Országgyűlési napló - 1993. évi tavaszi ülésszak
1993. április 5. hétfő, a tavaszi ülésszak 19. napja - A Magyar Köztársaság honvédelmének alapelveiről és főbb feladatairól szóló országgyűlési határozati javaslat részletes vitája - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - WACHSLER TAMÁS (FIDESZ)
1473 tárgyaló felek két kérdésben megkerülték a megoldást, abban a két kérdésben, amiben nem sikerült az álláspontokat kö zelíteni egymáshoz. A dramaturgia szabályai szerint nekem most Horváth Lajos képviselőtársammal kellene vitatkoznom a határőrség kérdéseiről, de én most nem ezt fogom tenni, hanem a másik kérdésről fogok beszélni, mégpedig a hadsereg nagysága, illetve a re ndelkezésre álló erőforrások közötti szakadék áthidalásával kapcsolatos kérdésről. Annak mindenesetre örülök, hogy a vitát sikerült - és talán némiképpen a figyelmet is - erre a kérdésre ráterelni, mert határozott meggyőződésü nk, hogy ez az a kérdés, ahol a legtöbb probléma gyökerét föl lehet lelni. (19.10) Tehát ha erre a kérdésre megoldást találnánk, akkor a FIDESZ megítélése szerint a honvédelemmel kapcsolatos legtöbb gondra megoldást találhatnánk. Úgy gondoljuk, hogy a kérd ést nem lehet sokáig halogatni, mert az idő előrehaladtával egyre több anyagi és emberi áldozatba fog kerülni a megoldás. Hogy a hadsereg elé állított feladatrendszer és a rendelkezésre álló lehetőségek között egyre mélyülő szakadék tátong, ezt nem csak a honvédelmi bizottság tagjai tudják, de az egész hivatásos állomány is, amely a mindennapokban tapasztalja ezt a saját bőrén. Ebből a helyzetből elvileg kétfelé lehetne elindulni. Vagy megnöveljük - méghozzá jelentős mértékben - a honvédelmi költségvetést, vagy pedig csökkentjük a HM kiadásait azáltal, hogy csökkentjük a haderő méretét. Hogy az előző lehetőség mennyire irreális, azt mi sem bizonyítja jobban, mint a PM által előkészített költségvetési konszolidációs csomagterv. Mivel ez a dokumentum bizalmas minősítésű, nem idézhetek itt a Ház plénuma előtt belőle. Hasonlóképpen bizalmas a Kormány által már tárgyalás alá vont, és a HM által előterjesztett hosszú távú haditechnikai fejlesztési koncepció. Mivel ez is bizalmas, erről sem kívánok itt beszélni, de képviselőtársaimnak lehetősége van arra, hogy ezt a két dokumentumot megnézzék, és észrevehetik azt, ami szembetűnő, mégpedig azt, hogy a HM által megfogalmazott igények éves szinten körülbelül háromszor akkora költségvetést igényelnek, mint amit a Pénzügy minisztérium ebben a konszolidációs csomagban biztosítani szándékozik. Így tehát marad a második verzió, tehát a haderő karcsúsítása. Itt egy félreértést szeretnék rögtön eloszlatni. A haderővel kapcsolatos racionalizálási csökkentési javaslataink nem érin tik azt a jól képzett és mozgékony hivatásos állományt, amely méltán bír hazai és nemzetközi megbecsüléssel. A csökkentés éle nem ellenük irányul, éppen ellenkezőleg: értük történik. Nem az ő állásaikat érintené, hanem elsősorban a sorállományt. Célunk az, hogy megőrizzük a jól képzett hivatásos állományt, de ennek előfeltétele az, hogy értelmes feladattal tudjuk őket ellátni. Ez pedig nem lehetséges a jelenlegi struktúra megtartásával. Aki tehát a hivatásos katonák közül fél a változtatástól, fél a továbbl épéstől, fél a szakmai kihívásoktól, az okkal ellenzi a változtatásokat, de aki arra vágyik, hogy értelmes tevékenységet végezhessen, az igenis érdekelt ebben a reformban. A reform egyik követelménye lenne a sorkatonai szolgálati idő csökkenése. Ez azonban - nem győzöm eléggé hangsúlyozni - csak mellékes, bár számunkra természetesen örvendetes következmény, és nem cél, nem ez a cél. Még az sem biztos, hogy a sorkatonai szolgálati idő csökkentése azt jelenti végső fokon, hogy az állampolgároknak kevesebbet k ell katonáskodni, a rendszer ugyanis valószínűleg akkor teljes, ha a másik oldalon viszont megnő a tartalékos katonai szolgálat jelentősége és egyben az időtartama. Nem a lehetőség időtartama, hanem a gyakorlati megvalósulásé. Lényegesen több tartalékos ka tonai szolgálatot kell teljesíteni. Minden változtatásért, de mindenképpen döntésért kiált. De vajon ki a felelős a megoldás elmaradásáért? A katonák joggal hivatkoznak arra, hogy a katona csakis a kapott parancsot hajtja végre, mert a rendszer úgy van meg tervezve, hogy csakis azt legyen képes végrehajtani, feltéve persze, hogy ez a szolgálati szabályzatnak megfelelően határozott és egyértelmű. Ez így igaz, minthogy abban sincs vita, hogy a haderőfejlesztésben, de általában a hadsereg feladatainak meghatáro zásában a politikának kell kimondani a végső szót. Márpedig ez - úgymond - nem történt meg, amivel lehetetlen helyzetbe hozzuk a hadsereget.
