Országgyűlési napló - 1993. évi tavaszi ülésszak
1993. május 10. hétfő a tavaszi ülésszak 29. napja - Az ülésnap bezárása - ELNÖK (Szűrös Mátyás):
2198 Nagyon szomorú vagyok, kezdettől fogva nagyonnagyon sok kérdésben nem értettünk egyet és nagyon sok kérdésben az volt az érzésem, hogy nagyon közel állunk egymáshoz. A liberális minimum valóban az, hogy egy demokratikus jogállamban embereknek lehetnek különböző kérdésekről különböző nézeteik, és ennek ellenére - mint igazi jó demokraták - ez személyi kapcsolatukat, urambocsá'! barátságukat nem bánthatja. (20.30) Örömmel és büszkén vallom azt, hogy a Ház minden oldalán és minden pártjában és a függetlenek között vannak olyanok, akik engem barátjukká fogadtak, és akiket én barátomnak nevezhetek. Pedig nagyonnagyon sok mindenben eltérő véleményünk van! Tehát ne hangozzék el ebben a Házban az a kitétel, hogy a "hazafias érzelmű fölszólalók"! Mert akkor ez azt jelenti, hogy ez az öt vagy hat hazafias - és az összes többi az ellentéte? Hazaáruló? Vagy micsoda? Hát így nem lehet demokráciában politizá lni! Ez a liberális minimum! De visszatérve… Most nem tudom, hogy a "gróf úr" hogy hangzott el. Úgy, mint a 20as években az akkori miniszterelnök, Bethlen István ellen az "Ébredő magyarok" vagy később a nyilasok részéről … (Derültség.) …, pejoratív módon; úgy, mint ellenem a kommunisták szájából, amikor a kábelgyárban építettem a szocializmust … (Derültség.) …, pejoratív módon. Mert ha ez így lenne, akkor nagyonnagyon büszkén vállalnám ezt a fajta kitételt. Ha pedig úgy hangzott el, hogy ez valami megkülö nböztetés, akkor erre csak annyit tudok mondani: talán, mert egy olyan nemzetben lehetek képviselő, amelynek egy hosszú történelme van, és véletlen folytán egy olyan családban születtem, amelyiknek magának hosszú története van - e nemzet történetének keret én belül , egyszerűen méltatlan e Házhoz ez a fajta beosztás, hogy ki magyar, ki nem magyar! És még egyszer hadd hangsúlyozzam: kikötünk a deákikossuthi, deákiSzéchenyivitánál. Ez a nemzetnek soha a javára, de romlására szolgál! Köszönöm. (Taps.) ELNÖK (Szűrös Mátyás) : Viszonválaszra kér lehetőséget G. Nagyné dr. Maczó Ágnes … (Közbeszólások: Ne csinálja már!) Két percre, egy kis türelmet kérek! Felszólaló: G. Nagyné dr. Maczó Ágnes (független) G. NAGYNÉ DR. MACZÓ ÁGNES (független) Tisztelt Bethlen Úr! Kizárólag azért szeretnék elnézést kérni, ha félreértette. Azzal a szándékkal mondtam, hogy "gróf úr", hogy úgy készültem eredetileg, hogy azt fogom mondani: Tabajdi elvtárs. De közben meggondoltam, hogy ne tűnjön erősnek a kifejezésem … (Zaj, közbeszólás ok.) …, nem folytattam, csak úgy, hogy Tabajdi képviselőtársam … De mivel megkérdezte, válaszolok. Egyébként pedig remélem, ön is a folyosón elnézést fog kérni a hasonlatáért, mert egyáltalán nem rossz szájízzel mondtam - de gondolom, hogy ön sem a hasonla tát… (Bethlen István: Csak kérdés volt!) Jó, köszönöm. ELNÖK (Szűrös Mátyás) : Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitát lezárom. Jegyzői bejelentés következik. SZABÓ LAJOS, DR. jegyző: Az ülés végén koalíciós frakcióülés lesz. Aláírá s: Pokorny. (Derültség.) Az ülésnap bezárása ELNÖK (Szűrös Mátyás) : Tisztelt Országgyűlés! Mai ülésünket berekesztem. Holnap 10 órakor folytatjuk a munkát. (Az ülésnap 20 óra 32 perckor ért véget.)