Országgyűlési napló - 1993. évi tavaszi ülésszak
1993. február 9. kedd, a tavaszi ülésszak 4. napja - A társadalombiztosításról szóló 1975. II. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Szabad György): - FEKETE GYULA, DR. (MDF)
220 v iszonyok, a munkanélküliség mai körülményei közepette ne döntsünk a nők nyugdíjkorhatárának felemeléséről. Az 1990. évi népszámlálás tanúsága szerint mindössze 28 ezer nő dolgozott aktív keresőként az 55. életéve betöltése után, ugyanakkor az 55. életév be töltése előtt 42 ezren voltak munkanélküliek, 140 ezren voltak saját jogú - öregségi vagy rokkant - nyugdíjasok. Azaz az 55. életév betöltése előtt - egészségi állapotuk vagy a munkalehetőségek hiánya miatt - hatszor annyi nő volt kirekesztve a foglalkozta tottságból, mint amennyit a munka világa az 55. életév után be tudott fogadni. (11.00) Azóta ez az arány tovább romlott. Az akkor 28 ezres, nyugdíjkorhatáron túl foglalkoztatott keresőtábor jó esetben is csak a felé re olvadt le: 15 ezerre. Ezzel egyidejűleg mintegy 330 ezerre bővült a munkanélküli nők tábora. Sok ezren választották a korábbi nyugdíjba menetel lehetőségét is. Ma már nem hatszoros, hanem harminckétszeres különbség van a nyugdíjkorhatáron túl foglalkozt atottak, illetve a korhatár alatti munkanélküliek és inaktív keresők létszámaránya között. Ez az arányromlás azt jelenti, hogy már ma óriási nehézségekbe ütközik a nyugdíjkorhatár feletti nők számára az állásszerzés. Már ma 32szer nagyobb eséllyel válhat nyugdíjassá vagy munkanélkülivé a korhatár elérése előtt bármelyik nő, mint amennyi eséllyel megőrizheti aktív keresői státusát az 55. életév betöltése után. Vane ilyen körülmények között gazdasági értelme egy korhatárnövelő intézkedésnek? Hiszen míg 1990ben a női nyugdíjkorhatár előtti öt év évjáratainak kétharmada dolgozott, addig most, 1993 elején alig 40%a van munkában. Nemhogy kitolódna a nyugdíjba menetel tényleges, törvényektől független időpontja, de ma inkább előretolódik, előrehúzódik ez az idő pont az 52., 53. életévek közé. Vajon vane reális esély arra, hogy megfordítsuk ezt a folyamatot, és mintegy 900 ezer egészségesebb, fiatalabb munkaerővel versenyezve hússzorosára növeljük az 5560 éves női korosztályban a foglalkoztatottságot? Nyilvánval óan ez az expanzív foglalkoztatásbővítési cél irreális és megvalósíthatatlan. Mint ismeretes, a törvényhozói szabályozás akkor konfliktusmentes, ha a törvényekkel szentesítik a társadalomban már létező és felismerhető irányú folyamatokat. Ha tehát a statis ztikai adatokból az tűnne ki, hogy az 5559 éves női korosztály egyre nagyobb hányada aktív kereső, akkor a törvényhozó joggal gondolhatná, hogy az élettől elmaradt a törvényi szabályozás, és viszonylag konfliktusmentesen hozzáigazíthatja a törvényeket a l étező valósághoz. Hiszen valóban elavultak, idejétmúltak az olyan paragrafusok, amelyekhez a kedvezményezettek nagyobb hányada szükségtelennek érzi, hogy igazodjon. Ma azonban a társadalmi folyamatok olyanok, hogy az aktív kereső létből való kivonulás időp ontja előretolódik, és ez esetben indifferens az, hogy ezeket az előretolt, valójában nyugdíjas éveket munkanélküli éveknek, előnyugdíjazott éveknek vagy nyugdíjas éveknek tartjae nyilván a statisztika. Más országokban ilyenkor igazodnak a tényleges társa dalmi folyamatokhoz és az aktív, inaktív életszakasz tömegesen érvényesülő váltóéve felé igyekeznek mozdítani a korhatárt, és nem ellenkező irányba kitolni. Hiszen gazdaságilag nincs értelme az olyan intézkedéseknek, amelyek révén az érintett korcsoportokn ak alig 1015%a tudja megőrizni a munkahelyét, a többiek viszont munkanélkülisegélyre kényszerülnek. Attól még nem lesznek új munkahelyek, hogy törvény útján megnyújtjuk az aktív életszakaszt. Ma mintegy másfél millió forintba kerülnek átlagosan az új mu nkahelyek, 1994ben már legalább kétmillió forint értékű lesz egy munkahelyteremtő beruházás. Ha csak az 1994ben továbbdolgozni kényszerülő 63 ezres női korosztálynak a felét kívánnánk munkában tartani, akkor addig 600 milliárd forint értékű munkahelytere mtő beruházást kellene teljesíteni. Erre nincs semmi esélyünk, nem beszélve arról, hogy míg a ma 680 ezres, 1994ben mintegy 900 ezres munkanélküli tábor munkahelyteremtésének billió forintokat kitevő forrásfedezete távolról sem
