Országgyűlési napló - 1993. évi tavaszi ülésszak
1993. május 18. kedd, a tavaszi ülésszak 32. napja - A közoktatásról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - KOVÁCS GÁBOR, a KDNP vezérszónoka:
2385 szorgalmazzuk mindig, az állami élet minden szintjén az egyházi ingatlanoknak e célból történő visszaadását a hatályos törvények alapján. A törvénytervezet tulajdonképpen állami garancia adásával igyekszik biztosítani a már létrejött vagy a jövőben létesítendő egyházi nevelésioktatási intézmények működését, abból az elvből kiindulva, hogy az államnak minden fenntartót támogatni kell. (13.30) Oktatáspolitikai programunkban mi azt kívántuk, hogy az állam szektorsemlegesen finanszírozza az intézményeket, fenntartótól függetlenül. Ez most megvalósulni látszik olyan értelemben, hogy a nem állami, illetve nem önkormányzati fenntartású intézmények megállapodást köthetnek az önkormányzatokkal; vagy ha velük nem sikerül, a művelődési és közoktatási miniszterrel bizonyos közoktatási feladatok ellátására. A me gállapodást megkötő intézmények az állam részéről gyakorlatilag olyan támogatást kaphatnak, mint az állami, illetve önkormányzati iskolák. Ez azt jelenti, hogy megkapják az állami költségvetésből pedagógusaik közalkalmazotti szintű fizetését, és normatív t ankönyvtámogatásban is részesülnek. A 4. § 6. pontja egyébként azt is kimondja, hogy az önkormányzatok is kötelesek az egyházi intézményeknek támogatást nyújtani olyan arányban, amilyen arányban közoktatási feladatot látnak el. A közoktatási törvényterveze tnek nem célja, hogy olyan bonyolult problémákat oldjon meg, mint a nem állami, illetve nem önkormányzati fenntartású iskolák pedagógusainak közalkalmazotti státusát. A megfelelő megoldás megtalálása a közalkalmazotti törvény módosításával történhet. Annyi azonban már most is nyilvánvaló, hogy a közoktatási megállapodást megkötő iskolák pedagógusai anyagilag nem kerülhetnek hátrányosabb helyzetbe a többi pedagógusnál. A törvénytervezet főbb pontjainak értékelése nem történhet meg úgy, hogy ne foglaljunk áll ást a regionális oktatási központok kérdésében. A Kereszténydemokrata Néppárt kezdettől fogva azt vallotta, hogy ha a művelődési és közoktatási miniszter vállalja a politikai felelősséget az egész oktatási rendszer működéséért, és ágazati irányítási szerep e is jelentős, akkor indokolt, hogy a minisztérium valamilyen formában alsóbb szinten is jelen legyen a közoktatásban. Ezért helyeseltük a regionális oktatásügyi központok létrehozását. Egyik legfontosabb feladatuknak azt tartjuk, hogy segítsék a miniszter t irányítási feladatainak ellátásában. Emellett úgy gondoljuk, a régiók oktatási helyzetének figyelemmel kísérése és értékelése különösen fontos egy olyan korban, amelyben az egész oktatási rendszerünk átalakulóban van. Például az iskolák szerkezetváltásai t is az eddiginél jobban össze kell hangolni. Bizonyos területeken a központok szervezői munkájára is szükség van most, amikor sok minden fellazult. Végül nehéz véleményt mondani egy súlyos gazdasági nehézségekkel küszködő ország finanszírozási rendszerérő l. Lehet, hogy az elkövetkezendő években tovább kell még alakítani ezt a többcsatornás finanszírozási rendszert az ország és az önkormányzatok mindenkori teherbíró képességének figyelembevételével. Mindezeket összegezve a magunk részéről úgy gondoljuk, hog y sok jól sikerült részlet van ebben a közoktatási törvénytervezetben, amelynek jogi megfogalmazása is jó. Alkalmasnak tartjuk a vitára. A Kereszténydemokrata Néppárt természetesen a részletes vitában meg fogja tenni azokat a módosító indítványokat, amelye kkel ki kívánja küszöbölni a törvény esetleg még meglévő fogyatékosságait. Különösen fontosnak tartjuk azokat az indítványainkat, amelyek a közoktatás és szakképzés határozottabb szétválasztására irányulnak. Végül hangsúlyozni szeretném, hogy a Keresztényd emokrata Néppárt szükségesnek tartja és helyesli egy új közoktatási törvény megalkotását. Új bort nem lehet régi tömlőbe tölteni - új történelmi korszakunk új szellemű közoktatásának új törvényre van szüksége. Reméljük és a magunk részéről mindent megteszü nk annak érdekében, hogy ez a törvény még a nyár előtt elfogadásra kerüljön, és a következő tanévben már életbe lépjen. A viták befejezése, a nyugodt légkör