hogy kezdeti lépéseikhez legalább minimális segítséget kapjanak. Ha ez megtörtént volna, akkor mára ez a háromszázezres szám talán lényegesen mérsékelhető lett volna. Úgy véljük, stratégiai melléfogás volt, hogy a kormányzat szavakban ugyan letette a voksot az Európai Közösséghez való csatlakozás és az exportra termelő mezőgazdaság mellett, ennek azonban a legnyilvánvalóbb követelményeit sem volt hajlandó vállalni a kellő közgazdasági környe zet megteremtését illetően. Nagyon fontos kérdésnek tekintjük a privatizáció ügyét. Tisztelt képviselőtársaim, a mezőgazdasági termelők felelősséggel állítják, hogy egy történelmi lehetőséget mulasztottunk el akkor, amikor a magyar mezőgazdasági termelők n em kaptak kellő súlyt az élelmiszeripar és a kereskedelem privatizációjában. 1990ben szinte minden politikai erő megegyezett abban, hogy nem lehet a mezőgazdasági termelést csak a termelés szintjén tartani, a vertikális integrációt végre kell hajtani, és a privatizáció ehhez kellő lehetőséget nyújtott volna. Mára elmondhatjuk, hogy az élelmiszeripari vállalatok, a kereskedelmi vállalatok döntő része értékesítésre került, döntően külföldi, nagyon sok esetben multinacionális társaságok kezébe került,
