Országgyűlési napló - 1992. évi őszi ülésszak
1992. október 12. hétfő, az őszi ülésszak 13. napja - A nemzeti és etnikai kisebbségekről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - PÁL JÓZSEF (MDF)
948 Arról a máig tartó, jól kivehető vonulatról beszélek, tisztelt Ház, amelyről a törvény preambuluma úgy tesz említést, mint a magyar történelem legnemesebb hagyományairól és értékeiről. Létező, valóságos vonulata ez történelmünknek valóban felmutatható értékekkel. Madách a távoli évszázadokba nyúlik vissza bizonyítékokért, mi elége djünk meg a modern értelemben vett nemzet időszakának néhány máig érő példájával. Már Wesselényi Miklós, akit Mikó Imre az első nemzetiségi politikusnak nevez, s akinek az első magyar nemzetiségi törvényjavaslatot tulajdonítjuk, tervezetét így indítja: "Bá nattal tapasztalja a törvényhozó test honunk különböző ajkú lakosai közt a károsan és veszélyesen növekvő súrlódást." Törvényjavaslata ennek az érzelmi emelkedettségnek megfelelően kíván jogokat, biztosítékokat adni, és ezáltal áldott békességet szerezni n emzetiségeink körében és a honban. Széchenyi tárgyra vonatkozó megnyilatkozásainak emelkedettsége sem csupán korérzület szülte stiláris jegy. A dolog lényegi kezeléséhez tartozik hozzá. Ugyanezt mondhatjuk el Eötvös Józsefről, akinek a koreszmék világában való jártassága és önálló nézetrendszerré érlelődött gondolkodói teljesítménye máig haszonnal forgatható, ha igényt tartunk rá, hogy a nemzetiségi kérdést tágabb elméleti keretbe helyezzük. Mocsáry Lajosnak, a gyakorló politikusnak a hangjából, aki közisme rten sokat tett a nemzetiségekért, ugyanez az emelkedettség szól. Még a racionális elemző – a magyar liberalizmust másféle szögből támadó – Jászi Oszkár is más oktávon szól, ha a nemzetiségi kérdésen töpreng. Az említetteknek – a névsor persze bővíthető – , ha nem is egyformán volt köze a tételes joghoz, gyakorlati politizálásuk során a nemzetiségi kérdésben nagyon is hasonló hangnem volt a sajátjuk. És ez nem lehet véletlen. A korérzületen túl fakadt a feladat nagyságrendjéből is. Az említettek élete és tet tei a bizonyíték rá, hogy nem üres retorika volt, amit használtak. A gondolkodói és politikai teljesítmények erős láncként egymáshoz kapcsolódó értékein túl is figyelemre méltó sajátossága ez a magyar nemzeti liberalizmus ma is vállalható örökségének. Miér t helyezek erre ekkora hangsúlyt, tisztelt Ház? Önértékén túl azért, mert meglepett a FIDESZ vezérszónoka ítéleteinek első passzusa. Hangzatosnak. (Közbeszólás: mert?) – mondom – , fennköltnek, hamis pátosztól duzzadónak nevezte az előttünk fekvő törvényter vezetet. Ennek bizonyítékául töredékesen idézte a preambulum első francia bekezdését, tehát ezt: " – követve a magyar történelem legnemesebb hagyományait és értékeit." Ezért, ennyiért kell címkézni? – hökkentem meg. Mivel a szónok pártja nevében beszélt, me gállapíthatta bárki, hogy pártja elsőként emiatt tartja alkalmatlannak a törvénytervezetet. Tehát üres nekik ez a bekezdés, olvasván, nekik nem telik meg tartalommal. Mint mondottam, meglepődtem ettől a kijelentéstől, majd keserű lettem, később pedig megbo csátóan megértő. Közben feleletet kellett volna találnunk néhány súlyos kérdésre. Például erre: hogyan lehetséges, hogy ifjú emberek egy egész párt felfogásaként merészelik a nemzet arcába dobni, hogy nekik hangzatos, fennkölt, hamis pátosszal átitatott az , ami nekünk büszkeséget adó örökség? Például erre: miért nem látják be, hogy a világ uralkodónak vagy divatosnak vélt eszméinek tartós befolyása a magyar társadalomban csak akkor lehetséges, ha alkalmazni vagyunk képesek a hazai viszonyokra? Vagy például erre: az előttünk fekvő törvénytervezetről tudjáke, hogy nem csupán nemzetközi adományként vagy keményvalutás luxus importcikként kapjuk, hanem nagyon fontos ágon a magyar jogfejlődésből és legjobbjaink politikai felfogásából is következik? Például erre: nem a '70es és '80as évek nemzetietlen iskolai nevelésének csődjét kapjuke itt töményen, s a kiműveltnek mondott emberfők máza alatt a nemzettudat analfabétái rejlenek?
