Országgyűlési napló - 1993. évi tavaszi ülésszak
1993. március 16. kedd, a tavaszi ülésszak 13. napja - A büntetések és az intézkedések végrehajtásáról szóló törvényerejű rendelet módosításáról szóló törvényjavaslat határozathozatala - ELNÖK (Szűrös Mátyás):
1023 és azok a törekvések, amelyek külföl dön egészen liberális felfogású büntetőpolitika mellett, a büntetésvégrehajtás intézménye parancsnokának lehetőséget adnak ilyenekre, nem mindenütt váltak be, sőt a mi tájékozódásunk szerint ezek inkább visszaszorulóban vannak. Nem szeretnénk egy olyan ív et bejárni, amelyet mások már kipróbáltak és nem tartottak helyénvalónak, nem minden jó, amelyet ilyen értelemben 2030 éven keresztül máshol kipróbáltak és nem tartják érdemesnek tovább fenntartani. Ugyancsak visszatérve még a kritikák közül a mindkét kép viselő úr által kifogásolt, nem támogatott módosítás támogatásának érdekében, hogy miért nem látjuk megvalósíthatónak - hasonlóan Kutrucz Katalin és Kiss György képviselők álláspontjával egyezően, tehát a bizottsággal ellentétben ez esetben , hogy az anya nyelvén vagy az általa ismert más nyelven köteles a büntetésvégrehajtási szolgálat az elítéltet, illetőleg a fogvatartottat a jogaira és a kötelezettségeire kioktatni, és miért nem látjuk ebben a körben a "beleegyezésével" szóval történő módosítás során a nnak a végeláthatatlan, megoldhatatlan és végrehajthatatlan esetnek a törvényi szabályozását, hogy a magyar büntetésvégrehajtás ügyféli körének százvalahány nyelven, anyanyelvet beszélő ügyfélköre beleegyezése kelljen ahhoz, hogy az amúgy jól ismert, évek óta itttartózkodása alatt és éppen amiatt, amiért a büntetésvégrehajtási intézetben van, jól tudott magyar nyelvet illetően ne lehessen arra lehetőség, hogy ezen ismertessék a jogait és kötelezettségeit, úgy gondolom, önmagáért beszél, hogy végrehajthat atlan és a büntetésvégrehajtási intézményre teljesíthetetlen terhet nem kívánunk a tisztelt Parlamenttel támogattatva elfogadtatni. Végezetül az elhangzott aggályokból még egyet kiemelve, nagyon örülök annak és minden alkalomal igyekszem ennek hangot adni , amikor ellenzéki képviselők általában aggódnak arra vonatkozóan, hogy az igazságszolgáltatás gépezete nem foge megint összeroppanni valamilyen bírói hatáskör újonnan történő megfogalmazása vagy új bírói hatáskör létesítése miatt. Megnyugtatom Szigethy k épviselő urat és a tisztelt Parlamentet is, hogy ami a bírósági szervezet tekintetében az elmúlt három év során mind az infrastruktúra, mind pedig a létszámfejlesztés, mint a létszámfejlesztéshez elengedhetetlen előmeneteli és bérezési rendszer kialakítása érdekében történt, egyáltalán nem teszi veszélyeztetetté azt, hogy az amúgy is szakosított büntetésvégrehajtási bírók néhány fegyelmi ügyben történő jogorvoslati fórumkénti igénybevétele megvalósuljon. Készülünk erre a szerepre, megfelelő módon. Azt azon ban ugyanakkor, ugyanennek a gondolatnak a továbbfolytatásaként nem tudjuk elfogadni, hogy a fellebbezést a bírói határozattal kapcsolatban ne 5, hanem 3 nap alatt kelljen elbírálni, hiszen ez ugyanannak a dolognak a két oldala, tehát tulajdonképpen ellent mondó indítványok vannak itt ellenzéki oldalról beterjesztve. Mi konzekvensek vagyunk ebben. Mindezek hangsúlyozásával, megköszönve a támogatást, megköszönve a kivételes és gyors eljárást, amellyel kapcsolatban még egy gondolatot kiemelnék, nehogy azt higg ye itt bárki a felszólalásokból - különösen Szájer József képviselő úr felszólalásából, aki azt mondta, hogy nagy késésben van ez a jogszabály és sürgető szükségessége merült már fel , hogy itt valami hiány pótlásáról van szó. Gyakorlatilag ugyanis a mini szteri rendelettel már évek óta ez a rezsim van rendszerben a büntetésvégrehajtásnál. Nehogy félreértse itt valaki, hogy az európai normák felrúgásával most utólag pótolunk valamit, ez működik, ezt kell törvényi szintre emelni. Mint elmondtam az expozéban , a kétféle jogforrás közül a miniszteri rendeletet nem tartjuk alkalmasnak az európai egyezményekben vállalt kötelezettségek elég széles körű, jelenleg, pillanatnyilag 17 ezres tábort érintő jogainak rendezésére. Tehát megköszönve a figyelmüket, a javasla t támogatását, elfogadását kérem. Egy helyen, a bizottsággal ellentétben nem támogatjuk a módosítást, ez a bizonyos anyanyelvhasználattal kapcsolatos szigorító javaslat. Köszönöm. (Taps.) Határozathozatal ELNÖK (Szűrös Mátyás) :