Országgyűlési napló - 1993. évi tavaszi ülésszak
1993. április 26. hétfő, a tavaszi ülésszak 24. napja - Az ülés tárgysorozatának elfogadása - A Magyar Köztársaság és a Szlovák Köztársaság közötti, a bős-nagymarosi tervvel kapcsolatos vitának a Nemzetközi Bíróság elé terjesztéséről Brüsszelben, 1993. április 7-én aláírt különmegállapodás megerősítéséről szóló országgyűlési határozati javasla... - ELNÖK (Szabad György): - TÓTH-KURUCZ JÁNOS, a dunai vízlépcsőrendszer kérdéseivel foglalkozó ideiglenes bizottság előadója: - ELNÖK (Szabad György): - SZÉL PÉTER, DR. a külügyi bizottság előadója:
1822 fontosságához lehet hasonlítani, hiszen az létrehozta azt az állapotot, amelyből most valamilyen irányban szeretnénk kitör ni; és a jelenlegi döntésünkkel megvan a remény, hogy megmutatja a kitörés felé az utat, hogy rendezni tudjuk ezt a problémát. Azért is fontos ez a kérdés és fontos lesz ez a döntés, mert ebben az esetben az egész kérdéskör azt a helyet tudja elfoglalni, a mely hely egyébként megilleti; kifejezetten szakkérdés, kifejezetten olyan kérdés, amelynek az elbírálása nem elsősorban politikusokra tartozik, hanem szakemberekre, illetőleg - jelen reményeink szerint - a bíróságra. Azért is fontos, hogy a politika síkjá ról elmegy ez szakkérdési síkra, mert ha visszaemlékszünk, az 1980as évek végén, 198788ban kifejezetten politikai kérdésként jelentkezett ez, mégpedig belpolitikai kérdésként: az ész, a ráció, illetőleg a hatalom hogyan viszonylik egymáshoz, milyen form ában tudja meggyőzni egy társadalom a saját maga igazáról azt a hatalmat, amely elvileg ennek - legalábbis nagyon sokáig, huzamos ideig - ellenállt. Nem egészen sima és nem egészen nehézségek nélküli mérkőzésen a belpolitikai kérdések rendeződtek, és ebben a pillanatban Magyarország számára már szakkérdéssé minősült vissza a bősi, illetőleg nagymarosi probléma. Azonban sajnálatos módon belpolitikai síkról átterelődött külpolitikai síkra. Két külpolitikai vonatkozása volt, egyrészt Szlovákia - illetőleg Cseh szlovákia, és később Szlovákia - nagyberuházása, önállóvá válásának során feltétlenül fontosnak tartotta ezt a problémát mindvégig napirenden tartani, és ennek a problémának bizonyos államiság megvalósulási nehézségeire hivatkozva egy társadalmi feszültség levezető szelepként használta, másrészt egy olyan kérdéskör volt, amelyre hivatkozással feszültségek voltak fenntarthatók, vagy félő volt, hogy feszültségek tarthatók fenn Európának ebben a térségében. Európa azonban megmutatta és többször értésére adta a feleknek, hogy nem kíván egy újabb konfliktust, egy újabb gócpontot itt, KözépKeletEurópában, nem szeretné, ha ezt a problémakört úgy rendeznénk, ahogy az nem kívánatos, hogy ez elfajulna, és két ország durva, hogy úgy mondjam, nyílt konfliktusába csapna át. Ez azért igen fontos, mert ezeknek a jelzéseknek a megértéséhez bizonyos külpolitikai intelligenciára is szükség volt, és - ha szabad ezt így mondanom - ez a külpolitikai intelligencia nem elsősorban a magyar fél részéről kívántatott meg. Ugyanis nyil vánvaló, és minden értelmes és gondolkodó ember számára egyértelmű, hogy a problémákat vagy tárgyaláson tudjuk rendezni, vagy ha tárgyaláson ez nem megy, akkor külső "döntőbírót" kell felkérni, aki valamilyen formában, meghatározott elvek alapján ezt a pro blematikát eldönti, és így mindenképpen békésen rendezhető ez a kérdés. Hosszú ideig elég reménytelennek tűnt a magyar Kormány és a magyar fél valamennyi igyekezete ellenére, hogy ez az akarat sikerre fog vezetni, azonban részben hivatalos, részben kevésbé hivatalos diplomáciával a magyar félnek sikerült elérnie, hogy a vitánkat - reméljük - európai módon, kulturált módon tudjuk rendezni. Ezzel is tanújelét adva annak, hogy ez a régió és ezek az országok, igenis, méltók, külpolitikájukat tekintve is arra, h ogy az európai népek családjába és közösségébe tartozzanak. Nem volt egyébként könnyű a magyar fél tárgyalási pozíciója, már csak azért sem, hiszen számos jogi kibúvó és lehetőség adódott a másik fél részéről minél inkább elodázni a határozott válaszadást; gondoljunk csak a jogutódlás kérdésére, gondoljunk csak Szlovákia államiságának meglehetősen hosszú folyamatként történő rendeződésére. Magyarul: elég sok jogi problémát kellett a túloldalon rendezni ahhoz, hogy végül ismét napirendre kerülhessen a két fé l között ez a kérdéskör, és ismét tárgyalni lehessen róla. Egyébként a magyar fél részéről - úgy érzem - egyéb külpolitikai aktualitása is van, hogy remélhetőleg ez a kérdéskör lekerül a politikusok tárgyalóasztaláról, és a szakemberek tárgyalóasztalára ke rül, mégpedig nem szabad elfelejtenünk azt a szlovák magatartást sem, hogy a határokon túl élő magyarság ellen is felhasználták a problémakört, hogy a Szlovákiában élő magyarok elleni támadásra igen gyakran nyújtott alkalmat ez a rendezetlen kérdéskör. Meg győződésem, azzal a ténnyel, hogy remélhetőleg a nemzetközi bíróság elé kerül ez az ügy -
