Országgyűlési napló - 1993. évi tavaszi ülésszak
1993. március 23. kedd, a tavaszi ülésszak 16. napja - A központi ifjúsági alapról szóló törvényjavaslat határozathozatala - ELNÖK (Szabad György): - MÁDL FERENC, DR. művelődési és közoktatási miniszter: - ELNÖK (Szabad György): - MÁDL FERENC, DR. művelődési és közoktatási miniszter: - ELNÖK (Szabad György):
1243 Támogatjuk viszont azt a módosítási javaslatot, amely lehetővé teszi, hogy az alap a gyermekeket és az ifjúságot érintő tudományos kut atást is támogassa. Támogatunk minden olyan módosító indítványt, amely a törvény szövegének pontosítását szolgálja, például az ifjúság mellett a gyermekkorosztály megjelenítését. Egyetértünk azzal, hogy nem öntevékeny működést, hanem tevékenységet kell tám ogatni. Az alap nyitottságát elő kell segíteni azzal, hogy az eredeti javaslatban szereplőkön túl egyéb pénzforrások csatlakozását is lehetővé tesszük. Természetesen egyetértünk a hatályba léptető szakasz módosításával, mivel az eredeti javaslat idejét már túlhaladtuk. Több olyan módosító indítvány készült a törvényjavaslathoz, melyek fontos részletkérdésekre irányították rá a figyelmet. Közülük egyeseket azért nem tudunk a határozathozatal során támogatni, mert lényeges tartalmi elemeik más javaslatokba be épülnek. Nem tartjuk elfogadhatónak azonban azokat a módosító indítványokat, amelyeket a törvény szövegének világos értelmezését nehezítenék meg. Kérem a tisztelt Házat, hogy a most elhangzottak figyelembevételével a törvényjavaslatot elfogadni szíveskedjé k. (Szórványos taps.) Határozathozatal ELNÖK (Szabad György) : Köszönöm. A módosító javaslatokról együttes jelentés készült 9430as számon. Ennek a jelentésnek a sorrendjét követjük. A jelentés 1. és 2. pontjai egymás mellett is elfogadható javaslatokat tar talmaznak. Az oktatási bizottság szerint az alap bevételi forrásai között egyéb bevételek is szerepelhessenek. Büky Dorottya és képviselőtársai szerint bevételt képezzenek a szerencsejátéktörvény meghatározott rendelkezése alapján teljesített befizetések. Először az oktatási bizottság javaslatáról szavazunk az 1. pont szerint. Miniszter úr egyetérte? MÁDL FERENC, DR. művelődési és közoktatási miniszter: Igen. ELNÖK (Szabad György) : Az Országgyűlés elfogadjae a módosító javaslatot? Most kérem szavazatukat . Köszönöm. (A jelzőtáblán megjelenik 190 igen, 0 nem, 2 tartózkodó szavazat.) Megkérem képviselőtársaimat, foglalják el a helyüket, híján vagyunk még a szavazatoknak. Újból kell szavaznunk. Tehát az oktatási bizottság javaslatáról szavazunk, amit a minisz ter úr is támogat. Most kérem szavazatukat. (Szavazás.) Köszönöm. A módosítványt az Országgyűlés 201 szavazattal egyhangúlag elfogadta. Most Büky Dorottya és képviselőtársai módosító javaslatáról szavazunk a 2. pont szerint. Az oktatási bizottság nem támog atja. Miniszter úr? MÁDL FERENC, DR. művelődési és közoktatási miniszter: Nem. ELNÖK (Szabad György) : Nem támogatja. Az Országgyűlés? (Szavazás.) Köszönöm. Az Országgyűlés 127 szavazattal, 75 ellenében, 3 tartózkodás mellett a módosítványt elutasí totta. A 3. pontban Horváth László javasol új megfogalmazást és új szerkezetet. Lényege: az alaptanács összetételére és működésére terjeszt elő indítványt. Elfogadása kizárja a 4. pontban lévő indítványét. Az oktatási bizottság nem támogatja. Miniszter úr?