Országgyűlési napló - 1993. évi tavaszi ülésszak
1993. február 2. kedd, a tavaszi ülésszak 2. napja - Interpellációk: - ELNÖK (Vörös Vince): - ELNÖK (Szabad György):
115 A másik, amit már mondtam, amikor előterjesztettem a tárgyat, hogy az egész kérdés levezetése és kézben tartása a minisztérium feladata volt. Ő tudta átfogni a tervezők, a minisztérium és az önkormányzat háromszögét, az önkormányzatok erre nem volt ak alkalmasak, nem is lehettek alkalmasak, tehát a csúszás és az idő múlása miatt én mindenképpen a szaktárcát hibáztatom. Másodszor pedig, én az előzetes információk szerint a minisztériummal természetesen megpróbáltam egyeztetni és megkérdezni, hogy mily en lehetőség van az autópálya megépítésére, és én most örömmel hallottam, hogy ennyire felgyorsítható a megépítése, illetve a koncessziós tárgyalásra való bocsátása. Ha ez így van, nagyon nagy öröm, de mindenesetre csodálkozom, hogy a minisztérium előzetes tájékoztatása alapján szó sem volt arról, hogy ennyire fel lehetne gyorsítani az autópálya építését. Reméljük, hogy így lesz, és ez a valós kép. Ha így van, akkor örülünk neki, a világkiállításra mindenképpen meg kell lennie az útnak. Annyit azonban meg k ell mondjak, hogy a teherautóforgalmat, kamionforgalmat mindenképpen csökkenteni kell, mert a 34 év, mire az út elkészül, elfogadhatatlan. Már idén nyáron is elfogadhatatlan, hogy ilyen forgalom legyen, és most itt szeretném mondani, hogyha a teherautóf orgalom és a kamionforgalom csökkentésére a közlekedési, illetve a területfejlesztési miniszterhez benyújtott, önkormányzatok által és lakossági aláíráskezdeményezéssel benyújtott tervezet elfogadása, illetve esetleg annak egy módosítása nem kerül bevezet ésre, kénytelen vagyok ismét interpellálni, hiszen még egy nyárig nem történhet meg, hogy a Balatonparton ilyen teherautó- és kamionforgalom legyen. Köszönöm szépen. (Zaj. - Az elnök csenget.) Határozathozatal ELNÖK (Vörös Vince) : Képviselőtársam elfogadj a a miniszteri választ? (Dr. Gaál Antal: Igen.) Elfogadja. Tisztelt Országgyűlés! Gaál Antal képviselőtársunk elfogadta a miniszteri választ. Kérdezem az Országgyűlést: elfogadjae a miniszter úr válaszát? Kérem, szavazzanak! (Szavazás. - 187 képviselő.) Ú jra kell szavazni képviselőtársaim! Foglalják el a helyüket, a kint lévőket szólítsák be! (Zaj, mozgás.) Kérem, szíveskedjenek elfoglalni a helyüket! Megismételjük a szavazást. Interpelláló képviselőtársunk elfogadta a miniszteri választ. Kérdezem az Orszá ggyűlést, elfogadjae a miniszter úr válaszát? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy az Országgyűlés 139 igen szavazattal, 7 ellenében, 54 tartózkodás mellett a miniszteri választ elfogadta. Képviselőtársaim! A szünet után határozathozatalok k övetkeznek, kérem, biztosítsák a Ház határozatképességét! Most szünetet rendelek el, 16 óra 25 perckor folytatjuk munkánkat. (A szünet 16 óra 9 perctől 16 óra 32 percig tart. Elnök: Szabad György. Jegyzők: Tóth Sándor és Glattfelder Béla.) (16.32) ELNÖK (S zabad György) : Tisztelt Országgyűlés! Folytatjuk tanácskozásunkat. Engedjék meg, hogy ismertessem mai ülésnapunk most következő szakaszának programját. Először az agrárpiaci rendtartásról szóló törvényjavaslat határozathozatala következik. Majd a családi p ótlékról szóló 1990. évi XXV. törvény módosításával foglalkozó törvényjavaslat határozathozatala. Ezt követi a társadalmi szervezetek, a nemzeti és etnikai kisebbségi szervezetek, valamint az egyházak költségvetési támogatására szolgáló pénzeszközök eloszt ásának bizottsági előkészítéséről szóló országgyűlési határozat módosításával foglalkozó javaslat határozathozatala. Ezután bizottsági tagok megválasztására kerül sor.