Országgyűlési napló - 1993. évi tavaszi ülésszak
1993. április 26. hétfő, a tavaszi ülésszak 24. napja - Az ülés tárgysorozatának elfogadása - A Magyar Köztársaság és a Szlovák Köztársaság közötti, a bős-nagymarosi tervvel kapcsolatos vitának a Nemzetközi Bíróság elé terjesztéséről Brüsszelben, 1993. április 7-én aláírt különmegállapodás megerősítéséről szóló országgyűlési határozati javasla... - PAP JÁNOS, DR. (FIDESZ)
1838 Köszönöm. Úgy gondolom - ezt a jegyzőkönyv számára is különös hangsúllyal mondom , félreértés az, hogy itt a néppel szemben (Taps a bal oldalon.) lennének fenntartások. Nyilván egy politikai ellentétre utalt a szónok. Köszönöm. Azt javaslom, hogy hallgassuk meg Pap János képviselőtársunkat a FIDESZ részéről, mert rajta kívül még egy képviselő jelentkezett, de az nincs a teremben. Pap Jánost illeti a szó. Felszólaló: Dr. Pap János (FIDESZ) PAP JÁNOS, DR. (FIDESZ) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Látni kell, hogy a különmegállapodás megerősítésénél alapvetően három témakör körül folyik a vita. Ez maga a megállapodásnak a megerősítése, tehát egy szavazási aktus; maga a szöveg és annak a készítési módja; illetve a Korm ánynak… (Megszűnik a hangosítás rövid időre.) Elment a hang. Megjött! Én ugyanezt szeretném tenni, pluszban néhány kiegészítést szeretnék tenni. Azt látni kell, hogy a magyar Országgyűlés, és így minden képviselő egy zsákutcába került akkor, amikor ezt az alávetési nyilatkozatot meg kell szavazni. Ez több okból is így van. Első: nem hiszem, hogy három évet kellett arra várni, hogy ezt az aktust megtegyük. A második: nem hiszem, hogy egy képviselőt olyan helyzetbe lehet hozni, hogy olyan megállapodást teszne k eléje, amelyben számos dokumentumra hivatkoznak, és ezen dokumentumnak egyetlenegy betűjét nem ismerik a képviselők; ezeknek a dokumentumoknak súlyos következményei lehetnek. Nos, amikor egy képviselő igent vagy nemet nyom, akkor azt gondolom, vállalni k ell a felelősséget, hogy miért szavazott igennel. Ebben az esetben tisztelt képviselőtársaim, akik igennel fognak szavazni, nem tudják, hogy mit jelent a 2. cikk b) bekezdése, amelyben egy független bizottságnak a leírására hivatkozunk, amely leírta a rend szert. Itt több probléma van, mint említettem, ezt a dokumentumot nem ismerjük. Másodszor, ez a bizottság - biztosan tudjuk - nem volt független, vízügyi elkötelezettségű emberek voltak az EK részéről, illetve szlovák részről, sőt ki kell jelenteni, hogy m agyar részről is. Ezt egyébként az ad hoc bizottság ülésén a nemzetközi joggal foglalkozó jogászok megerősítették. Kérem szépen, ez egy nem is igazán jó dokumentum; egyébként ez egy 200 oldalas dokumentum. Nos, ezzel a dokumentummal nekem az a problémám, h a ez a dokumentum bekerült a szövegbe, fő helyre került be, vajon ennek a dokumentumnak milyen következményei lesznek, később a szlovákok mennyiben hivatkoznak erre a dokumentumra. Ez annál is inkább érdekes, hiszen minden képviselő, aki felszólalt, szinte megállapította az ideiglenes vízmegosztást. Így van képviselőtársaim, az ideiglenes vízmegosztásról véletlenül sem beszélünk már határidő szintjén, vagy valamilyen kötelezettség szintjén, s ugye azt látni kell, ha négyöt évig elhúzódik a nemzetközi bírás kodás, az ideiglenes vízmegosztás akkor is belefér ebbe a határidőbe, ha majd négy és fél év múlva oldjuk meg. Nos, ez az, ami - azt gondolom - környezetvédelmi és ökológiai szempontból teljes mértékben tarthatatlan. Tehá t akkor, amikor szavazunk, nagyon nagy kényszerhelyzetbe kerülünk. De azért szeretném elmondani, nem hiszem, hogy ugyanaz a felelőssége egy ellenzéki képviselőnek ebben az esetben, ugyanaz a szerepe egy kormánypárti képviselőnek és magának a Kormánynak. Ez t, képviselőtársaim, tisztán kell látni. Ennek nyilván diplomáciai oka van, nemzetközi jogi oldala van, hogy adott esetben az ellenzék is igent szavaz erre az alávetésre, hiszen mi is ezt mondtuk mindig, hogy fel kell mondani a szerződést, és el kell menni nemzetközi bírósághoz. Csak még egyszer mondom: nem mindegy, hogy mikor, '90ben, '91ben, '92ben, vagy pedig '93ban, amikor az egész dolog számomra már veszett fejsze nyelének tűnik. Egyébként el kell mondani, hogy vízlépcső ügyben azt hiszem, hogy a m élyponton vagyunk. Ennél mélyebbre már csak akkor kerülhetünk, ha a '77es szerződés szerint valósul meg az erőmű. S itt kell mindjárt kiegészítést tennem és nem a végén korrekciót tenni azokhoz a képviselőkhöz, akik nagyon gyakran hangoztatják, hogy a '77es szerződés szerinti megvalósítás és a Cvariáns