Országgyűlési napló - 1992. évi téli rendkívüli ülésszak
1992. december 17. csütörtök, a téli rendkívüli ülésszak 1. napja - A mezőgazdasági szövetkezetek és egyes gazdasági társaságok feletti törvényességi felügyelet gyakorlásáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Szabad György): - GÉCZI JÓZSEF ALAJOS, DR. (MSZP)
96 Az is jellemző, hogy egészen az utolsó hónapok ig, októberig, a legtöbb helyen mégis csak a megállapodás felé orientálódtak az emberek, de amikor az osztozkodás végső fázisa eljött, majd amikor újra jött egy ilyen politikai hangulatkeltés, hogy a szövetkezeteknek továbbra sincs jövője – és ezt hivatalo san is nyilatkozták, hogy nem fognak majd ilyet támogatni – , és egyáltalán egy csomó hír érkezett ezekről a módosító indítványokról, onnan kezdve újra felbolydultak az emberek, és azt gondolták, hogy akkor az egészet újra kell gondolni. Tehát, ha nincs rem ény arra, hogy a kormányzat hosszabb távon támogatja a szövetkezet valamilyen formáját, akkor szét kell vinni. Felhívnám a figyelmet arra – amiről a bizottságban már beszéltem – , hogy november – december, sőt, már október táján is egy egészen katasztrofális folyamatot látok – remélem, hogy nincs igazam, és csak kivétel az a nyolctíz helyi példa, amiről tudok. Valóban az történik, hogy az utolsó pillanatban felbomlik az egyezségi készség, és "vigye haza mindenki a magáét" alapon az emberek szétcincálnak minde nt, ami él és mozog. Hazaviszik a szarvasmarhákat, amelyek aztán – hús formájában – néhány héten belül el is fogynak. Nekem az a gyanúm – ennek statisztikában utána kellene nézni, remélem, nem igaz – , hogy az elmúlt kéthárom hónapban és a következő kéthá rom hónapban több tehenet vágtak le és fognak levágni, mint ahányat levágtak, amikor volt az a tízezer forintos támogatás – ami nem a legjobban sikerült konstrukció volt. Ezzel csak azt akarom érzékeltetni, hogy ez a dolog annál sokkal bonyolultabb, mintho gy most itt bűnbakokat keressünk. Azt tartanám az egyetlen használható megoldásnak, ha ezt a törvényjavaslatot ebben a formájában levennénk a napirendről. A cégbíróságok szakmai hivatalának a megerősítéséhez törvény sem szükséges, másrészt pedig annyit leg alább megtehetnénk a mezőgazdaság érdekében, hogy mivel szinte készen állunk már az agrárpiaci rendtartás anyagával, a bizottság, szinte hatpárti konszenzussal, kidolgozott egy bizottsági javaslatot – hozzáteszem: az FM egyetértésével, tehát nemcsak bizott sági "partizánkodásról" van szó – ezt még meg lehetne szavazni karácsonyig vagy szilveszterig. Ugyanígy van a földművelési alapokról szóló törvény, és valamit kell kezdeni a részaránytulajdon, és egyáltalán, a földrendező bizottsággal is. Az is egy óriási fogyatékossága mind az átalakulási törvénynek, mind a kárpótlási törvénynek, hogy a helyben lakók számára nem adott keretet az egyezkedésre, nem adott igazán fórumot az egyezkedésre, hanem megyei hivatalok is intézték azokat az ügyeket, amelyeket csak a h elyben lévők ismertek. Egyedül a közgyűlési forma volt a szövetkezeten belül, ahol legalább az érdekek összeütközhettek. De hát azt is képzeljük el, mire kötelezhette az embereket ez a törvény, hogy a magyar parasztember és az agrárértelmiség mit élt át az elmúlt egy évben, hogy hányszor kellett öszszecsődíteni az embereket, és egyszerűen már arról van szó, hogy az utolsó fázisban nem mennek el, mert már arra sincs pénz, hogy pörköltet adjanak. (18.00) É s hogy micsoda bonyolult eljárást kötelezett rá a parasztemberekre és az agrárértelmiségre ez a törvény. És ezt még tovább elnyújtani – ezt a pillanatot – ez nemcsak azzal jár, hogy még több agrárértelmiségi ember kap szívinfarktust, mert nagyon sokan már belebetegedtek és belehaltak ebbe, hozzáteszem. (Rajkai Zsolt: Kisgazdák is.) Igen. Itt mind a két… Ebbe az egész drámába – sajnos – sokan belepusztultak, éppen azért, mert elhúzódott ez az egész. Erre most nem akarok kitérni, de mindenki tudja, hogy a ren dszerváltás után az első egy év azzal ment el, hogy a koalíció nem tudott megegyezni egymással ebben a kérdésben, majd a következő egy év meg az alkotmányossági vitával ment el. Én azt gondolom, hogyha most már eljutottunk egy olyan pontig, hogy ezek a nag y átalakulási törvények a befejezéséhez közelednek, akkor egy újabb ilyen, felülről jövő beavatkozással ne nyúljunk ebbe bele, és adjuk meg az esélyt legalább arra, hogy ezek a bennmaradó szövetkezeti tagok megőrizhessék legalább a munkahelyüknek egy részé t, s utána, majd az átalakulás után hozzunk olyan törvényeket, amelyek pótlólagosan arra ösztönözhetik ezeket a néhol túl nagy méretű és túl merev szerkezetűre sikerült átalakult szövetkezeteket, hogy rugalmasabb gazdasági vállalkozásokra bomoljanak szét. Ugyanígy vonatkozik ez a kiválókra is, hogy a kiválókat is arra
