Országgyűlési napló - 1993. évi tavaszi ülésszak
1993. február 9. kedd, a tavaszi ülésszak 4. napja - A nyugellátások, baleseti nyugellátások és egyéb ellátások emeléséről, illetve kiegészítéséről szóló országgyűlési határozati javaslat részletes vitája - ELNÖK (Dornbach Alajos): - KÁTAY ZOLTÁN, DR. a szociális, családvédelmi és egészségügyi bizottság előadója:
237 Látszatra van egyszerű dolga, mert a még megemlítendő - Bereczki Vilmos nevével fémjelzett - Cvar iáns az egyharmadot sem kapta meg. Látszatra van egyszerű dolga, mert valamennyi módosító indítvány elutasításra került, mégis - azon túl, hogy ezeket indokolnia kell - némileg nehéz helyzetben van. A bizottság elnökének a távollétében és megbízásából - hi vatalos elfoglaltsága van - az alábbiak miatt kérni fogom az elnök urat, hogy a részletes vitát - bár erre úgy sincs nagy esély - egy óráig ne zárja le. A Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja, illetőleg név szerint Kulin Sándor és Székelyhidi László k épviselő urak elkészítettek egy kétvariációs kapcsolódó bizottsági módosító tervezetet, amelyből az egyik variáció - elég bonyolult módon, ezt most hadd ne ismertessem - 16%os emelést tartalmaz, a másik variáció pedig azt tenné lehetővé, hogy egy egyszeri nyugdíjkiegészítés lenne - úgymond - karácsonyra. Ebben a kérdésben a bizottság azonban még nem tudott határozni. Ügyrendi határozatot azonban hozott e vonatkozásban, oly módon, hogy a jelen lévő bizottsági tagokból 16an voltak e mellett a variáció melle tt, ellene senki és összesen egy tartózkodás volt. Érvként elhangzott, hogy vannak azért lehetőségeink a vagyonjuttatás területén, ahol már előre kéne lépni, hiszen ez a Ház már megszavazta, hogy 1994. december 31ig 300 milliárdot kapjon a költségvetés. I gaz, csak ennyit szavaztunk meg, de nem abban a feltételezésben, hogy eddig egyetlenegy fillért nem kap. Be van tervezve ugyan 70 milliárd hozama a '93as tb. költségvetésbe, de egyelőre február 9ét írunk, a szociális bizottság határozata, a szociális biz ottság elnökének eddigi sikertelen ügyintézése következtében előrelépés nem történt, de ez nem azt jelenti, hogy nem történhet. Az is igaz, hogy a tartozások behajtása tárgyában is sok minden történt, hiszen a kormányintézkedések az egyes átütemezésekről, a megállapodások - senki se hiheti, hogy - mondjuk - felszámolhatjuk a MÁVot, hiába a legnagyobb adós - ezek természetes dolgok. Mi magunk a közelmúltban két országgyűlési határozatban is rendeztünk hasonló kérdéskört. Ilyen a benyújtott Büntető Törvénykö nyv módosítás, ahol a Kormány már eleve a csalárd - társadalombiztosítással kapcsolatos - tevékenységeket büntetni rendeli. A szociális bizottság magát a meg nem fizetést is pönáléval kívánja sújtani, és ilyen volt, amivel már '90ben egyetértettünk: a nyi lvánosságra hozatal. Tehát megpróbáljuk megkísérelni a lehetetlent, és reméljük, hogy ez sikerül, ezért kérjük, hogy ne zárja le a vitát az elnök úr. Engedje meg elnök úr, hogy a konkrét módosító indítványokon a bizottság nevében rendkívül szűkszavúan menj ek végig. Amint említettem, Bereczki képviselő úr módosító indítványa - aminek anyagi nagyságrendi hatása elhangzott már ifjú Fekete Gyula képviselő úr szájából - egyharmadot sem kapott meg, tehát ezzel különösebben foglalkoznunk nem kell. Azok a módosító összefüggő indítványok: Tóth Sándor és Hasznos Miklós, illetőleg Tóth Sándor és társai nevével fémjelzetten, amelyek január elsejére kívánták visszavinni az emelést, és mintegy 45 milliárd forint többletkihatást eredményeztek, már rendkívül feszes szavazá si eredményt értek el. Gyakorlatilag az első módosításnál az történt, hogy szavazategyenlőség döntötte el, hogy nem kapta meg a bizottsági támogatást. A másodiknál is csupán eggyel volt több a nem és a tartózkodók száma. Nem térnék ki részletesen Csehák ké pviselő asszonynak a másik két összefüggő módosító indítványára sem, amely a március elsejét január elsejével szintén visszamenőlegesen rendezve, az egyes ellátások vonatkozásában akarja az emelést megállapítani - nem kapott bizottsági támogatást, hasonlók éppen mint az a korrekció, amiről egyfelől Fekete képviselő úr a költségvetési bizottság nevében már szólt. Van azonban ennek a kérdésnek egy másik aspektusa, amit azért hadd mondjak el én. Ez a másik aspektus az: mi tavaly tényleg megcsináltuk azt, amire a törvény lehetőséget teremt,