Országgyűlési napló - 1993. évi tavaszi ülésszak
1993. április 26. hétfő, a tavaszi ülésszak 24. napja - Az ülés tárgysorozatának elfogadása - A Magyar Köztársaság és a Szlovák Köztársaság közötti, a bős-nagymarosi tervvel kapcsolatos vitának a Nemzetközi Bíróság elé terjesztéséről Brüsszelben, 1993. április 7-én aláírt különmegállapodás megerősítéséről szóló országgyűlési határozati javasla... - PAP JÁNOS, DR. (FIDESZ)
1840 Nem hivatkozási alap az, hogy a Kormány tárgyalásokat folytatott, békés úton kívánta elrendezni. Egyetlenegy szerződésmódosítást nem tett le sem a tisztelt Ház elé, sem a másik fél elé. Tehát ezeket az országgyűlési határoza tokat ha úgy tetszik, a Kormány nem hajtotta végre. (Közbeszólás balról: Úgy van!) Ugyanakkor jön a másik kérdés: milyen országgyűlési felhatalmazással tárgyalt a Kormány az alávetési nyilatkozatról, erről a különmegállapodásról? Semmilyen országgyűlési ha tározat erről nem volt, hogy milyen sarokpontok legyenek, mi az a minimumkövetelmény, ameddig elmehetünk. Ezt akkor is el kell mondanom, ha tudom, hogy a Kormány milyen nehéz helyzetben volt akkor, amikor a szlovák fél komolytalannak vette ezeket a tárgyal ásokat, és a magyar fél készült fel rendre ezekre az összejövetelekre. Ezért fordulhatott elő egyébként az, amit Ilkei Csaba képviselőtársam is mondott: bizony, ami megállapodást mi letettünk, annak a 75%át ők módosították. Tehát ma ebben a megállapodásba n zömében az a szöveg szerepel, amit ők szeretnének elfogadni. Tehát ezért mondom én azt, hogy ezek a rejtett pontok - amelyek a független bizottság jelentésére is hivatkoznak - számomra azt rejtik magukban, hogy ebben az alávetési nyilatkozatban egy csomó olyan dolog van, amelyet ha a bíróság megtárgyal, az a szlovákok részére lesz kedvező. S mindezt azért tudják ők megtenni, mert az időhúzás miatt is - ezt is nagyon sokan hangoztatták - egy csomó kényszerlépést kellett tennünk, a saját csapdánkba estünk e gyébként, erre ezt kell mondanom. Még mielőtt valaki azt mondaná nekem, hogy az időhúzást mindenféle példa nélkül be tudjuk dobni, és ezt nem lehet igazolni - lehet, hogy a bősi kérdésben nem lehetett a szlovákokkal előrébb jutni, mert ez egy nemzetközi jo gi kérdés, közös határon lévő építményről van szó. De kérdezem a következőt: 1990. december 11én interpelláltam akkor még Siklós miniszter úrhoz, Keresztes miniszter úrhoz és Mádl Ferenc miniszter úrhoz. Akkor Bőssel és Nagymarossal kapcsolatban elmondtam az aggályaimat. Ők válaszoltak rá. A válaszban az szerepelt, hogy 1992ben elkezdik Nagymaros helyreállítását. Kérdezem én, hogy 1992ben miért nem kezdték el Nagymaros helyreállítását? Érvényes országgyűlési határozat volt rá. Saját területünkön volt, ne mzetközi jogot nem kellett sérteni; a szlovákok nemzetközi jogot, békeszerződést sértettek, elvitték a közös folyót, mi a saját területünkön nem mertük elkezdeni a munkát. Kérdezem én, hogy miért? Milyen magatartás volt ez? Mire utalt ez a magatartás? Én a kkor is elmondtam, többször is elmondtam, hogy ez a magatartás segítette őket abban, hogy építsenek, hiszen ők csak beszélnek, Nagymaroson nem történik semmi.Ez a két dolog szervesen összefügg. Én úgy vezettem le mindig, ha Nagymaros elmarad, elmarad Bős i s, ők pedig azt mondták, ha Bős épül, Nagymaros is jön vele. Nos, ők ezt a Bőst azóta megépítették és várják, hogy jöjjön hozzá Nagymaros is. Nyilvánvaló, ők a nemzetközi bíróságtól is egyébként ezt várják és magától a szövegtől, amit elmondott Szél Péter, hogy "puha". Így van, én is úgy érzem,hogy mi ebben nagyon sok engedményt tettünk. Bár ne így legyen, hogy ebből mi nagyon nagy hátránnyal fogunk kijönni. Meglátjuk, hogy a bíróság döntése után egyébként - amit itt is lazán hagy az alávetés - újra megálla podásokat kell kezdeni. Tehát a legmértéktartóbb számítások szerint is én azt gondolom, hogy 78 évet elvehet ez az ügyből. És innentől kezdve egy súlyos kérdést kell felvetnem, úgyis mint a környezetvédelmi bizottság tagja, úgyis mint, aki a kezdetektől f ogva a vízlépcsőt ellenezte. Tisztelt képviselőtársaim! Nagyon komolyan el kell gondolkodni azon, hogy vízlépcső ügyben mit is akarunk csinálni. Bizonyos mértékben kényszerpályán vagyunk. Kényszerpályán vagyunk, mert a szlovákok egy kényszerpályára tettek bennünket saját halogató, tehetetlen magatartásunk miatt. És kényszerpályán vagyunk azért, mert a természet, az ökológia, az élővilág ránk fog egy megoldást kényszeríteni. Innentől kezdve el kell gondolkodnunk, hogy mit szeretnénk tenni. Azt látni kell, ho gy egy 45 éves próbaüzem, amit egyébként mértéktartó vízügyesek korábban is ajánlottak, ugyanannyit jelent, mintha az egész művet beindítottuk volna valamikor. Azt gondolom, hogy milliárdokat dobunk ki ebben az esetben is egy ilyen Cvariánsos vagy egyéb próbaüzem esetén. Tehát nekünk mindenféle lehetőséget meg kell ragadni ezen alávetési
