Országgyűlési napló - 1993. évi tavaszi ülésszak
1993. május 25. kedd, a tavaszi ülésszak 34. napja - A szakképzésről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Dornbach Alajos): - PREPELICZAY ISTVÁN (FKgP)
2527 Az egyik probléma a f eladatátadás. A munkaügyi miniszter átadhat feladatokat a szakképesítésért felelős miniszternek, a szakképesítésért felelős miniszter átadhat feladatokat a kamarának, másokat majd a kamara adhat nyilván át az ipartestületeknek, végeredményben ma egy korsze rű szakképzés helyett felelősségáthárító egymásra mutogatás következik. A másik probléma a mesterminősítés. Milyen szempontok szerint dönthet a kamara például arról, hogy a kőműveseknek mestervizsgát kell tenni, a kárpitos, ha akar, akkor tehet, a vájár vi szont bármennyire akarna is, nem tehet. A szakmák, foglalkozások azonos elvi megítélése azt kívánja, hogy bármely szakma gyakorlója egy arra hivatott testület előtt bebizonyíthassa, hogy szakmáját mesterfokon műveli. S ha ezt megtette, jogosult legyen a me steri cím, valamint az ezzel járó jogok és kötelességek viselésére. Egészen más kérdés a kötelező mestervizsga. Súlyos hiba lenne bármely szakma valamely művelőjét mestervizsgára kötelezni, hiszen ezzel magának a szakképzésnek a hitelét kérdőjeleznénk meg. A célszerűség azt kívánja, hogy bizonyos nagyobb felelősséget, magasabb szakmai ismereteket kívánó tevékenységeket, munkaköröket kössünk mestervizsgához. Azt hiszem, épp a közelmúltban Mizsei Béla frakciótársam is ezt a kérdést feszegette. Ez azonban nem lehet a szakképzési törvény tárgya, de nem lehet kamarai jogkör sem. Az országos képzési jegyzékről vajmi keveset tudunk meg, háttérinformációként tudok róla, hogy minisztériumi egyeztetések folynak az összeállításán, jószerével még a rendezőelveket sem t artalmazza a törvény tervezete. Ez több mint elgondolkodtató, hiszen minthogy a törvény erre nem is utal, az országos képzési jegyzékből fogja megteremteni a szakképzés rendszerét, a szakképesítések szintjét, a szakmai ismeretek iskolai vagy iskolán kívüli oktathatóságát stb. Óhatatlanul felvetődik annak gyanúja, hogy a törvény előkészítői számukra megoldhatatlan problémával találkoztak, s attól úgy szabadultak meg, hogy átgörgették az országos képzési jegyzék nevű problémahalmazba. Mikö zben majd a közoktatási törvény kapcsán elvitatkozgatunk azon, hogy 400 tanulóhoz elége egy hangszerkarbantartó, a létrehozandó szakképzési rendszerről szinte semmit sem tudunk. Hogy az országos képzési jegyzék megalkotása nem kis ügy, azt már leegyszerűs ített célja is jelzi, tudniillik az állam által elismert szakképesítéseket tartalmazza. Vajon helyet kape az országos képzési jegyzékben a teherkötöző, a robbantómester, a kazánfűtő vagy a reaktoroperátor? Ezek mindegyike bizonyos tevékenységek ellátásáho z nélkülözhetetlen ismeretek hordozója, s jelenleg jogszabály rendeli a szóban forgó tevékenység végzésének kötelező feltételéül. Ha a felsoroltak és a hozzájuk hasonlók helyet kapnak az országos képzési jegyzékben, ez lesz minden idők legterjedelmesebb és legbonyolultabb regisztrátuma. A másik véglet az állam által nem elismert szakképesítés. Ezt ki ismeri el szakképesítésként? Az oktatást szervező intézmény vagy a munkáltató? Egy, az állam által el nem ismert szakképesítés hogyan érvényesíthető a munkaerő piacon? Az állam által el nem ismert szakképesítések problematikája búvópatakként jelenik meg a törvény különböző paragrafusaiban, például az 53. §ban, mely szerint a képző központ meghatározza az általa nevezett szakképzésben való részvétel feltételeit a z OKJben meghatározott szakképesítések kivételével, tehát az állam által el nem ismert szakképesítés megszereztetésére irányuló szakképzésben. A részvétel feltétele vélhetően a részvételi díj befizetése. Végül egykét apróság. Értelmezhetetlen külön jogsz abályokra hivatkozni, ha azt nem nevezzük meg. Ilyen előfordul a 2. § (3) bekezdésében, a 14. § (3) bekezdésében. Értelem nélkül való olyan rendelkezést hozni, mely nem érvényesíthető, például a kártérítési felelősségről szóló 49. és 50. § vagy az 52. § (1 ) bekezdése, mely szerint az iskolarendszeren kívüli szakképzésben csak olyan személy vehet részt, aki a közoktatási törvényben előírt tankötelezettségének eleget tett. Ilyen személy tudniillik ma nincs, s néhány évig még nem is lesz. A mai felnőtt népessé g az oktatásról
