Országgyűlési napló - 1993. évi tavaszi ülésszak
1993. február 9. kedd, a tavaszi ülésszak 4. napja - A nyugellátások, baleseti nyugellátások és egyéb ellátások emeléséről, illetve kiegészítéséről szóló országgyűlési határozati javaslat részletes vitája - ELNÖK (Dornbach Alajos): - FÁKLYA CSABA, DR. (SZDSZ)
240 törvény, amely nem ennek megfelelően fogadott el nyugdíjemelésre összegeket, hanem ennél kisebb mértékben. Tehát nekünk ebben az "exlex állapotban" - hogy így mondjam, idézőjelben - kellet t foglalkoznunk az ez évi nyugdíjemelésekkel. Miután a bizottsági javaslatokban is elmondták már, hogy a benyújtott módosító javaslatokat, amelyek mind emelésre tartalmaztak indítványokat, elvetették - mégpedig hadd mond jam el, hogy nagyon szoros arányban vetettük el , indítva éreztük magunkat, és Székelyhidi László képviselőtársammal kidolgoztunk egy olyan módosítást, amely megkereste azt a lehető legkisebb összeget, amit még a bizottságunk valamennyi tagja elfogadhat, de mégis javít azokon a pozíciókon, amikkel az országgyűlési határozati javaslat számol. (12.40) Eszerint a Bváltozathoz csatlakozott a módosításunk, a Bváltozat - amelyik, mint tudjuk, úgy szól, hogy márciusban 10% és szeptemberben 4% általános emelés t örténjen. Ezzel szemben javaslatunk első változata az, hogy maradjon a márciusi 10% és szeptemberben ne 4, hanem 6% emelés történjen. Nem részletezem, mert az országgyűlési határozati javaslat mind a 8 pontban részletezi, hogy a 4% helyett a 6%nak mennyi a minimális, illetve maximális emelési forinttétele, ezeket mi megfelelő módon módosítottuk. Ez lenne tehát az egyik, és ez 2,3 milliárd többletforrást igényel. A másik megoldás az, hogy ezt a 2,3 milliárdot nem osztjuk el az év utolsó négy hónapjára, hane m novemberben, egy összegben, egy karácsonyi pótlékként osztanánk ki. Ez esetben tehát nem épülne be a nyugdíjemelés összegébe, hanem egy külön összegként kapnák meg egy összegben, és ennek az előnye talán az, hogy ennek nincs ún. áthúzódó hatása, amelyik majd a '94. évi nyugdíjemelési pozíciókat rontaná. Kérem a Kormányt és kérem a tisztelt képviselőtársakat, hogy amennyiben most a negyedóra múlva kezdődő ebédszünetben bizottságunk ezt várhatóan bizottsági határozati javaslattá és módosító javaslattá emeli , akkor a feltehetően jövő héten megtartandó szavazás során szíveskedjenek ezt a változatot támogatni. Köszönöm a meghallgatást. (Taps.) ELNÖK (Dornbach Alajos) : Köszönöm szépen. Következik Fáklya Csaba képviselő úr a Szabad Demokraták Szövetségétől. Felsz ólaló: Dr. Fáklya Csaba (SZDSZ) FÁKLYA CSABA, DR. (SZDSZ) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Megmondom őszintén, először nem akartam hozzászólni, de vidéki utamon a nyugdíjasok meggyőztek, hogy üzenetük van a tisztelt Ház számára, és ezt kötelességem közvet íteni. Először arról szeretnék beszélni, hogy a nyugdíjemelés kérdésének megértéséhez összefüggésében kell látni, hogy ámbár most egy bizonyos törvényjavaslatról szavazunk, ez több törvénnyel összefügg. A mai nap itt megemlítették, hogy a '75/IIessel, de ezen túlmenően összefügg a költségvetésről szóló törvénnyel és a társadalombiztosítás '93. évi költségvetésének törvényével. Ahhoz, hogy ezzel a kérdéssel valóban érdemben tudjunk foglalkozni, ezeket az összefüggéseket is ismernünk kell. Ahhoz, hogy egyált alán nyugdíjemelésre sor kerülhessen, ennek a feltételeit már korábban meg kell teremteni az előbb említett törvényekben. Mi szabaddemokraták ezt a kérdést ilyen komplexen kezeltük, időben is eltolva. Ezt azért vagyok kénytelen elmondani, mert nem utólagos bölcsesség ez. Gondoljunk arra, hogy '92. december 22én Szigeti György képviselőtársam a '75/IIes módosításával kapcsolatban már felhívta a figyelmet arra, hogy milyen csapdahelyzetet rejt ez a törvényjavaslat, és akkor pontosan azért kért név szerinti szavazást, és azért kértünk név szerinti szavazást arról a kérdésről, hogy vajon a nyugdíjemelésekre mekkora összeget fordítsunk, mert annak a hordereje pontosan ebben a törvényjavaslatban csapódik le.