Országgyűlési napló - 1993. évi tavaszi ülésszak
1993. április 14. szerda, a tavaszi ülésszak 21. napja - A Magyar Köztársaság honvédelmének alapelveiről és főbb feladatairól szóló országgyűlési határozati javaslat határozathozatala - ELNÖK (Szabad György): - FÜR LAJOS, DR. honvédelmi miniszter: - ELNÖK (Szabad György):
1614 A leghatározottabban vissza kell utasítanom az olyan értelmű gyanúsításokat, mintha ez a kormányzat titokban, a Parlament háta mögött végezne különböző manipulációkat a hadsereggel. Éppen ez a kormányzat szakított gyökeresen a korábbi évti zedek ama gyakorlatával, amely szerint a honvédelmünk kérdései titkos kabinetpolitika tárgyát képezték. Tevékenységünk zöme a rendszerváltozás óta a legszélesebb hazai, sőt, nemzetközi nyilvánosság szeme előtt zajlik. 4. A határőrséggel kapcsolatban az ala pelvek megtárgyalása során nem alakult ki konszenzus, s így a határőrség kérdése kikerült a honvédelmi alapelvekből. Ez semmiképpen sem erénye a dokumentumnak. Nyitott maradt a külföldön is számon tartott, nem elhanyagolható méretű, főképp rendészeti felad atkörű félkatonai szervezet státusa, ami nem segíti elő a valamennyiünk által nagyrabecsült elvek, az együttműködés, az átláthatóság és a bizalom erősítését. (18.30) A Kormány kompromisszumkészségét bizonyítja, hogy külön hatpárti egyeztetést javasoltunk e rről a kérdésről, amely reményeink szerint eredményes lesz. 5. Elhangzott egy személyesen nekem címzett javaslat, amely szerint a tömegpusztító fegyverek tilalmára vonatkozó alapelvet be kellene iktatnunk a Magyar Köztársaság Alkotmányába. Elvben a javasla t nem kifogásolható, de megvalósításához számos gyakorlati szempontot kellene mérlegelni. Kérdéses ugyanis, hogy erősítie vagy inkább gyöngíti a nemzetközi szerződésekben rögzített kötelezettségvállalásunkat annak utólagos Alkotmányba illesztése. Elhelyez hetőe Alkotmányunkban egy ilyen tétel az összefüggések és súlypontok óhatatlan megváltoztatása nélkül? Mérlegelni kellene végül az Országgyűlés törvényalkotási programjának zsúfoltságát is. Célszerűnek tartanám, ha ezekben a szakmai kérdésekben az alkotmá nyügyi bizottság foglalna állást. Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Összegzésként megállapítható, hogy a honvédelmi alapelvek megalkotásával lezáródott a megalázó alávettetés több évtizedes, nemzetellenes és az önálló nemzeti honvédelem kialakításának rövid , egykét éves szakasza. Egyben megkezdődik a nemzeti katonapolitikának az a bizonyos, jóval hosszabb korszaka, amelyben új távlatok nyílnak a magyar társadalom, az Országgyűlés és a honvédség kapcsolatrendszerében. Az alapelvek parlamenti elfogadása eseté n megteremtjük az alapjait egy olyan kodifikációs folyamatnak is, amely szilárd jogi keretekbe foglalja a Magyar Honvédség tevékenységét, működését, és így a honvédség minden tekintetben betöltheti stabilizáló szerepét. Mindezek figyelembevételével a honvé delmi alapelveket, a beterjesztett határozati javaslatot - az általunk támogatott módosító indítványokkal együtt - a tisztelt Háznak tisztelettel elfogadásra ajánlom. (Taps.) Határozathozatal ELNÖK (Szabad György) : Köszönöm. Megkérem képviselőtársaimat, fo glalják el a helyüket, hogy a határozathozatalt megejthessük. A benyújtott módosító javaslatokról együttes jelentés készült a 9684es számon. Határozathozatalunk során ennek sorrendjét követjük. Az 1. pontban Mécs Imre és képviselőtá rsai az országgyűlési határozati javaslat címének módosítását javasolják. Az új cím a javaslat szerint legyen a következő: "A Magyar Köztársaság honvédelmének alapelvei". A honvédelmi és az alkotmányügyi bizottság támogatja. Miniszter úr egyetérte? FÜR LA JOS, DR. honvédelmi miniszter: Igen. ELNÖK (Szabad György) :