Országgyűlési napló - 1992. évi őszi ülésszak
1992. október 12. hétfő, az őszi ülésszak 13. napja - A nemzeti és etnikai kisebbségekről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Szabad György): - SPEIDL ZOLTÁN (MDF)
942 Remélem, hogy a FIDESZ soraiból elhangzott mondatok, melyek a törvényjavaslat hibáit sorjázva elsőként annak patetikusságát, különösképp a preambulum emelkedettségét kifogásolták, a most elvégzendő történelmi léptékű munkák fontosságát átérzők fülében hite ltelenül csengtek. Számomra mindenképpen hiteltelenek voltak. Mondhatnám azt is, stílustalanok. Azt a felfogást tükrözik ugyanis, melynek alapján az Operaház ünnepi előadásán borotválatlanul, toprongyos farmerben is illő megjelenni. Megjelenni persze lehet , de erre mondják, hogy snassz. Tisztelt Ház! Mondandóm mérlegelésekor vegyék tekintetbe, hogy most nem a Parlamentben ülő jeles jogászok valamelyike kér szót. Nem fogok paragrafusokat citálni, jogelméletekre hivatkozni. Azt mondom el, amit hitem szerint e lvárhatunk ettől a törvénytől. Amit megalkotóinak, s majdani alkalmazóinak figyelembe kell venniük. Azokról a csapdákról is szólni kívánok, melyek a kérdés eddigi rendezetlenségéből, valamint jelenlegi belső viszonyainkból és viszályainkból fakadnak. Tiszt elt Ház! Először arról beszélek, mi az, amit – bármily fájdalmas – nem várhatunk a törvénytől. Egy kitűnő jogász szerint jogszabályban orvosolni történelmi és lélektani traumákat nem lehet. A múlt – teszem hozzá én – a jelen és különösképp a jövő által teh ető jóvá. Célunk ezért a további történelmi és lélektani traumák megelőzése kell hogy legyen. Ha így akarjuk, akkor néhány alapelvben mindnyájunknak, kisebbségnek és többségnek egyaránt meg kell állapodni. Először is tudnunk illik, hogy ez a reménybeli tör vény a többség számára éppoly fontos, mint a kisebbség számára. Le kell azt is szögezni, hogy a mostani törvényhozás célja nemcsak a kisebbség védelme, nem is csak a kisebbség és a többség viszonyának a jobbítása, de a többségnek is a védelme. Ennek a törv énynek a tökéletes egyenlőség jegyében kell a kisebbség és a többség közötti átjárhatóságot biztosítania. Ez számomra azt jelenti, minden erőszakos asszimilációnak keményen gátat kell vetni, de a természetes asszimilációnak, amire történelmünk során annyi példa volt, nem szabad útját állni. Kinekkinek joga van boldogulását saját ösvényén keresni. Tisztelt Ház! Ez a tövény nem a következő választásokig, egy új kormányig szól csupán – nyilván módosításokkal – évtizedekig élni fog. Mindaddig, amíg – s a törté nelmi derűlátás engedtessék meg nekem – szükség sem lesz rá. Ebből pedig az következik, hogy nem lebeghet a vita során szemünk előtt 1994. Nem tehetjük meg, hogy ennek a törvénynek a leple alatt igyekezzünk szavazóbázisunkat bővíteni. Sem mi itt, sem önök a túloldalon. Ez a törvény nem lehet elsődlegesen pártpolitikai kérdés. Kemény feladatot ró a törvény megalkotása, s majdani érvényesítése mindnyájunkra. A többséget bőkezűségre kell sarkallnia, a kisebbséget pedig önmérsékletre kell intenie. Egy hazában é lünk, múltunk és jövőnk azonos, érzékenységeink, beidegzettségeink hasonlatosak. Gazdaságunk pedig mindnyájunk szándékainak gátat szab. De szükséges a visszafogottság a kisebbségi – mondjuk így – politikai célok megfogalmazásánál is. Mert semmi sem csak fe hér, és semmi sem csak fekete. Kompromisszumok nélkül a megoldás nem lehetséges. Kérem, hogy az ügy érdekében ezt tekintsék mértéknek azok, akik a Romaparlament egy nagyon is figyelemreméltó szakértői anyagában így fogalmaztak. Mérsékelt középutas – s itt egy idézet jön – "a cigánypártú és cigányellenes huhogóitól egyenlő távolságot tartó kormányzati magatartás nem lehetséges. Cigánypolitikai lépésváltás nélkül ugyanis a helyzet annyira elromlik, hogy a Kormánynak a bűnbakképzés, a cigányság kollektív felel ősségének a tételezése, a cigányellenesség lesz az egyetlen lehetőség arra, hogy inadekvát problémakezelő gyakorlatát igazolja." Ehhez megjegyzésként annyit teszek hozzá, csakis középutas megoldás létezik, mert – mint annyiszor szó esett már róla – ez mind nyájunk és nem csak a kisebbség törvénye. Abban pedig biztos vagyok, hogy a jelenlegi és a jövendő kormányok eszköztára gazdagabb és gazdagabb is lesz annál, minthogy csak a bűnbakképzést, a kollektív felelősséget vonultathassa fel. Egészen bizonyos, hogy a kisebbség tiszteletreméltó önmérsékletére lesz szükség ahhoz is, hogy a többség elvégezhesse egyik fontos feladatát, sikerüljön beláttatni, hogy a keveseknek adott többlet a sokakat is gyarapítja.
