Országgyűlési napló - 1993. évi tavaszi ülésszak
1993. május 3. hétfő a tavaszi ülésszak 26. napja - Napirend előtt - ELNÖK (Szabad György): - PALOTÁS JÁNOS (független)
1979 sem érvényesülési körük nem azonos. Ezért a 70/E § (1) bekezdésének pontosvessző utáni szövegrésze semmiképpen sem fogható fel ama jogintézmények kimerítő felsorolásaként, amelyek a szociális biztonsághoz való jogot tartalmazzák. Kizárólag ez az alkotmányértelmezés - azaz a szociális biztonsághoz való jognak és az ellátáshoz való jognak önálló és egyenrangú alapjogként való kezelése - áll összhangban az ország vállalt nemzetközi jogi kötelezettségeivel. Magyarország ugyanis az 1976. évi 9. törvényerejű rendelettel hirdette ki az ENSZ közgyűlése 21. ülésszakán elfogadott gazdasági, szociális és kulturális jogok nemzetközi egyezményokmányát. Ezen egyezményokmány 9. cikkelye kimondja: az egyezményokmányban részes államok elismerik, hogy mindenkinek joga va n a szociális biztonságra, beleértve a társadalombiztosítást is. A 10. cikk a család, az anyák és a fiatalok védelméről rendelkezik. A 11. cikk 1. pontja szerint az egyezményokmányban részes államok elismerik mindenkinek a jogát önmaga és családja megfelel ő életszínvonalára, ideértve a táplálkozást, ruházkodást, lakást, az életkörülmények állandó javulását. Végül is a 11. cikk 2. pontja rögzíti mindenkinek alapvető jogát arra, hogy ne éhezzék. Teljesen egyértelmű, hogy az egyezményokmány 9. és 11. cikke öná llóan, különkülön alapvető jogokat fogalmaz meg. A 9. cikkben szabályozott, szociális biztonsághoz való jogot tehát nem lehet akként értelmezni, hogy az automatikusan a teljesedésbe megy, ha az egyezményokmányban részes valamely ország - mintegy kötelező minimumként - eleget tesz a 2. pontjában meghatározott kötelezettségnek. Az Alkotmány 70/E §ában foglaltakat csupán az egyezményokmány ismeretében lehet értelmezni, minthogy az Alkotmány 1989. évi átfogó felülvizsgálata során az egyik alapvető cél volt a Magyar Köztársaság irányadó, legfontosabb nemzetközi jogi kötelezettségének az alaptörvényben való megfogalmazása is. Az Alkotmány nem határozza meg közelebbről a szociális biztonság fogalmát. Ez azonban az alkotmánybíráskodásnak éppúgy nem akadálya, mint a jogállamiságra, az emberi méltóságra vagy a sajtószabadságra vonatkozó értelmező szabályok kiadása. Az Alkotmánybíróság fontos feladata ugyanis, hogy - miként ezt az említett alkotmányos fogalmakkal kapcsolatban, egyébként számos határozatban már megtett e - részben az utólagos normakontroll körébe tartozó egyedi döntésekben, részben az Alkotmány értelmezése tárgyában hozott határozataiban fejtse ki álláspontját az egyes alapvető jogok tartalmáról, illetve a jogok érvényesülésének korlátairól. Sajnálatosna k tartom - mondja Kilényi Géza alkotmánybíró , hogy mindeddig az Alkotmánybíróság a szociális biztonsághoz való jognak lényegesen kisebb figyelmet szentelt annál, mint amennyit e jog, kiemelkedő társadalmi jelentősége folytán, megérdemel. Kizárólag ezzel magyarázható ugyanis, hogy a lehetséges legkisebb többséggel elfogadott határozat indoklásába - számos helytálló megállapítás mellett - olyan mondat is belekerült, amely szerint - az Alkotmánybíróság álláspontja szerint - az Alkotmány 70/E §ából nem követ kezik, hogy az állampolgároknak alkotmányos joga van az életszínvonal megőrzésére, illetve a nyugdíjak közötti arány fönntartására. Ha ezt egybevetjük az egyezményokmány idézett cikkelyével, illetőleg az Alkotmány 7. §ának (1) bekezdésével, szükségképpen támadnak némi - nem csekély - aggályok a határozat említett megállapítását illetően. (15.30) A szociális biztonsághoz való jog valójában a jogállamiság fogalmi elemét alkotó jogbiztonság egyik sajátos megjelenési formája, amely helyes alkotmányértelmezés m ellett messze több a létminimum szintjén történő szociális ellátáshoz való jognál. A nyugdíjak és egyéb juttatások, járadékok emelésének mértéke alapvetően a nemzetgazdaság teherbíró képességének, a társadalombiztosítás állapotának, az érdekérvényesítést s zolgáló intézmények számos egyéb tényezőjének függvénye.
