Országgyűlési napló - 1993. évi tavaszi ülésszak
1993. március 22. hétfő, a tavaszi ülésszak 15. napja - A nemzeti sportalapról szóló törvényjavaslat kivételes eljárásban történő tárgyalása - ELNÖK (Szabad György): - NÁDORI LÁSZLÓ (SZDSZ) - ELNÖK (Szabad György): - KÖRÖSFŐI LÁSZLÓ (MSZP)
1117 sportszervezeteinket, megvonnánk tőlük minden támogatást, egyre növekvő adóssághalmozásra és végül önfelszámolásra kényszerítenénk őket. A hibák megszűnnének ugyan, de a mosdóvízzel együtt kiöntenénk a gyereket is. Ha megújítani akarjuk a sportot, ahhoz eszközt is kell biztosítani, létesítményt, anyagi hátteret azoknak a fiataloknak és edzőknek, szakembereknek, akik eg y nemesebb célért, egy egészségesebb életmód kialakításáért ezt önként is vállalják. Ennek a lehetőségét látom most elérkezettnek, és ezt a szándékot érzem a benyújtott törvényjavaslatban is. Egyetértve a testnevelés és sport megújításának koncepciójáról s zóló, a múlt héten tárgyalt határozattervezettel, úgy ítélem meg, hogy a nemzeti sportalapról szóló törvény tervezete a koncepció megvalósításának egyik fontos eleme. Egy olyan eszköz, amely ha jól működtetik, eredményesen szolgálhatja a sportélet átalakít ásának, átrendezésének ügyét. Tisztelt Ház! A törvényjavaslat elfogadását ajánlom. Köszönöm a szót. (Taps.) ELNÖK (Szabad György) : Köszönöm. A Szabad Demokraták Szövetségének képviselőcsoportja nevében Nádori László kíván szólni. Felszólaló: Nádori László az SZDSZképviselőcsoport nevében NÁDORI LÁSZLÓ (SZDSZ) Köszönöm, Elnök Úr. Tisztelt Országgyűlés! Nagyon röviden néhány gondolatot a frakció nevében. A törvényjavaslat, tehát az alap a kivonuló, romló gazdasági hátteret kell hogy ellensúlyozza. Itt tulaj donképpen a biztos és a bizonytalan források egyensúlyát kell valahogyan megteremteni. Egyezve államtitkár úr előadásával, amikor is azt mondta, hogy a törvényjavaslat összhangban van az államháztartási törvénnyel, az alap rendeltetésével és összhangban va n a sportfinanszírozás alapelveivel is, tehát ilyen szempontból ezt egy jó kiindulópontnak tartottuk, amikor első olvasatban néztük meg a törvényt. Miután - mint említettem volt - körülbelül 300 millió az az összeg, amely felett az alap rendelkezik, legalá bbis a kontúrokban ez jelentkezik, rendkívüli mértékben felértékelődik az alap szerepe. Nevezetesen, óriási ostrom alá fogják venni az alapot, mert romló a gazdasági helyzet a sportkörökben, és nagyon sok egyesületnek lesz szüksége arra, hogy az alaphoz fo rduljon. Ezért felhívnám a rendelkező miniszter úr figyelmét, és főleg a tanács figyelmét, hogy adjon nyilvánosságot az alap szabályzatának, mert a szerény forrást csak így lehet igazságosan elosztani. Továbbá adjon nyilvánosságot a döntéseknek és az indok lásnak. Végül: ne engedjen a részérdekek befolyásának, mert máris nagy a félelem, hogy a nagy befolyással rendelkező lobbyk ide is beteszik a kezüket, lábukat. Azt hiszem, ha ezt a nyomást a Kormány ki tudja védeni, akkor egy fair play mellett nagy hasznár a válhat ez az alap a sport finanszírozásának. A frakció az előterjesztést elfogadásra javasolja. Köszönöm szépen. (Taps.) ELNÖK (Szabad György) : Köszönöm. Megkérdezem a független kisgazdaképviselőcsoportot, kíváne közülük valaki szólni. (Nem jelentkezik senki.) Nem. A Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportja nevében Körösfői László kíván szólni. Felszólaló: Körösfői László az MSZPképviselőcsoport nevében KÖRÖSFŐI LÁSZLÓ (MSZP) Köszönöm a szót, Elnök Úr. Tisztelt Országgyűlé s! Amint azt az államtitkári expozéban is hallhattuk, az államháztartási törvény értelmében elkülönített állami pénzalapot csak törvény útján lehet létesíteni. Ezért ennek értelmében megszűnne a nem törvényi úton, hanem külön rendelettel létrehozott szeren csejátékalap, s helyette létrejönne az országos játékalap, valamint a nemzeti sportalap.