Országgyűlési napló - 1993. évi tavaszi ülésszak
1993. május 25. kedd, a tavaszi ülésszak 34. napja - Döntés el nem fogadott interpellációra adott bizottsági jelentésekről: A mezőgazdasági bizottság jelentése Boros László (MSZP) a földművelésügyi miniszterhez intézett Remélhetőleg utoljára a Soproni Állami Gazdaság dolgozóinak kálváriájáról címmel ben... - ELNÖK (Vörös Vince): - KERTÉSZ ZOLTÁN, DR. a mezőgazdasági bizottság előadója:
2549 Az 1992. évi LIV. törvény értelmében az FM jogtanácsosi és vizsgálati főosztálya jelezte az ÁVÜ ellenőrzési igazgatósága felé, hogy a szükséges utóvizsgálat elvégzése és annak alapján az új válasz elkészítése az ÁVÜ hatáskörébe tartozik. Az ÁVÜ ellenőrzési igazgatóságának vizsgálati jelentése január 20án kelt, ennek összegzése az alábbi: A feltárt tények alapján megállapítható Horváth Péter igazgató kinevezett vállalati biztos felelőss ége. Kinevezésekor a gazdaság rendkívül nehéz helyzetben volt, komoly veszteségekkel rendelkezett, és mindennapos pénzügyi fizetési gondokkal küzdött. Az igazgató legfőbb feladata volt, hogy a gazdaság veszteségmentesen tudjon gazdálkodni. Ezt a feladatot azonban nem tudta megoldani, vezetése alatt a gazdaság csődhelyzetbe került. Az igazgató kidolgozta a vállalat átalakítási és privatizációs koncepcióját. A koncepciót viszont vezető munkatársaival és a gazdaság dolgozóival képtelen volt el fogadtatni. Az igazgató és a vezető munkatársak között kibékíthetetlen viszony jött létre. Az igazgató gazdálkodási tevékenységét jellemzi a túlzott mértékű kockázatvállalás, mikor hozott döntéseiben figyelmen kívül hagyja a gazdaság teljesítési lehetősége it. Ugyancsak komoly mulasztás terheli a gazdaság kezelésében levő földterületnek az Árkádia Kft.be apportként történő bevitelekor mutatott magatartását illetően. (15.10) E tények alapján jelen utóellenőrzés arra a következtetésre jutott, hogy Horváth Pét er igazgatót vállalati biztosi feladatköréből fel kell menteni, helyette új vállalati biztost kell kinevezni, akinek fő feladata a gazdaság csődhelyzetének levezetése, az állami gazdaság átalakulása és privatizációs folyamatának kidolgozása és irányítása. Majdnem hasonló választ adott Csepi Lajos ügyvezető igazgató úr is - ezt nem kívánom külön ismertetni , majd a Mezőgazdasági, Élelmiszeripari és Humán Privatizációs Igazgatóság igazgatója, dr. Tófalvi Károly úr január 29én az alábbi levelet juttatta el akkor még a gazdasági bizottsághoz: Az 1993. január 21én kelt vizsgálati jelentésben feltárt tények alapján megállapítható Horváth Péter igazgató, kinevezett vállalati biztos felelőssége. A tények alapján az utóellenőrzés arra a következtetésre jutott, ho gy az igazgatót vállalati biztosi munkaköréből fel kell menteni, helyette új vállalati biztost kell kinevezni. A felmentést és a kinevezést az ÁVÜ igazgatótanácsa záros időn belül hagyja jóvá. Március 10én levélben fordultunk az igazgató úrhoz, hogy mit j elent ez a záros határidő, és történte ez idő alatt valamilyen intézkedés? Erre az alábbi választ kaptuk: Az ÁVÜ ellenőrzési igazgatóság jelentése alapján kezdeményeztük Horváth Péter vállalati biztos felmentését. A fenti intézkedésünkben az FM törvényben előírt egyetértését kértük, melyre sürgetés ellenére válasz nem érkezett. Tekintettel arra, hogy a 30 napos véleményezési határidő lejárt, így az ÁVÜ igazgatósága saját hatáskörben terjeszti elő Horváth Péter igazgató úr felmentését és új vállalati biztos kinevezését. Én magam többször beszéltem a szóban forgó igazgatóval, aki elmondta, hogy ő elsősorban az állami gazdaság érdekeit, az önkormányzat érdekeit és a kistermelők, a szőlőtermelők érdekeit kívánta előtérbe helyezni a vállalat átalakítása során, v alamint nehezményezte azt, hogy tulajdonképpen a hosszú vizsgálati folyamat alatt ővele érdemben senki sem beszélt. Gondolom, a vizsgálat szigorúan csak a tényekre és a dokumentumokra támaszkodott. De mindenesetre ez az elhúzódó döntés senkinek nem tett jó t, az igazgatónak sem, a vezetőtársainak sem és legfőképpen a dolgozóknak nem. Május 5én kaptam értesítést telefonüzenet formájában, hogy felmentették az állami gazdaság igazgatóját. Erről hivatalos dokumentumot kértünk, amelyet május 17én kaptunk meg. E nnek kivonatát ismertetem: Az ÁVÜ igazgatótanácsa hozzájárul Horváth Péter igazgató vállalati biztos feladatköréből azonnali hatállyal történő felmentéséhez. Hozzájárul dr. Kemenczei Rezső közgazdász vállalati biztosi kinevezéséhez, Horváth Péter igazgató felmentésével egyidejűleg.